Fanfáros hagyományt!

Van valami furaság abban, hogy Orbán Viktor ferencjózsefesen, királyi leiratosan levélben értesíti a frakciót atekintetben, hogy kit is javasol ő államfőnek, szíves megválasztásra. A boríték remélhetően még ma megjön a Balkánról a frakcióvezetőhöz, aki gondoskodik arról, hogy a képviselők csütörtök délután - sajtónyilvános frakcióülésen - "fontolják meg" a miniszterelnök javaslatát. 

Nem az a fura, hogy Orbán levelező tagként vesz részt a politikai életben bulgáriai nyaralása idején - ahol esőnapokon nyilván Gyurcsányról és a Dimitrov-effektusról elmélkedik, plusz a jelenleg is folyó, az ottani, előző miniszterelnök elleni jogászkodás következményeiről is tájékozódik.

A kérdés az, hogy mielőtt elment, miért nem árulta el a frakcióvezetőnek, hogy mégis kire gondol. Ha viszont elárulta, akkor minek levelezni?

Ez annál is inkább érdekes, hogy legutóbb, amikor nem is az akkor ellenzéki Fidesz jelölt, névsort adtak ki, utcán szavaztattak, szinte nemzeti konzultációt rendeztek elnökügyben. Most miért nem? Most, amikor ezzel gesztust lehetne tenni az országnak,  főleg azoknak, akik úgy érzik, hogy ez a kétharmados többség talán egy kicsit sok, pláne akkor, ha a kormányerő emelt orral vissza is él vele. Nem lehetett volna legalább úgy csinálni, mintha?

Bár ez talán afféle hagyományteremtő kezdeményezés. Először a frakción próbálja ki, hogyan működik. Úgy lenne jó, ha a frakcióvezető a frakció - és a sajtónyilvánosság - előtt bontaná föl a levelet, majd egy rövid fanfárszó után jó hangosan bemondaná. És persze látszana, hogy jómaga is mennyire meglepődik. A kérdés csak az, hogy ha a dolog annyira meglepő, akkor miképpen kerül a jelölt a frakció elé.

Ezt úgy lehetne, hogy Orbán több jelöltet bemond, egyeztet is velük, majd mindegyiket meghívja az ünnepélyes levélbontásra, amit a televízió is közvetítene, így az egész nép iszonyatos izgalomban várná, hogy ki megy ki a pulpitusra - természetesen hosszú fanfárszóra.

És akkor egy egész nép ájulna be, amikor Schmitt Pál azt mondja, könnyek között, hogy “köszönöm édesanyámnak”.

És akkor ezt már csak ki kellene terjeszteni az összes kinevezésre, és lenne jóféle cirkusz, és persze kenyér is - legalábbis a fanfárosoknak.