„Azért jöttünk, hogy kitakarítsuk innen a cigányokat, legalább az alját.” – állítólag ezt mondta egy cigánynak egy gárdista Sajóbábonyban. Amúgy úgy néz ki, hogy fogalmunk sincs mi törtét a faluban. Mindenesetre útlezárásra, rendőrségi erőfelvonulásra volt szükség. A nyugalom helyreállt, hála Istennek nincs halott. Elkezdődött a találgatás: ki volt a hibás? A jobbikos magyar gárda vagy a magyar cigányok?
Ami tény: a cigányok provokációnak tekintették a jobbik puszta jelenlétét is, azt pláne, hogy egyáltalán helyet kapnak egy iskolában, hogy ott lakossági fórumot tartsanak. Állítólag egy cigányasszony megtépett egy nőt, akiről azt hitte, hogy ő hívta a gárdistákat - pedig nem is. Az amúgy szocialista képviselő helybéli boltosasszony megvédésére érkeztek a gárdisták - szintén állítólag, bár az idősíkok még nem álltak össze a történetben.
Hogy ki a hibás? Ki, kit provokál?
Tulajdonképpen csak az a tény fontos, ami felé mindez mutat: bármikor lángra lobbanhat egy falu, bármikor elszabadulhat a pokol. A Jobbik ezt pontosan tudja, de csakazértis fórumozgat cigányok lakta falvakban, hátha meghal valaki végre. Ha ehhez hozzávesszük, hogy ez a falu az egyik legnagyobb városunk közelében van, ahol szintén állandóan izzik az úgynevezett cigánykérdés – jobb is, ha nem gondolunk bele.
Ma én arra hajlok, hogy a gárdisták jelenléte - pláne egyenruhában - bárhol, bármikor önmagában provokáció. A fölháborodáshoz nem kell cigánynak lenni. Azt is gondolom, hogy a jobbik jelenléte is provokáció, bár ezt nem írhatom le, mert állítólag a demokrácia arról ismerszik meg, hogy el kell viselnem azokat, akiket például náciknak gondolok – föltéve, hogy akadnak, akik rájuk szavaznak. De az biztos, hogy a gárdistákat sem nekünk, sem a cigányoknak nem kell elviselnünk, hiszen bíróság mondta ki: takarodjanak a közéletből, mindenhonnan.
Elégedettséggel tölt el, hogy a rendőrség ura volt a helyzetnek. Most már csak az a kérdés: mikor jutunk el odáig, hogy hasonló esetekben nem csak a cigányokat kérik föl a helyszínről való távozásra, hanem először a gárdistákat tartóztatják le?
Például azzal a fölkiáltással, hogy „azért jöttünk, hogy kitakarítsuk innen a gárdistákat, legalább az alját.” Nem igazán jó mondat, de sokan várjuk.
Kedves Iván!
VálaszTörlésGárdistákkal, vagy nélkülük, a helyzet súlyos, igen, és bármikor lángra lobbanhat.
A térség kis településein a cigány emberek állandó rettegésben tartják a nem cigány embereket.
Már jóval azelőtt is így volt, hogy a Jobbik feltűnt a színen.
Ez tény, mindenki tudja, csak kevesen mernek beszélni ról, mert "politikailag nem korrekt".
Való igaz, egyszerű, és (bizonyos köröknek) hasznos úgy tenni, mintha mindenért a Jobbik volna okolható.
Ezt Budapestről nagyon könnyű megtenni. De hidd el, jobban ismerik a valóságot azok, akik itt élik mindennapjaikat.
Aki nem hiszi , költözzön ide...
üdv.
Kezd tele lenni a hócipőm ezzel a "cigánykérdéssel" - nevezzük akárminek.
VálaszTörlésÉn egy mérsékelt pali vagyok, de vannak dolgok, amikhez csak radikálisan érdemes közelíteni. Így most radikális leszek, aztán vagy átmegy a szűrőn a hozzászólásom, vagy nem. De az elhallgatás és a lagymatag értelmiségi párbeszédek a jelek szerint nem vezetnek sehová. (A Jobbik vezet - jobb nem belegondolni, merre.)
Először is megjegyezném: a "cigánykérdés" bizony magyarkérdés - is! Egyfelől magyar állampolgárokról van szó, ezt talán nem kell ragozni. Másrészt, mit jelent ma, 2009-ben az, hogy "cigány"? Hát, az van, hogy éppenséggel semmit nem jelent. Nincsenek cigányok.Hol beszélhetünk manapság egységes cigány kultúráról, hol vannak a valódi, autentikus cigány vezetők? A Lakatos Attilák? (Tiszteletben tartom amúgy Lakatos Attila fölrázó szándékú véleménynyilvánítását a "cigánybűnözéssel" kapcsolatban, csak ilyen nincs. Van-e "cigány bűnözés"? Miért ne lenne? De mi az, kérem szépen, hogy "cigánybűnözés"?? Akik ezt kitalálták, egyetlen szóközre építettek, meg arra, hogy az emberek többsége úgysem tud helyesen írni, és így szépen lassan a kifejezés beszivárogtatható a közbeszédbe. Be is szivárgott.)
Vannak rasszista cigányok? Naná! Tapasztalatból mondom, tizenöt évig éltem Ózdon, volt kés is a nyakamon. Meg vannak olyanok is, akik, mint mi, sz@rnak az egész címkézettségre, és például jöttek oda segíteni, amikor ilyen mindenféle hordába verődött suttyók tízen-tizenöten (többnyire "magyarok"!) "kértek" tőlem "kölcsön".
A rasszizmus egyfajta leárnyékoltság, elsötétítettség. Mindkét oldalon, és az "eltakarítás" nem megoldás. A felemelés, a diskurzus igen, a közösséget vállalás, a leereszkedés igen. De úgy látszik, nekünk, ha Mohács nem, akkor Sajóbábony kell, hogy erre rájöjjünk, meg Olaszliszka. Egyébként leesik a gyűrű az ujjunkról, ha le kell ereszkedni bármelyik oldal "primitívjeihez".
És még annyit: kedves honfitársaim, amíg a mindenkori politikai elit szimpla szavazógépekként tekint a kisebbségekre, amíg bármilyen ügyben ál-, vagy félmegoldások születnek, amíg "elvagyunk" látszatmegoldásokkal, addig ne is számítsunk sok jóra. Ébredjünk már föl végre: baromi nehéz elhelyezkedni ma Magyarországon. Képzettség nélkül, megannyi előítélettel szemben meg még inkább az; ja, és tényleg: miből gondolja bárki, hogy bármely magyar állampolgárnak valódi célt jelenthet lehet ma, ha kapát-kaszát adnak a kezébe, miközben tudja, hogy itt aztán meg is állt a dolog, szinte esélye nem lesz ennél följebb lépni? Eszközök, háttér, stb. híján. Ejtsünk már szót a politika, a "vezető értelmiség" felelősségéről az ügyben: az előbbinek megvan a lehetősége, hogy jó döntéseket hozzon, utóbbi kidolgozhatja a stratégiát. Csak hát a pártérdekek, ugye - miközben a média pedig megosztott, ideológiai sablonok mentén mozgolódik ide-oda, és míg a "jobbos" sajtó kellően radikális, de rossz az irányzék, addig a "liberális" értelmiség gittet rágva egy helyben totyorog.
Ne legyenek illúzióink: a mai magyar cigányok csak annyira kicsinyesek, elkurvultak, igénytelenek, mint mi, magyar magyarok, és csak annyira primitívek, rasszisták, agresszív állatok, amennyire mi is azok tudunk lenni. Ugyanolyan emberek, mint mi - más élethelyzetben. Ahogy csomó szerencsétlen jobbikos is. Úgyhogy ébresztő: ébredjünk rá végre, hogy emberek vagyunk!
A névtelenségben és a kollektív bűnösségben való gondolkodásban , úgy érzem, van valami közös.
VálaszTörlésTovábbá, ami nem korrekt, az pontosan a kollektív bűnösség elvének alkalmazása.
"Cigánybűnözés
A wikipédia cigánybűnözés szócikkébe beleírva arra hívtam fel a figyelmet, hogy a kifejezés igazsága nem több annál, hogy a föld kerek, s a Nap este lenyugszik, majd reggel felkel, mivel kering a Föld körül. Hétköznapi tapasztalatunk ezt mondatja velünk, de az iskolában megtanultuk, hogy a helyzet fordított. Sokak élete ráment erre az igazságra, mely szembe megy a másik igazsággal, melyet mindennapi tapasztalatunk sugall. Nem tudjuk mi az, hogy cigány, miként azt sem tudjuk, mi az hogy bűnözés. A két kifejezést egymás mellé helyezve, nem tudásunk megsokszorozódik. Amit tudhatunk, az nem más, mint a bizonyosság, hogy saját magunk vagyunk. E bizonyosság lövészárkából nézünk ki a bizonytalanságok világára, melyet hétköznapi tudásunk kincsestára, benne előítéleteink, sztereotípiáink segítségével bizonyosságokkal telítünk. E bizonyosságok forrása nem kívülről, hanem belülről ered. Mi magunk vagyunk a cigányok, a bűnözők, én-ünk elfojtott, letagadott, menekülő alkatrészei, melyeket rávetítünk másokra, akiket cigányoknak, bűnözőknek és más egyéb deviáns fajzatnak tartunk és nevezünk. Ez az igazság éppen úgy szembe megy a mindennapi tapasztalat igazságával, mint Galilei igazsága az Egyház tanításával. "
(Csepeli György)
Hadd ajánljam mindenki szíves figyelmébe:
VálaszTörléshttp://mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=20219
ennél józanabb és igazab cikket mostanság nem olvastam erről a témáról.
Sőt,. szinte egyáltalán nem...
Meglehet, félreérthetően fogalmaztam: kollektív felelősségről beszélek, nem bűnösségről. Hogy konkrétan a közélet mely szereplőinek személyre szabottan mekkora része van abban, hogy a helyzet ma itt tart, azon lehet csámcsogni, csak nem visz sehová; szerintem számoljon el mindenki a saját lelkiismeretével - akinek nem inge, az nyugodtan fog aludni.
VálaszTörlésA névtelenség engem nem zavar az Interneten: egy számít, hogy fontos témákról kulturált formában tudjunk értekezni, és egyfajta össztársadalmi agyalás irányába toljuk el ezt az egészet. Tézis-antitézis-szintézis. Ha valakinek jó véleménye van, engem nem érdekel, hogy hívják. Fókuszáljunk a valós problémákra!
Egy apróságról mindenki elfelejtkezik: Sajóbábonyban november 14-én a Jobbik
VálaszTörléslakossági fórumnak nevezett tagtoborzót tartott a város iskolájában.
http://index.hu/belfold/2009/11/16/hogyan_lett_majdnem_haboru_sajobabonyban/
Egy lakossági fórumon a romáknak pedig épp olyan joguk van részt venni, mint a bárki másnak.