Külhoni mivolt

Az nlcafe.hu képe

A szomszéd kiskamasz gyereke, Lajos azt kérdezte, hogy ismerem-e személyesen Váncsa Istvánt, mert ha találkozom vele, akkor  mondjam, meg neki, hogy olvasta a Hócipőben az ufós írását, és ne nagyon vicceljen velük, mert igenis itt vannak, és mit lehet tudni, hátha figyelnek itt mindenkit, és ha valaki gúnyolódni merészel, akkor jól megjárja.

Mondtam, hogy szerintem az ufók járnának nagyon rosszul, ha Váncsát bántanák, mert a dumájával kiszekírozná őket a galaxisból is, arról nem is beszélve, hogy mi is jól járnánk, mert egyszerűen kiszippantana belőlük minden tudást. Ezért aztán, ha békésen közelednek, akkor leginkább Váncsa Istvánt ajánlanám az emberiség első számú ufótárgyalójának. Na jó, legyen a második, hogy magamról se feledkezzek meg.

- Te nem is hiszel az ufókban - nézett rám gyanakodva a gyerek.

- Dehogynem. Sőt, föl is ismerem őket azonnal. 

- Honnan?

- Az titok.

Ebben maradtunk. Elment kutyát sétáltatni, én meg az autómat piszkáltam, aztán mentem a dolgomra.

Amikor hazaértem, azonnal rám rontott az utcán, egy papírt lobogtatva. Kinyomtatta a hírt, miszerint  “A KCBS tévétársaság helikopteres forgatócsoportja Los Angelestől mintegy 50 kilométerre nyugatra vette fel, ahogy egy hullámos kondenzcsíkot húzó tárgy emelkedik ki a tengerből. David Lapan ezredes, az amerikai védelmi misztérium szóvivője kedden elismerte, hogy mindeddig nem sikerült megfejteni, mi is lehet tulajdonképpen a leginkább rakétakilövésre emlékeztető jelenet magyarázata.”

Mondtam, neki, hogy na, tessék. Megint egy fura eset.

- Láttál már csészealjat?

- Persze. Még gyerekkoromban. Egyszer mentünk a 67-es úton a Balatonról Kaposvár felé, én meg hátranéztem. És mögöttünk volt a Szaturnusz. De olyan nagynak látszott, mint a Hold fele. Csodás volt. És csak évek múlva jöttem rá, hogy a Szaturnuszt nem láthattam akkorának. Nyilván UFO volt.

- És emberekkel, vagyis ... olyan ufókkal?

- Nagyon sokkal.

- De honnan ismered föl őket?

- Titok.

- Na.

Gondoltam, jobb, ha elmondom, mert úgyse hagy nyugton. Először is az aurájukról lehet őket fölismerni. Sokkal nagyobb a töltésük, mint az igazi embereknek. Félelmet keltenek. Életemben egyszer féltem igazán: egy pasi elment mellettem a belvárosban. Embernek nézett ki, de tudtam, hogy egy ember csak úgy nem kelthet félelmet. Elemi félelmet. Olyan volt, mintha egy nagy kutya támadt volna rám.

- Olyat talán te még nem is éreztél. A múlt héten is találkoztam eggyel. Mentem a metrón, vagyis ültem, és észrevettem egy nagyon szép nőt. Tökéletes volt. Kicsit furán, de úgy öltözködött, mintha egy szolid, mégis némi föltűnősködésnek is helyet adó divatlapban lett volna. Éreztem, hogy nagyon idegen. Fura volt az is, hogy senki nem áll a közelében. Fölálltam, közelebb mentem, és lassan belém mászott a félelem. Elővettem a telefonomat, amiben van fémdetektor is, és ahogy közelítettem, megvadult, rezgett, ki is akadt. Utána megnéztem az auramérőmmel, és az is megbolondult. Sajnos gyanút fogott és a következő megállónál leszállt. De cselesen: megvárta, amíg a vonatvezető az ajtócsukásra figyelmeztet, akkor ugrott ki, nehogy kövessem.

- Követted volna?

- Dehogy, jobban félek én annál.

Aztán Lajoska aziránt érdeklődött, hogy szerintem hol lehet sok ufóra lelni.

- Van egy Mekdónát nevű étterem... de vigyázz, így kell mondani, az ufók csak így használják. Amikor a nagyobbik fiam kamasz lett, nagyon gyanús lett nekem ez a hely. Tudniillik éveken át oda járt a barátaival, és falták a sok hamburgert. És fura módon ő is, meg a barátai is iszonyatosan magasak lettek, és baromi nagy lábuk nőtt.

Akkor én elkezdtem figyelni azt helyet, mert arra gyanakodtam, hogy ott valami különleges adalékot raknak az ételekbe. És arra lettem figyelmes, hogy  például gyereklányokat látok a peremtekintetemmel, de nyilvánvaló, hogy fölnőttek. És ha rendesen rájuk nézek, akkor megint gyerekek. És ott vettem észre, hogy az emberek, vagyis az ufók jelentős részén elszabják a bőrt. Rendszerint túl nagy a bőr, és ez legjobban a fejükön látszik. Szóval arra jöttem rá, hogy egyáltalán nem véletlenül van szerte a világon szinte minden városban ez a Mekdónát. Ott töltik föl magukat valami adalékanyaggal az ufók. A hatékony fölszívódáshoz kell a szintén ufótermék kóla is.

Kicsit hitetlenkedve nézett. De úgy, hogy “nem mondod!”

Dede! Mondtam neki. Meg azt is, hogy ezek az emberbőrbe bújtatott lények szerintem jószándákúak. Előbb-utóbb fölfedik külhoni mivoltukat, és azt is megtudjuk, hogy hányan vezetnek országot, minisztériumokat. Például az előző magyar kormányban háromról tudtam biztosan, hogy ufó, a mostaniból csak egyről. Bár két közeli munkatársa is az. Pillanatnyilag azon dolgoznak, hogy úgy alakítsanak át mindent, ahogy ország még soha nem volt a történelemben. Nyilván jószándékkal, mert közeleg az ufók világméretű színvallása, és azt akarják, hogy a mi társadalmunk fölkészüljön az új rendre.

Aztán otthagytam, mert a feleségem kiszólt, hogy ne hülyítsem már azt a gyereket. Én meg jeleztem neki, hogy ne törődjön a feleségemmel: figyeljen, tanuljon, főleg Váncsát olvasson, mert föl kell készülni. Bizony, bizony föl kell.

Harmadnap, vasárnap este összefutottam az apjával, és érdeklődtem, hogyan telt a hétvége.

Nem tudott érdekeset mondani. Erre megkérdeztem, hogy voltak-e a gyerekkel Mekdónátban. Ő meg azt kérdezte, hogy ezt honnan tudom. És miért mondom ugyanolyan hülyén, mint a gyerek.

(Hócipő, Holló)


 .