péntek, szeptember 17, 2010

A kokis ember

Két napja fönt van az Indexen egy film, amelyen egy Szűcs Gusztáv nevű Fidesz-KDNP-s polgármesterjelölt - a mátészalkai Baross László Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakmunkásképző Iskola tanára - arról beszél, hogy a kokit és a nyakonütést beveti a gyerekek nevelésében. 
Két napja várom a hírt, hogy a Fidesz-KDNP azonnal megvonja a bizalmát ettől az embertől, ha pedig párttag, azonnal ki is rúgják. Vártam Hoffmann Rózsa államtitkár asszony nyilatkozatát, miszerint ezt az embert azonnal eltávolítja a tantestületből, és eltiltja a tanítástól. Tegnap végre elhatárolódott, legalábbis elvben - bár még nem látta a videót. Nyilván nincsenek olyan munkatársai, akik egy percre a képernyő elé ültetnék.
Én még ahhoz a generációhoz tartozom, amelyiknek el kellett viselnie, hogy nem csak a családban, hanem az iskolában is verték. Volt pofon, nádpálca, T-vonalzós körmös - Mikola úr kedvence -, sőt farbarúgás is. Úgy is beállíthatnám a dolgot, hogy ettől lettem kemény és becsületes ember, de ez nem igaz: ebből is eredeztethető a jellemhibáim többsége, minden gyávaságom és sunyiságom. Az, hogy vonakodva merek szembeszállni minden hatalommal, akkor is, ha tudom, hogy igazam van. A tanár, aki nem a személyiségének ragyogásával, a tudás iránti vágy fölkeltésével, a megkérdőjelezhetetlen tiszteletreméltóságával, sőt szerethetőségével tart fegyelmet, nem alkalmas a pályára. 
Föl kell hívni Hoffmann Rózsa államtitkár, sőt Pintér tábornok figyelmét is: úgy nem megy, hogy - teljesen jogosan - szigorú büntetéseket helyezünk kilátásba, ha valaki kezet mer emelni a tanárra, mert az közszolgálatot lát el, de ugyanez a közszolga kokival alázhatja a gyerekeinket, vagyis bűnözhet. (Föltéve, hogy jól értem: az emberi méltósághoz való jog mindenkit - így az oktatás valamennyi szereplőjét - megillető alkotmányos alapjog, amely szerint többek között tilos a tanulók testi és lelki bántalmazása, megalázó büntetésben való részesítése.) 
Ha az ilyen kokizós-nyakleveses embert még abban is támogatjuk, hogy bármilyen hatalomhoz jusson - polgármester legyen belőle -, ha nem tiltja el az állam a gyerekek nevelésétől, ha nem indul ellene eljárás, akkor az nem csak a tanár, hanem a hatalom elemi alkalmatlanságát is mutatja.

 .

2 megjegyzés:

  1. Tökéletesen egyetértek a fentebb leírtakkal.A kokizos kolléga az én kezeimbe kerülhetne azt is megbánna,hogy a világra jött.

    VálaszTörlés
  2. Hogy is van ez Zoltán? Kokira kokival válaszolnál? Aki fegyvert fog az fegyver által vész el. Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel. Azért ezek annak ellenére megfontolandók, hogy közhelyek.

    És ugye újabban, a tervek szerint közhelyeken nem szabad aludni!!! Komolyan kell venni az urakat. Vagy kapsz majd kokit!

    VálaszTörlés