Homofób trükkök

A melegfelvonulás betiltását követeli Ékes Ilona fideszes képviselő és több civil szervezet. Mert szerinte az alkalmas arra, hogy félelmet, visszatetszést keltsen a zemberekben, és veszélyezteti a kiskorúak fejlődését. Szerinte a tavalyi rendezvényt megzavaró súlyos atrocitások bizonyítják, hogy a felvonulás megtartása az idén is a közrend, a közbiztonság és az ifjúság egészséges fejlődésének sérelméhez vezetne.

Ezen az alapon az összes állami ünnepséget be lehet tiltani, hiszen az utóbbi években azokon a Fidesz és bizonyos „civil szervezetek” tevőleges, hallgatólagos vagy utólagos támogatásával folyamatosan jelen volt az erőszak, ami visszatetszést keltett a zemberekben, szó nem lehetett közbiztonságról, ami ártott a gyerekeknek.

Nem kellene a homofóbiára játszani, a Jobbikot előzni szavazatkapirgálás közben. Különös tekintettel arra, hogy évekig hiába vártunk a Fidesz betiltó intelmeire a melegekével szemben valóban igazi veszedelmet hozó rendkívül gusztustalan fölvonulások dolgában.

Elárulom: jómagam sokmindenben visszataszítónak találom a melegfelvonulást, hiszen engem is homofóbnak neveltek. De elmegyek, hogy védjem őket, mert azt is tudom, hogy nem kellenének ilyen demonstrációk, ha nem lennének olyan intézményes homofóbok, mint a magyar jobboldal, amelyik folytatná egy legalább tíz százalékos kisebbség évezredes jogfosztását.

Az meg aztán egyenesen botrány, hogy a Fidesz olyan emberre bízta a homofób szószólóságot, aki ezt a másságot „mentális sérülésnek” nevezi, sőt azt mondja, hogy ki lehet gyógyítani ezeket a betegeket. Jó, hogy nem tervezi a kényszergyógykezelésüket! (Talán majd az Orbán-Vona-kormány ezt is fölveti.)

Úgy látszik, Ékes Ilona bejelentése túlságosan bornírtra sikerült, mert a Fidesz elhatárolódott tőle. Így gondolják a jórendőr-rosszrendőr trükkel megnyerni a nácikat is meg a melegeket is.

Pitiáner, gusztustalan, embertelen.

Hát legyen halott!

Kaptam egy fényképet az interneten. Augusztus 19-én reggel készült Zuglóban, a Füredi úti lakótelepen. Egy platánfa törzsén jókora plakát látható. Arról megtudhatjuk, hogy a Pax Hungarica Mozgalom nyomatta ebben az esztendőben. Azt kérdezi tőlünk ez a már nevében is láthatóan teljesen békés szervezet vagy mifene - a gyengébben képzettek kedvéért: a "pax" latinul békét jelent - , hogy elegünk van-e már a demokráciából. ELEGED VAN MÁR A DEMOKRÁCIÁBÓL?

A kérdés alatt mindjárt rég elpusztult nyilasok egy csoportja látható: sok magyar náci zászlóval, karszalagosan, szépen, ahogy ők szoktak lenni. És fölöttük a zászlóerdőre jó nagy betűkkel az van írva, hogy „Hungarizmus!”

Alul meg - úgy a nyilasok lábának magasságában - az van velünk közölve, hogy Tiltott ugyan, de nem halott. Mármint a hungarizmus. A magyar náciság, a magyar fasizmus. (Csak azért mondom, mert hátha nem tudja valaki.)

És mégalább: ISMERD MEG SZÁLASI ESZMÉJÉT! meg az, hogy www.mozgalom.org.

Ha rákattintanak erre a címre, akkor ott négy újabb oldalra nézhetnek be. Ezek: A Suttogó („közösségi portál a hungarista világnézet jegyében”), a Pax Hungarica (saját meghatározásuk szerint „a hungarizmus terjesztésében aktívan résztvevő, figyelemreméltó szervezet honlapja”, jó nagy nyilaskereszttel az elején), a Kitartás.hu („az első önálló szervezetfüggetlen hungarista hírportál”) és nem utolsó sorban a Betiltva.com („a II. világszabadságharcot követően betiltott szellemi termékek gyűjteménye”).

Illő tisztelettel kérdezem a Magyar Köztársaság illetékes szerveitől, különös tekintettel a rendőrségre, a titkosszolgálatra, és az ügyészségre - de említhetném magát a belügyminisztert is -, hogy miképpen lehetséges ez.

Mivel foglalkoztak tulajdonképpen munkaidejükben? Mi az, ami eltereli a figyelmüket arról, hogy itt olyan szervezetek virulhatnak, amelyeket a világ minden civilizált országában betiltanának? És tagjait börtönbe vetnék, mint ahogy az ilyen portálok fenntartóit és propagandistáit is. Hol vannak a magyar titkosszolgálat elektronikus hadviselésben jártas katonái, akik percek alatt szétzúzzák az ilyen internetes portálokat, és akik a külföldi szerverekről érkező mocskot elektronikus eszközökkel kizárják Magyarországról? Nem kell ám finnyáskodni: itt valóban olyan tartalomról van szó, amit már jórégen betiltottak, és egyáltalán nem természetes egy demokráciában, hogy terjesztői még pofátlanul plakáton hirdethetik, hogy tiltott ugyan, de nem halott.

Hát legyen halott! Hogy ne mocskolhassák be II. világháború több mint egymillió magyar áldozatának emlékét. Addig legyen halott, amíg nem jutunk odáig, hogy kénytelenek leszünk a hordozóikat levadászni. Például az elhülyített fiatalokat, akik nagy része egy felmérés szerint már az intézményes fasiszta párttal szimpatizál. Bármilyen ostobák, kár lenne értük, mert gyógyíthatók. Például beszélgetéssel. Tessék szíves lenni beszélgetni ezekkel a szerencsétlenekkel. Most, vagy legkésőbb holnap. Mindenki a saját gyerekével, meg akit csak ismer. Ön, kedves hallgató. Mert ha itt a törvényre várunk, akkor arra legközelebb a halottak összeszámlálása után számíthatunk. Egy újabb negyven éves megszállás elején, amit egyszer már megkaptunk, büntetésből, mert hagytuk fölcseperedni és szabadon garázdálkodni ezeket.

Igen, kezd elegem lenni a demokráciából. Ha ez az.
(Klubrádió, Hetes Stúdió)

Irgalom

Kamaszkoromban, amikor még katolikus voltam, egyszer megkérdeztem szerzetes tanáromat, honnan tudja a keresztény ember, mit kell tennie, ha gonoszságot, elvetemültséget, részvétlenséget lát. Azt mondta: gondolj arra, mit tenne Jézus.

Erre azt kérdeztem, hogy akkor is így kell-e cselekednünk, ha maga az Úristen hagy el minket, vagy büntetésből, esetleg részvétlenül engedi, hogy ránk törjön a gonosz.

Erre azt mondta: nincs más, nincs semmi és senki, akihez Krisztuson kívül igazodnunk kell.

Ez jár a fejemben amióta Kislétán hitvány sorozatgyilkos terroristák megöltek egy asszonyt és egy lányt, aki csodával határos módon föltámadt a sörétzáporból. Abban bíztam, ha már a köztársaság elnöke kifürkészhetetlen okokból nem hajlandó, ha már a szavazatkufár pártok cigánygyűlölő híveiktől félve nem mernek, legalább az egyházak erős szavakkal állnak ki az amúgy többnyire mélységesen vallásos cigányokért. Legalább a temetésen. Hiába bíztam.

Hogy az egyházak egyeztetnek-e ilyenkor, nem tudom - bár minden jel erre mutat, hiszen ennyire egységesen másképp nem lehet részvétlennek és felelőtlennek mutatkozni. Azt se tudhatom, hogy olyankor azon az alapon diskurálnak-e, hogy mit tenne ilyenkor Jézus. Hogy csodát téve ő támasztotta-e föl a vérben talált cigány lányt, hogy magához emelte-e a kicsi szentek közé a levadászott ötéves kisfiút, hogy ha köztünk lenne korbácsot ragadna-e, és a pokolig űzné a lélek- és emberkufárokat…

Azt már nagyjából tudjuk, mit gondolnak az ország vezetői az irgalomról – bár talán nem is halottak ilyesmiről -, de bizony jó lenne, ha megtudnánk: az egyházak egyáltalán használják-e még ezt a meglehetősen egyszerű fogalmat.

Ha nehéz válaszolni, és nem akarják Jézust belekeverni – bár amúgy évezredek óta a nevében harsognak, uralkodnak és ítélkeznek – tegyük föl a kérdést így: mit tenne a már irgalmasságáért, és a halálig való részvétvállalásig boldoggá lett Salkaházy Sára?

Történelminek mondják magukat nagy és felelős egyházaink, mert nyilván ez is kell ahhoz, hogy hitelt érdemeljenek egy társadalomban. Most kellene méltónak lenni erre a kicsit fellengzős jelzőre. Jézus nevében, szeretetben. Irgalomban.

Ha nem hülyülünk bele

Nagyon veszedelmes dolog az interneten játszani. Persze eddig is játszottam, például hatalmas dámacsatákat a világ különböző pontjain élő profikkal és amatőrökkel. Még mindig van abban valami varázslatos, ha az ember egy japánnal vagy egy brazillal, pláne egy kínaival dámázgathat valós időben a saját asztalán. Tulajdonképpen elképesztő. A kedvenc ellenfelem egy eléggé nagypofájú francia, akit másfél hónap után tudtam elgyőzni – véletlenül, mert annyival jobb nálam. Most egy darabig nem játszom vele, nem engedek visszavágót – biztosan legyőzne -, mert tudom, hogy ezzel jól fölidegesítem.
Különben is, most minden figyelmemet leköti a Facebookon egy FarmVille nevű, tulajdonképpen közösségi játék. Az a lényege, hogy ha rendes paraszt vagyok, szorgalmasan dolgozom, takarékoskodom, okos döntéseket hozok, és jó kapcsolatot ápolok a szomszédokkal, akkor, ha nem is gyorsan, de szépen gazdagszom. Ha gyarapítom a földet, gyorsan termő növényekkel gyors hasznot arathatok, azon megint földet vehetek, megint pénzt szerzek. Egy idő után persze észre kell venni, hogy ha van rá pénzem, akkor drágább magot is vehetek, hiszen az többet hoz. Ki lehet számítani, hogy mi mennyi pénzt és munkát ér. Az időt is beoszthatom. Ha epret termelek az négy, ha rizst, az tizenkettő óra után terem, a paprikára egy napot, a krumplira hármat kell várni. Hétvégére, ha elutazom, nincs is gondom vele.
Amikor túl vagyok az eredeti tőkefölhalmozáson, már azért kell küzdeni, hogy minél több pontot szerezzek, a játék újabb és újabb lépcsőjére léphessek, mert csak így juthatok további földterülethez, takaros házhoz, szélkerékhez, hogy értelmes célokra költsem a hatalmas vagyonomat. (Nekem most 145 ezer dollárom van, 150 ezer egy jobb ház, százezer a szélkerék és az üvegház – ezekre nagyon vágyom.) De jó házat csak a 26. játékban vehetek, és egy hét mire oda jutok. Addig takarékoskodom.)
Nagyon fontos, hogy jó sok szomszédom legyen, mert tőlük állatokat és gyümölcsfákat kapok, ajándékba. Én például naponta úgy harmincat. Ennek az a következménye, hogy nagyon hamar túlszaporult keletkezik. A harminc-negyven szomszédomat látva az derült ki, hogy ezeket többnyire képtelenek eladni – mert erre is van lehetőség -, hanem a lehető legabszurdabb módon egyre kisebb helyen tömörítik őket. A végén hatalmas növényfalat és állatsorok állnak össze. Száz tyúk, száz disznó, száz kacsa. Ez azt mutatja, hogy a farmer nem valami ember-léptékű gazdaságot épít, amelyben az állatnak is kényelmes, paradicsomi helye van, hanem ipari termelés folytat, amiben csak a szerzésnek van öröme. Vannak persze az amerikai, török, szerb, német, iráni és más messziszomszédaim között, akik művészi szépségű kerteket hoznak létre. Látszik, hogy elképzelik: ők élnek és dolgoznak azokban, és szeretik még a virtuális állatokat is.
Mondjuk én is elég szemét vagyok. Remélem, az állatvédelmi hatóság nem olvasgatja ezt, de egyszer megtettem azt az aljasságot, hogy nem vettem el egy tyúkocska tojásait több mint egy héten át. Arra voltam kíváncsi, hogy megdöglik-e. Mert a játékban egyebek mellett az teszi kicsit kényszeressé az embert, hogy azt hiszi, valami baja lesz annak a fának vagy annak az állatnak, amelyik termőre fordulva aratatlanul marad. Hát nem: fán is, állaton is kipróbáltam. Ennek csak azért van jelentősége, mert azóta csak naponta kétszer megyek gazdálkodni, ami nagy időnyereség.
Igazából gyerekekkel játszatnám ezt a játékot, mert megtanulnák, hogy mi mennyi ér, és hogyan épül az élet munkából, ötletből és kitartásból. Ja és, ha személyzetis lennék, ilyesmivel próbálnám ki a különféle munkákra jelentkezők alkalmasságát. Az az ember, aki két hét alatt emberi léptékű, rendben tartott, átlátható gazdaságot épít, talán másra is alkalmas.
Az ilyen játék persze azért nagyon veszélyes, mert rendesen rá lehet kapni. Órákig elszöszmötöl az ember a kertjében – egészen addig, amíg a felesége rá nem szól, hogy miért nem az igazi kertedben dolgozol. Nálunk ez nem annyira vetődhet föl, mert családilag játszunk. Kata, a feleségem bármikor rám szólhat, hogy „itt elromlott az internet arasd le az epred, vessél tököt”. Amikor meg a fiam utazik el, akkor rám bízza a farmját. Ilyenkor át is alakítom rendesen, nagy gonddal ügyelve arra, hogy pár nap alatt azért szépen gazdagodjon is. De a fiam Gergő barátjából is próbáltam már zsírosparasztot növeszteni, mert kire másra bízhatta volna a földjeit, mint rám.
Persze ez azért veszélyes, mert sok időt vesz el. Kivéve, ha az ember profi földmíves. Most a haszonszerzésen kívül abban is versengek magammal, hogy milyen gyorsan vagyok képes aratni, ásni, aztán vetni. Most éppen húsz perc a csúcsom, de lesz az még tíz is.
Végülis minden játéknak az a lényege, hogy megtudjunk magunkról és másokról valamit. Ha nem hülyülünk bele, talán még jót is tesz velünk.

Nincs mentség

Félve, szégyenkezve, szorongva, de ki kell mondani: ha Sólyom László képtelen megszólalni a cigányellenes terrortámadások dolgában, akkor mégiscsak itt az ideje az előrehozott választásnak. A parlamentben, ősszel új köztársasági elnököt kellene keresni. Tudom, hogy szinte lehetetlen leváltani, de a legmagasabb szinten legalább föl kell vetni ezt a lehetőséget. Mert ha a köztársaság rendkívül intelligens és példásan becsületes elnöke nem érzi magát alkalmatlannak, akkor az ennek gyanújára mutató jeleket tudatni kell vele.

A magyar interneten hemzsegnek azok a hírek és bejegyzések, amelyek erőteljes szavakkal szólítják meg az elnököt. Talán a legmértékadóbb a Társulás a Cigány Méltóság Védelméért szervezet közleménye: "a nemzet egységét megtestesítő és az államszervezet demokratikus működése feletti őrködés alkotmányosan rárótt kötelességének" eleget téve, szakítsa meg a hazai romák elleni gyűlöletkeltés és fegyveres támadások ügyében mindeddig tanúsított hallgatását. Kérik, az elnök nyilvánítsa ki, hogy "őszintén együtt érez a saját hazájukban és otthonukban immár a naponkénti gyilkos fenyegetettség rémületében élő cigány polgártársainkkal, és mélyen elítéli a kiszámíthatatlan végzetszerűséggel rájuk leselkedő - bárhonnan is jövő - vadállati cselekményeket".

Felejtsük most el Sólyom László meglehetősen részrehajló politikai állásfoglalásait, setesuta kezet nem fogó idétlenkedéseit, a nemzeti ünnepekre időzített külhonba meneküléseit, de még azt is, hogy nem volt szava akkor sem, amikor fasiszták gyűltek az ablaka alatt. Felejtsük el, hogy a tatárszentgyörgyi gyerekvadászat után is csak semmitmondóan, nem hogy köztársasági elnökhöz, de apához, nagyapához sem méltó módon szólalt meg.

Van egy határ, amikor nincs mentség: ki kell állni, észre kell venni, hogy még a bazsarózsák és a szlovák nyelvtörvény ügyénél is vannak fontosabb dolgok, és cinkos, ha az ország első embere hallgat.

Az már kevés, hogy ő majd meghallgatja a miniszterelnököt. Ott kellene állnia a Kislétán szitává lőtt cigánylány kórházi ágya mellett, és dolga lenne az anyja temetésén is. Talán ott mondhatna beszédet a Magyar Köztársaság állami és egyházi méltóságainak körében.

Ha ez nem megy, ne erőltessük. Szomorúan bár, de vegyük tudomásul, hogy golyóra, sörétzáporra várva magunkra maradtunk. Mi: magyar cigányok és magyar magyarok.

Méltóság

Vasárnap Horváth Aladár azt mondta a roma holokausztra emlékezőknek, hogy cigányellenességben nagykoalíció van, a cigányság magára maradt védtelenül, rászabadították a szélsőjobboldalt. Nem csak a 65 évvel ezelőtti tragédia áldozataira, hanem azokra is emlékezni kell, akiket az elmúlt másfél évben ismeretlen halálosztók gyilkoltak le az ország kistelepülésein, a faluszéleken.

Amikor ezt mondta, valaki vagy valakik éppen puskát pucoltak, uzsonnát csomagoltak, vizet is, mert meleg az éjszaka. Vadászatra indultak. (Mielőtt valaki azt rikkantaná, hogy na, ez még nem biztos, csak jelzem, hogy a rendőrség álláspontja szerint a kislétai asszony legyilkolása, a kislány megsebesítése beleillik az orgyilkos sorozatba.)

Horváth Aladár szavaira Gémesi Ferenc a Miniszterelnöki Hivatal kisebbségi ügyekért felelős szakállamtitkára válaszolt: a kormány nem engedi, hogy etnikailag megtisztítsák Magyarországot és kirekesszék a cigányságot.

Ez megint nem jött össze. Pedig gondolni lehetett volna, hogy a roma holokauszt emléknapja kitűnő alkalom lehet egy kis vadászatra. Mutatni kell az állati erőt. Aki rákap a gyilkolásra, az addig abba nem hagyja, amíg le nem terítik.

Az ilyen évforduló más erő fölmutatására is alkalmas. Például arra, hogy a társadalom számottevő megmondói legalább néhány szóval üzenjenek: emlékeznek a legyilkolt cigányokra, és tudják, hogy itt, ebben az országban ma sincs minden rendben a romák dolgában. Semmi nincs rendben. Üzenni illik a polgároknak, legalább egy olyan közhelyeset, hogy közös a dolgunk.

Valahogy két párt üzenetét nem leltem: a Fideszét és a kereszténynek mondott demokratákét.

Értem én, hogy van okuk félni: egy jó szó a cigányoknak, és a primitív szavazó szalad a Jobbikhoz. Na de azért ennyire nem kellene. Van olyan, hogy méltóság.

Arra bezzeg azonnal volt szó, hogy mit várnak el a rendőrségtől: „mielőbb eredményt mutasson fel a megdöbbentő kislétai gyilkosság ügyében”.

Márpedig egyhamar nem lesz eredmény. Ilyen a terrorizmus természete. Megelőzni – sok-sok jó szóval - ezerszer könnyebb, mint legyőzni. Hacsak a véletlen nem segít rajtunk, vagy a Jóistennek lesz elege a vértanúságból és a magyarok megszégyenítéséből.

Marad a jó szó. Már késő, de talán sohasem késő.

Új blog

Új blogot indítottam. A Vert ember álma című haikukötetet írom. Már biztosan elkészül: 100 haiku Wanda lányom száz képével. Csak akkor adom ki, ha nem kell semmilyen kompromisszumot kötni, mert nem akarok igénytelen könyvet. De kíváncsi vagyok azok véleményére, akiket ez érdekel.
(http://www.andrassvers.blogspot.com)

Jódli

Az az érdekes, hogy akármennyire töröm a lelkem, nem emlékszem nyugati vámélményre. Csak a félelemre emlékszem.
Ezek abból épültek, hogy például egyszer elkapták a nagymamám barátnőjét, mert volt nála tíz olyan dollár, amit nem volt joga kivinni. Ezért aztán visszaküldték, megbüntették, évekre kizárták az utazásból, ami akkor praktikusan azt jelentette, hogy soha többé nem látogathatja meg Németországban élő unokáit.
Sose értettem, hogyan tehet ilyesmit az egyik ember a másikkal.
Nyugatra nem csempésztem, és visszafelé se. A gazdag rokonaimnak nem volt szükségük semmire, én pedig azért a két farmerért meg a tíz magnószalagért, nem voltam hajlandó idegesíteni magam. És mivel a vámosok mindig látták, hogy nem vagyok ideges, nem is kötöttek belém.
Vagyis nagyon úgy tűnik, engem nem ért olyan atrocitás, ami mély nyomot hagyott volna. Vagy csak elnyomom az emléket. Mégis itt van bennem a mély nyom, mert például ahányszor átlépem a határt, annyiszor keresgélem a sorompókat, mert még mindig nem tudom fölfogni, hogy ez itt most már Európa. Vagy mi.
És nincs kegyelem: összeszorul valami bennem. De még az olasz-osztrák határon is. Talán azért, mert az volt az első, amin illegálisan léptem át 79-ben, mert nem volt olasz vízumom, viszont el kellett mennem Velencébe. Fölszálltam egy osztrák határmenti falusi utazási iroda buszára, abban reménykedve, hogy ismerik a sofőrt, nem lesz útlevélellenőrzés. Velencében aztán végig attól rettegtem, hogy az éppen harcoló olasz terrorcsoportok nehogy robbantsanak valahol, mert akkor biztosan elkapnak a határon. Végül szerencsém volt.
De nem egészen, mert a derék osztrák parasztok úgy szórakoztatták magukat, hogy egész úton közösen jódliztak. És nem tikkadtak az istennek se. Elég annyi, hogy ott jöttem rá, hogy milyen szerencsés helyre születtem: a magyar nóta angyalok éneke a jódlihoz képest.
(Hócipő - Nyugati vámélmény)