Máig attól koldulunk

Számolgatok, hogy miképpen jövünk ki a pénzből - sehogy -, mennyi lehet az ehavi kamatemelekdés az árfolyam miatt, közben mondja a rádió, hogy miket beszélnek a politikusok. Rogán például.

Amióta Rogán Antal, a szerverbetörés egykori, soha felelősségre nem vont politikai felelőse be merte adni azt a - szerverekre is oly kíváncsi - médiatörvényt, ami miatt most már az egész világ csúfolja Magyarországot, komoly ember nem tudja komoly embernek tekinteni. 

Azért valami emberséget, részvétet mégiscsak vártam volna tőle.

Azután, hogy Kósa, Szíjjártó és Varga - szintén következmények nélkül - majdnem annyit handabandázott el, amennyit a bankadó hozhat, kicsit kevésbé cinikusan kellene beszólni a hiteleseknek, akik már a múlt hónapban is ezreket vesztettek a Fidesz cinikus sükebókái miatt.

Rogán most az EU-IMF-tárgyalások megszakadása és a forint bezuhanása után odanyilatkozott, hogy "A devizahitelesek terheit nem ez a tíz forint határozza meg, hanem az, hogy 2005-ben senki nem figyelmeztette őket az árfolyamkockázatra".

Mint a parlament gazdasági bizottságának elnöke nyilván tudja: egyre több családban úgy alakul, hogy egyezer is sok. És talán még azt is, hogy ez a tíz forint nem csak a devizahitelekben, hanem az állami adósságkezelésben, a benzinárakban, a nyaralási lehetőségekben, és még ezer számlán jelenik majd meg. Az más kérdés, hogy vélhetően a devizahiteleseken rúgott a legnagyobbat - a közeli szakadék felé.

Teljesen mindegy, hogy 2005-ben ki mit mondott a devizahitelek veszélyességéről, mint ahogy az is mindegy már, hogy a Fidesz miért nem figyelmeztette előre a világot a gazdasági válság veszedelmére. Azt tudjuk viszont, hogy a Fidesz éveken keresztül minden együttműködés megtagadásával kifejezetten a válság elmélyítésén és a devizaadósok még szerencsétlenebbé tételén dolgozott. Szerintem tudatosan, mert ugye minél rosszabb, annál jobb... (Ennél nagyobb pofátlanságot a nép ellen csak a H1N1 vírus elleni védőoltás iránti politikai bizalmatlanság fölkeltésével követtek el, amivel vélhetően közvetlenül emberek haláláért is felelősek.) Ezen kívül a bajokra gyógyír gyanánt csak egetverő baromságokat ígért, amiket persze megválasztása után nem is tartott be, szerencsére.

Föl kell hívni Rogán Antal figyelmét arra, hogy amikor a párt vállalta a kormányzást, akkor nem a 2005-ös körülmények, hanem az öt évvel későbbi viszonyok ismeretében tette ezt. Mivel hiába várunk a jelentős mennyiségű csontváz szekrényekből való kiesésére, ki kell mondani, hogy a valóság ismeretében vállalkoztak. A valóság: eladósodott lakosság, eladósodott cégek, eladósodott falvak és városok, IMF, EU, ésatöbbi. 

Vagy azt kellett volna mondani - megijedve a kétharmad felelősségétől -, hogy nem vállalják, mert túl nagy a kockázat, vagy úgy kell kormányozni, hogy a lakosságot ne érje szinte naponta újabb és újabb, azonnal a számlákon jelentkező kár. Legalább. Valamiért az emberek többsége azt képzeli, hogy még a fülkeforradalmak is a népért vannak és nem csak a hatalomért. És persze van valami tervük arra, hogy a hatalom megtartásán kívül mit kezdenek a hatalommal.

Ha pedig ez nem megy, nincs mit mondani, nincs terv, nincs semmi, csak nemzetieskedő duma, akkor be kell ismerni, hogy nem készültek föl - sem szakemberekkel sem semmilyen módon - és ki kell tudni mondani, hogy köszönjük a bizalmat, kevesek vagyunk, ennyi volt. Rosszabbak vagyunk, mint azok, akik négy éve, és pláne egy éve voltak. Ők ugyanis nem a hülyeségükkel hozták nehéz helyzetbe az embereket, hanem egy világválság miatt, kényszerből. És legalább kicsit szégyellték magukat, ha volt miért.

Persze lehet kósás-szíjjártós-rogános cinikus megjegyzéseket is tenni. Talán ezekről azt képzelik, hogy olyan forradalmian-orbánosan fenegyerekesek. Csak csöndesen jelzem, hogy a kétharmaddal addig lehet takarózni, amíg az egyharmad el nem kezd idegesen az utcán mászkálni. Az ideges embereket egy csöppet sem érdekli majd, hogy Orbán - vagyis hát ugye Matolcsy, mert Orbán föltűnően gyáván rá hárította a felelősséget -, mekkora hazafisággal üzeni a hadat a bankoknak meg a jegybankelnöknek. Meg a kapitalista világrendnek, az Uniónak, amire rá vagyunk utalva. Üzentünk mi már hadat a Szovjetuniónak meg az Egyesült Államoknak is. Egy pont olyan szentkoronás, hókuszpókos, mindent lenyomó, erőszakos rendszerben, mint amilyen most épül. Máig attól koldulunk. De Horthy legalább nem tett cinikus megjegyzéseket azokra, akiket a felelőtlensége tönkretett.

(Mostanában sokat gondolok arra, hogy helyes volt-e az elmúlt éveket kormánypárti újságíróként végigdolgozni. Ez a legszörnyűbb sors, ami ebben a szakmában juthat. Tudtam, hogy helyesen cselekszem, mégis volt ezernyi kétségem. Sajnos igazam volt, hiszen pontosan bejön az, amitől tartottam. Bár azt hittem, hogy az előre megjósolható orbáni diktatúra félelmetes lesz. Ma inkább nevetségesnek tűnik. Persze nem igazi, önfeledt vígjáték, hanem tragikomédia.)