Kitépetve, kigúnyolva

S az álmosaknak, piszkosaknak,    

Korcsoknak és cifrálkodóknak,    

Félig-élőknek, habzó szájúaknak,    

Magyarkodóknak, köd-evőknek,     

Svábokból jött magyaroknak    

Én nem vagyok magyar? (Ady)

Nem szeretnék Kertész Imre helyében lenni. Címlapon haragszanak rá az igaz magyarok, hazagyalázónak harsogják, nem lepődnék meg, ha demokrátor Pozsonyi sutyerákfűrer csapatai máris elkezdenék könyveinek megsemmisítését a könyvtárakban. Gondolom, hetekig, vagy akár évekig gyalázzák majd, idézgetik, kifacsarva, ahogy szokták.
Ez a gonosz öregember olyanokat merészelt mondani, hogy "Az elmúlt tíz évben folyamatosan rosszabbodott a helyzet. Szélsőjobboldaliak és antiszemiták váltak hangadóvá."
Mármint Budapesten, ahol ő már nem annyira szeret lenni.
Igaz ez? Igaz!
Ez egy szép nagy szar város lett. Bizonyos napokon ki is ürül. Micsoda szégyen: menekül a népe! Még a mérsékelt jobboldaliak is utálnak olyankor Budapesten lenni, utálják a náci fölvonulásokat, az amatőr csendőröket, a félhülye banditákat, félnek.
Miért kellene pont egy Kertész Imrének szeretnie ezt a várost, ahonnan ugyanilyen nácik, valódi csendőrök vitték el? Nem kirándulni, hanem elemészteni. Miért kellene neki most Budapesten végignézni és érezni, amit untig elég volt egyszer látni, érezni. Miért kellene örömmel, dagadó magyari szívvel hallgatnia azt a sok ádáz baromságot, amit Morvai Krisztina, Vona Gábor vagy ifjabb Hegedűs harsog? Miért ne mondhatná, hogy na, ebből neki elege van? Untig.
Ezen kívül ez a gonosz öregember azt merészeli állítani, hogy "A magyarok régi káros szenvedélyei - a hazugság, a dolgok elfojtására való hajlam - jobban jellemzők, mint valaha. Magyarország a háborúban, Magyarország és a fasizmus, Magyarország és a szocializmus: semmi nem kerül feldolgozásra, mindent csak megszépítenek"
Igaz ez? Igaz!
De még mennyire. Kibeszéltük a történelmet? Bizonyos értelemben igen: bőszen lehet holokausztot tagadni, Szálasit mosdatni, csendőrséget alapítani, nagyonnagymagyarország-emblémázni, nyilas zászlót lengetni. A temetőben még mindig díszsírhely alatt nyugszanak a legocsmányabb gyilkosok. Randnóti évében Radnóti gyilkosának hősnek járó díszsírhely! És hogy a másik oldalról se feledkezzünk: mi van a kommunista vérbíráskodókkal, mi van a tömegekbe lövetőkkel, mi van a besúgókkal és tartóikkal, az embernyomorítókkal? Pártok lopják vagy sumákolják ki alólunk a történelmünket. Csak azért, mert nem szeretnék, ha tudnánk, amit ők tudnak. Magukról.
Hagyjuk? Mit nem hagyunk?
A Die Welt újságírója emlékeztette Kertészt arra, hogy Budapesten született, ott töltötte gyermekkorát, és a buchenwaldi koncentrációs táborból való kiszabadulása után is oda tért vissza. "Nincs az Ön, az irodalom terén rendkívül gazdag országában semmi olyan, amihez kötődne?" - kérdezte az írót. "Az európai kultúra terméke vagyok, egy dekadens, ha akarja, egy gyökértelen. Ne minősítsen engem magyarnak" – ezt merte mondani.
Azt nem mondta, hogy amikor megkapta a Nobel-díjat, még arról beszélt, hogy mennyire kötődik a magyar nyelvhez. Csak aztán mindjárt az történt, hogy egy bizonyos Csurka nevű eltehetségtelenedett író vezényszavára hatalmas kórus elkezdett Imre Kertészezni, csúfolták ezt az embert, és kifejezték azt a gyanújukat, miszerint csak azért kapott Nobel-díjat, mert zsidó, és a holokausztról írt. Az más kérdés, hogy bár zsidó azelőtt is kapott Nobel-díjat, ám olyanok, akiknek műveiben nem nagyon voltak lágerborzalmak, és arról meg aztán végképp nem, hogy Kertész Imre csakugyan a világ egyik legjobb írója.
Nincs kedve Kertész Imrének az olyan magyarkodók között magyarnak lenni, akik semmilyen más érdemük nincs, semmi mást nem tudnak mentségükre fölhozni, mint azt, hogy ők magyarok? Nincs kedve ahhoz a néphez tartozónak vallani magát, amelyik egyszer már el akarta emészteni, majd amikor mégis visszatért bele, amikor mégis ép ésszel végigírta az életét, amikor ezzel a szerencsétlen, csodás nyelvvel világcsúcsra jutott, akkor kórusban zsidózza?
Nincs kedve azokhoz a gyökerekhez, amelyeket egyszer már elvágtak, és miután ő újranövesztette őket, valakik irigy tréfából odaálltak és vérbunkók módjára leokádták és lehugyozták? Nincs kedve olyan néppel közösséget vállalni, amelyik olyan országban él, ahol emberekre vadásznak, ahol egy polgári párt gárdaalapító tagjának lapjában zsidók könyveinek megrongálására szólítanak föl? Ahol fölmerülhet, hogy a nemzeti ünnepeken be kellene tiltani Faludy szavalását?
Miért lenne kedve Kertész Imrének magyarnak lenni? Mondjon valaki egyet! Úgy két hete hallgattam, ahogy Pörzse Sándor műsorában egy nevesincs irodalomtörténész imrekertészezett. Ezeknek legyen ő magyar? Minek? Úgyse lehet, ha megszakad, akkor se.
És egyébként is, miért nincs joga bárkinek azt mondani, hogy kéremszépen: én gyökértelen vagyok. Nem tartozom sehova. Így van az, ha valakinek kiszakítják a gyökereit, kitaszítják egy népből, aztán meg kiutálják, és aztán már csak úgy van a világban. Mert a tehetsége tartja, nem kell azalá semmi. Miért gondolja bárki, hogy az a végsőkig lejáratott gyűlöletalapú, kirekesztő hazafiság, ami nálunk morog és acsarog, bárkinek vonzó lehet, aki egyszer kiszabadulhat ebből a magyar nyomorúságból?
Egy dolgot biztosan nem idézgetnek majd a derék kirekesztők: "Elég, hogy az Ön honfitársai zsidóvá tettek engem. A faji, nemzeti hovatartozás rám nem vonatkozik."
Mert ez nem fér a képbe. Ezt már a legokosabb magyarkodó se tudja majd fölfogni: bizony nem zsidó az, akik csak attól lett az, hogy mások azzá tették. Mert akkor szembe kellene nézni azzal, hogy Magyarország mostanában gyártja a zsidókat, és a jövő olyan Nobel-díjasait, akik később egyszer majd benyújtják a gyártási költség számláját. Hogy legyen mindig mit szégyellni.