vasárnap, szeptember 26, 2010

Túlélni

Ismerek egy öregembert, aki fiatalabb koromban azzal bíztatott, hogy addig örüljek, amíg tudok pisilni. Most meg már, hogy kicsit én is öregebb lettem, azzal jön évek óta, de minden szeptember elején, hogy túlélem-e a telet. Én. Nem ő, aki húsz évvel idősebb nálam, hanem én. Eleinte viccesnek találtam, hogy nem azt kérdezi, panaszkodva, sápítozva, hogy vele mi lesz, hanem értem aggódik. De aztán rájöttem, hogy valójában szöget akar ütni a fejembe. Vagy inkább szívembe. Azt akarja, hogy féljek. Legyek óvatos. Készüljek föl, legyek takarékos, és ne csak a pénzzel, hanem a bizalommal, sőt tán még a szeretettel is, hogy el ne fogyjon a végére. Nehogy úgy maradjak, kiszolgáltatva, nyomorultnak, ahogy vénen szokás.
Pedig nem néz ki se kiszolgáltatottnak, se nyomorultnak, vannak gyerekei, a felesége gondozza. Mi baja lehet? Bár az előfordulhat, hogy már a nagyapja is ezt mondta az apjának, az apja meg neki: túléled-e a telet?
Nem tudom, mi lehet, de idén történt meg először, hogy előbb jutott eszembe ez a kérdés, mint hogy az öregember föltette volna nekem. És nem csak úgy eszembe jutott, hanem szabályosan szorongani kezdtem. Pedig szorongok már vagy két éve a válság miatt, csapás csapás után ér, egyre gyakrabban álmodom, hogy bemegyek valami barlangba, és egy szűk átjárón próbálok átkúszni, de beszorulok. És ráadásul kiabálni se tudok, mert a hang útját is eltömöm a saját testemmel. Úgy ébredek, csuromvizesen, hogy soha többé nem jövök ki onnan.
Arra gondoltam, megcsinálom azt a viccet, hogy akivel csak találkozom, attól megkérdezem: túléled-e a telet?
Egészen fura dolog történt: szinte mindenki komolyan válaszolt, senki nem küldött el a fenébe. Azt mondták, hogy nem biztos. Vagy azt, hogy talán. Vagy azt, hogy ez, vagy valami hasonló már nekik is eszükbe jutott. És az is érdekes, hogy sem politikai, sem vallási, sem egyéb ok miatt nem mutattak jelentős különbséget a válaszok. Alighanem azért, mert a kérdés nagyon komoly, és a beleérzés lehetősége mélységes.
Amikor magyarázatot kértem, olyanokat mondtak, hogy az is lehet, hogy most ért el a lelkünkig a válság, most fogytak el a tartalékaink, most lett elegünk a kilátástalanságból, és nem csak gazdasági, hanem politikai értelemben is. Ebben az évek óta tartó acsarkodásban és vicsorgásban magukból is kiábrándultak. Például azért, mert nem vették észre, hogy bohócot csináltak belőlük. A vicsorogtatás arra volt jó, hogy kilopják a fogaikat is. És ha erre a totális kifosztottságra és kiszolgáltatottságra rátelepszik a téli természetes depresszió is, akkor annak nagyon súlyos vége lehet. 
Amikor aztán az öregemberrel találkoztam, fura dolog történt: nem tette föl a kérdést. Beszélgettünk a tóparton, néztük kacsákat, a halak fölcsapásait, még azt is mondta, hogy nem hiszi el, hogy mindjárt hatvan leszek, és még mindig nincs bajom a pisiléssel, és ez igazságtalanság... De a kérdést nem tette föl. Vajon látszik rajtam, hogy félek? Vagy másoknak föltette, és ő is túlságosan nyomasztó válaszokat kapott?
Pedig vártam, nagyon vártam, mert azt akartam neki válaszolni, hogy igenis túl fogom élni a telet.
(Klubrádió, Hetes Stúdió)

 .

3 megjegyzés:

  1. 1998 óta ez az első ősz, melynek kezdetén nem kezdtem el aggódni azon (és azóta sem), hogyan élem túl a telet. Magam is meglepődöm ezen, hiszen voltak már sokkal jobb kilátásaim a mostaninál, amikor például a feleségem nyár óta munkanélküli, és hó elején egyre nehezebb összeszedni a lakbérre-rezsire valót. Valami miatt mégsem érzem azt a kétségbeesést, mint tizenkét éve mindannyiszor.
    Igenis túlfogjuk élni a telet!

    VálaszTörlés
  2. Egy ideje úgy élek, mint akinek csak ez a nap adatott. Nem a mának élni könnyelműsége ez, hanem a sok korom körüli halott miatt és egyebek miatt is. Minden nap grátisz, mondja az öregasszony a viccben.

    VálaszTörlés
  3. Hát Iván, én csak 44 vagyok, de hidd el, Isten kegyeltje vagy, ha nem is hiszel benne (én sem, csak ezt így mondják) ha 60 évesen még semmi gond a pisiléssel.

    Ahogy Gabriel Garcia Marquez írt a "Szerelem a kolera idején" c könyvében: kétféle ember van: az egyik könnyen szarik, a másik nehezen. Hát ez nem csak a szarással van így.

    És ha továbblépünk a gusztustalankodásban, hogy mindez egyeseknek még per oralis is megy, akkor visszajutottunk a politikához.

    (Bocsánat a komolytalankodásért.)

    VálaszTörlés