Sötétben

A kiskunlacházi gyilkosság utótörténete nem csak azért tanulságos, mert az orrunk előtt zajlik, épül egy „a cigányok Solymosi Esztere”–történet.
Ahogy annak idején világosan kiderült, hogy Solymosi Esztert nem a zsidók ölték meg, mégsem tudtak – máig - megnyugodni az antiszemiták, most a rasszisták számára az elfogadhatatlan, hogy a gyilkos egy fehér bőrű ember. Solymosi Eszter sírját ma is katonáskodó tiszteletadás mellett koszorúzgatja a magyar gárda és valami nemzeti arcvonal nevű félvilági horda, és vélhetően valami ilyesmi lesz ez az idők végezetéig szegény Nóri emlékkövénél is. Sőt: pár hónapja szentkép, ikon is készült „a keresztény mártír, Solymosi Eszter emlékére.” (Kicsit tragikomikus, hogy Jézus és a mellette ülő szerencsétlen lány arca meglehetősen cigányosra sikerült.)
Ennél is súlyosabb, hogy nem is olyan régen az is „fölvetődött”, hogy a hírhedt körmendi gyerekgyilkosság lányáldozatával is „rituális” zsidó gyilkos végzett. Nyilván kellett a pászkába a szűz vére. Aki a zsidók vérhez való viszonyát ismeri, vagy legalább az Ószövetséget – vagy legalább az elejét - olvasta, pontosan tudhatja, mekkora baromságok ezek, ám a primitív ember csak annyit tud, hogy a zsidóknak van valami viszonyuk a vérhez, és ez elég ahhoz, hogy az agyakba férkőzzön a mocskos propagandagyanú. Ugyanezen az alapon szavaztak az EP-választáson cigányok a Jobbikra: az átjött, hogy ez a párt foglalkozik a cigánykérdéssel, csak az nem, hogy miképpen.
Ostoba cigányok? Persze. De semmivel sem primitívebbek, mint a vérvádban hívő – sokszor iskolázott - sápadtarcúak.
Ez a vérvádazás ugyanabból az elemi gonoszságból tenyészik, ami disznólábakat dugat a Dunába lőtt zsidó – és egyáltalán nem zsidó, ám zsidókat védő – áldozatok emlékcipőibe. Nem lepődnék meg, ha a nyilván perverz elkövető fallikus szimbólumot látna egy kocalábban. Nem lepődnék meg, ha nő lenne. Vagy ha férfi, már erőszakolt volna nőt vagy állatot.
Egy rasszista ember, különösen egy megheccelt, meghitten képzelgő fajgyűlölő tömeg számára elfogadhatatlan vérgyalázás, hogy egy rettenetes bűnt a saját fajtájából követ el valaki. Magyar ember ilyet nem tesz! Miért pont magyar ne tenne? Az még esetleg elfogadható, hogy a kiskunlacházi gyilkos valóban ölt, de akkor meg többen voltak, és a többiek természetesen cigányok.
Hét hónapon át hörög a tömeg a rendőrségre, előre összeesküvés-elméleteket gyárt, aztán, amikor a rendőrök megtalálják az elkövetőt, és az nem felel meg az „elvárásnak”, akkor elő lehet kapni, hogy a rendőrség hazudik: összeesküvés van itt. Nemzetközi. Mert a saját fajtánkból való az erőszaktevő kéjgyilkos. Ez a jelenség vélhetően az elemi fajta- és idegengyűlöletünkből adódik. A fajivá turbózott nemzeti érzéshalmaz ráül az agyra, ha mocorog is a józannak mondható ész, annak minden jelzése elfojtódik. Hogy ez genetikai örökség vagy társadalmilag, kulturálisan égett belénk, azon lehet vitatkozni, de az nyilvánvaló, hogy az emberek döntő többségében szinte alapösztönként működik.
Mi másra utal az, hogy még a szerencsétlen menekülteket is gyűlöljük? Egy friss Tárki-fölmérésből kiderül, hogy „a felnőtt lakosság harmada azzal az idegenellenesnek tekinthető állítással ért egyet, hogy az országba egyáltalán ne tegye be a lábát menedékkérő. A megkérdezettek tizede valamennyi menekültet befogadná, 57 százaléka pedig mérlegelné, hogy kiket engedne be és kiket nem. Bár a pirézek megítélése mára valamelyest javult, a "mérlegelők" 63 százaléka továbbra is ellenzi a befogadásukat.”
Ebben az a borzasztó, hogy évek óta – mi, úgynevezett értelmiségiek - harsányan röhögünk azon, hogy a pirézeket, vagyis egy nem létező népet utál a magyar, és egyszerűen nem megy át a köztudatba, hogy a Tárki becsapja, megvicceli a megkérdezetteket. Mi értelme van a közdiskurálásnak, a közröhögésnek, ha ennyi se megy át? Hát ne röhögjünk! Talán, ha kínunkban.
Miféle nép ez, tessék mondani nagyon őszintén – kérdezem én elszorult szívvel.
Az 57 százalék 63 százaléka miért járt iskolába, mit csinált a templomban, miféle üzenetet fogadhat be? Mit mondhatunk nekik a szabadságról, az egyenlőségről, a szeretetről, a szolidaritásról, a demokráciáról? A toleranciáról érdemes beszélni? Milyen nyelven? Miért gondoljuk, hogy az elemi gyűlöleten kívül bármivel meg lehet szólítani? Zászlóval, motorral, egyenbakanccsal, nemzeti szószos handabandával.
Számíthatunk tehát arra, hogy Kiskunlacházán az idők végezetéig vonulnak majd a gárdamaradékok, az árpádsávoltak, brummognak a gój motorosok. És nincs kegyelem, nem lehet kegyelem a cigányoknak, mert csak ők lehettek a gyilkosok. Ha talán elterjedne, hogy piréz menekültek laknak a közelben…
Egyetlen kérdésről mintha megfeledkeznénk: mit keresett egy kamaszlány egyedül a sötét éjszakában?
Eléggé régóta tudjuk, hogy nem szabad nőket éjszaka az utcán egyedül hagyni. Azért, mert vannak köztünk olyan emberek, akik nem tudnak állati ösztöneiknek parancsolni, és fékezhetetlen vágyuktól hajtva megerőszakolják őket. Ez nem túl gyakran, de mégis túl gyakran fordul elő. Az erőszaktevés fajtafüggetlen, nemzetfüggetlen, vallás- és státuszfüggetlen – bárhol, bármikor előfordulhat. Ráadásul a társadalom ítéletétől félve ezek az emberek gyakran meg is ölik áldozatukat.
Ezért óvjuk a nőket. Ezért a régi szokás, hogy valaki hazakíséri őket, vagy – pláne ha már mobiltelefonja van – hazatelefonál, hogy jöjjön érte valaki.
Megmagyarázhatatlan, ha egy föltűnően csinos tizennégy éves lányt az a közösség, amelyikben szórakozott, vagy az a család, amelyik felelős érte egyedül hagyja hazamenni éjszaka egy kiserdő közelében.
Alighanem ez H. Nóri rettenetes halálának egyetlen igazi tanulsága. Meg az, hogy állatok vagyunk. Eszes, ravasz, ostoba állatok.