Kering egy video az interneten, amely a Budaházy-tárgyaláson készült. Nem csak látható a bírósági erődemonstráció, az ordibáló, fenyegetőző csőcselék, a megszeppent, megrettent, szabályosan pánikmerev bíróság. Hallható is, miket ordibáltak a bírónak - aki amúgy tulajdonképpen meg se büntette Budaházyt az alkotmányos rend megváltoztatásának előkészületéért, hiszen csak fölfüggesztettet adott. Az volt a legkevesebb, hogy szarházinak nevezték. A bírót. A Magyar Köztársaság Bíróságát.
Fotók is keringenek. Azokon meg az látható, hogy a feloszlatott magyar gárda harcosai alakzatban tisztelegnek az MTV-székház egyik felgyújtójának.
Fölmerült persze, hogy miért nem lépett közbe valami rendőr, és ki is derült a sajtóból, hogy a bíróság rendőrségi szempontból magánterület – akkor jönnek, ha hívják őket. Vagyis hiába vonul a gárda egyenruhában, hiába alakzatozgat, nincs, aki letartóztassa őket. Alighanem szemléletbeli tévedésről van szó, hiszen ha előre tudják - márpedig tudják -, hogy gárdavonulás és hordacirkusz lesz, oda kell küldeni néhány olyan rendőrt, aki el tudja dönteni, mikor kell közbelépni. De az se baj, ha csak videózzák őket rendesen, profi módon, aztán később szedik össze a – ma még csak - szájkarate-bajnokokat. Gondolom, gyorsított eljárásban, mondjuk egy év letöltendő hatásos lenne ilyen esetekben.
Már az is elborzasztó, hogy Magyarországon – lényegében ugyanazon az alapon, miszerint a stadion is magánterület – nem lehet rendet tenni a focilelátókon. Na de, hogy a magyar jogállam alapja, a független bíróság arcátlanul és ocsmány módon szidalmazható, fenyegethető, hogy egy bíróság által betiltott náci szervezet harci terepe lehet, ezt a legrosszabb álmunkban sem gondolhattuk volna.
Talán minden magyar bíró látja ezeket a fölvételeket, és talán elgondolkodnak azon, hogy a sok teszetoszaságnak, döntésképtelenségnek, lassított eljárásnak ez a vége: nem csak a sok év után hozott nevetséges ítéletek miatt lesz komolytalan ez a hatalmi ág, hanem azért is, amit eltűr. Nem kellene megvárni, amíg leköpdösik vagy esetleg meg is verik a bírókat.
Vigyázat, mert van egy olyan pont, ahonnan már nem lehet visszafordulni. Ezt keresik, ezt próbálgatják a nácik évek óta Magyarországon. Közös a felelősségünk, de a bíróké egy kicsit közösebb.

..még ha csak... de Auschwitzba is küldték a bírót... a mai Kontrában téma volt. lehallgatható.. nem semmi a bíróság "hozzá állása, vagy be vannak... va, vagy -- de erre még gondolni is rossz..
VálaszTörlésHehe... nem a bíróság pánikmerev, Iván.
VálaszTörlésTe vagy pánikmerev...
Pontosan tudod: reális lehetőség számodra az elszámoltatás.
Meg is érdemelnéd. Ha rajtam múlik, felakasztanak, mint Julius Streichert.
meg szerencse h nem rajtad mulik
VálaszTörlésNévtelennek:
VálaszTörlésA kilencvenes évek közepén mosolyogtunk volna az Ön mondatain, magányos őrültnek nyilvánítva. (Vagy arra gondolunk, a bloggazda trükkös levele, jó csetepatét provokálni.) Az utóbbi időben gyakran szégyenkeznem kell akkori reagálásaimon ismerősem aggodalmaskodó szavaira. „_Ne butáskodjatok! Hogyan jöhetne bármi markánsan vissza azokból az időkből. A mai Európában, a valóban demokratikus Magyarországon?! Megint túlféltek……” Kiderült ők láttak élesebben. (A jelenség okait nem csupán itt, de sokkal nagyobb nyilvánosság előtt már régen meg kellett volna vitatni.)
Ön vagy nem magyar, vagy meglehetősen műveletlen. Ha „igazi”, a sok „jöttmenttel” ellentétben „joggal” itt élő Árpádivadék, bizonyára nem ismeri a Führer és kedvenc Streicherjének fajelméletét, és abban a magyaroknak felrajzolt jövőképet.
És nem értem az inkognitót! Rejtőzködése puhány, gusztustalan. Mitől fél?! Láthatja, a Magyar Köztársaság Bíróságán is kiabálhat hasonlókat, nincs következménye!