csütörtök, április 09, 2009

A kegyes


Most, hogy Orbán & tsai visszautasították azt is, hogy Bajnai Gordon legalább tájékoztathassa őket a tervezett intézkedésekről, le kell szögezni: ez nem az az egyszerű politikai prosztóság, amit megszoktunk.
Szögezzük le: Gyurcsány azért mondott le, hogy ne legyen a válságban való összefogás akadálya. Már azt se lehet mondani, hogy az övé lesz a háttérhatalom, hiszen a pártelnökséget is eldobta. Szögezzük le: Igazmondó Orbán hazudott, amikor Gyurcsányt mondta az egyetlen akadálynak. Ravaszkodott. Sokkal mélyebb az ő nagy indulata annál, mint amire a gyurcsányos színjátszásból következtetni lehetett.
Szögezzük le: Orbán pontosan tudja, hogy amennyiben akár csak szóba is állna Bajnaival, az azonnal a forint erősödéséhez vezetne. Ha megegyezne valamiben – bármiben -, akkor az sokmilliárd forintot jelentene a családoknak. Az országról, a tőzsdéről, a befektetési kedvről már nem is beszélve.
Orbán nyilvánvalóan nem Bajnai Gordont bünteti. Mit gyűlölne rajta? Nem verte meg csúfosan a visszafogottabb ígérgetés cselével, nem dumálta le a székről, még kicsit dadogva is, mint Medgyessy. Bajnai szívességet tesz neki: helyette sanyargat.
Orbán a népét gyűlöli. Azt a rosszvérű népet – hogy „kurvát” ne mondjak -, amelyik kétszer merészelte őt cserben hagyni. Ezt mutatták a napnyugati árulkodó körutak is, amelyeken ő és futárai nyilvánvalóan és tudatosan károkat okoztak az országnak. Már akkor is arra játszott, hogy minél rosszabb annál jobb. Aztán még a Jobbik nevű szörnyeteget is kitenyésztette és más ordas apróvadakkal az országra eresztette. Legyen itt jó nagy félelem! Itthon és szerte a világban addig mesterkedett, amíg nem csak a miniszterelnökeink, hanem a hazánk is karaktergyilkosság áldozata lett.
Dehogy segít a népén! Dögöljön meg az a vöröskés csőcselék, amelyik őt kétszer megalázta! Tudja csak meg, hogy mit, kiket választott! És ha majd kiéhezve, megrokkanva, belefáradva a gyűlöletbe ez a szajha nép a lába elé hever, akkor ő majd megbocsát. Királyi férfikeggyel.
Szögezzük le: bármekkorát győz, bármikor, ő már csak ilyen pici marad, mint amekkorára mostanra töppedt. Megvolt a lehetősége a nagylelkűségre, arra, hogy végre egyszer államférfinak mutatkozzon. Eljátszotta.

10 megjegyzés:

  1. 1. Nem értem, hogy miért az ellenzéket kell démonizálni, amikor 7 év gyatra kormányzás eredménye az, hogy ide jutottunk.

    2. Elég megnézni a népszerűségi grafikonokat, hogy kinek is kedvez valójában a jobbik és szélsőséges viselkedés:

    http://akepviselt.blogspot.com/2009/04/kinek-kedvez-politikai-terror.html

    A félelemkeltés nagyon nem az ellenzéknek kedvez. Ez tény.

    3. Én azt mondom, hogy nem kell beszállni ebbe a cirkuszba.

    A megoldás a nagyobb arányú közvetlen demokrácia. Jelenleg egy választás kell és kész. Az érdekel, hogy dönthessek a sorsomról, és ebben jelenleg a kormány a legnagyobb akadály. Szavazhassak akármilyen pártra. Most van sok és sok bizonytalan is van. Lehet, hogy megoldás pl. az LMP vagy a Munkáspárt vagy a Jobbik vagy akármelyik parlamenti párt. Nem az a lényeg, hanem az, hogy választhasson mindenki és kész.

    VálaszTörlés
  2. Tisztelt Andrassew úr!

    Isten ments, hogy bármilyen módon Orbán Viktor védelmére keljek (minősítik őt a tettei, akárcsak bármelyikünket az életben), mégis megjegyezném: némiképpen elfogultnak, Sátán-képet vizionálónak érzem az írást.
    Én nem tudom, mennyire sátáni Orbán Viktor, de szerintem szögezzük le: vélhetően ő is csak egy pénz- és hatalommániájába belehibbant zombi, egy a mai magyar politikai hadszíntér hiteltelen droidjai közül.
    Az elfogulatlanság azt is jelenti, ha az egyik oldalt szétszedjük, akkor minimum tegyük hozzá, a másik sem jobb, sőt: itt baromi nehéz dolga lesz minden egyes szavazónak, mert egyik alma férgesebb, mint a másik. Ez a baj.
    Erre a helyzetre kéne valami megoldást találni, és ezen most nem segít bármelyik pártszereplő szétanyázása, maximum a megosztottságot növeli.
    Valami olyan dologgal szimpatizálnék hosszabb távon, amit az LMP kezdett el: egészségesen jobboldali, mérsékelten baloldali, elegáns mixtúra.
    Ami fanatikus, szélsőségek felé billenő, azt én -huszonéves kétkezi munkásként, tehát semmi értelmiségi háttér- egy ideje pszichózisként kezelem. Ha valamikor, akkor a jelenlegi helyzetben fontos lenne, hogy szót értsünk egymással, és ne ragadjanak el az indulataink, még ha ez mégoly nehéz is!
    Ami itt jó ideje zajlik, azon már feleslegesnek tartom felmérgelni magam, és ezt ajánlanám Önnek is.
    Merthogy vannak dolgok, amiből elegánsabb kimaradni.

    VálaszTörlés
  3. na igen, varjuk elegansan, hogy majd masok megoldjak helyettunk a problemakat....Ez is egy hozzaallas, csak a mai helyzetben mar inkabb cinikus,mint elegansos

    VálaszTörlés
  4. Kedves Anonymus,

    talán félreérthetően fogalmaztam: az elragadtatott vagdalkozásból való kimaradásra buzdítottam. Gondolom, Te sem az epeöklendésen érted a megoldást. Én csak annyit mondtam: (a körülmények ellenére is) nyugi, emberek, higgadtság! Anélkül ugyanis nem születik semmilyen párbeszéd.
    Ha van párbeszéd, idővel kialakulhat értelmes (tehát mindkét fél számára építő jellegű) vita, akkor abból akár születhet konszenzus.
    Ha párbeszéd van, abból még bármi lehet.

    VálaszTörlés
  5. Még annyit hozzátennék, a közelmúltban a kezem ügyébe akadt valami lap, amiben Dörner György nyilatkozta: "a radikalizmus egészséges, ha beteg egy társadalom".
    Ezzel akár egyet is értek. Csupán az a kérdés, mit értünk a radikalizmus definícióján? Tévészékház-ostromot? Molotov-koktél party-t? Háborúval békét teremtést? Mert akkor nem értek egyet.

    VálaszTörlés
  6. Szerény véleményem:
    pocakosgondok.blogspot.com/2009/03/miert-hagytuk-hogy-igy-legyen.html

    Igaz, márc. 23-án született, azóta sok minden változott, de a probléma, a valódi ok (és okozat) sokkal régebbi - legalább 10-15 éves -, amikor a magas infláció miatt magas volt a betéti (kb. 12 %) és a hitel felvételi (25-30 %) kamat, ugyanakkor a "deviza hitel" 5-6 % volt. Naná, hogy az emberek az olcsóbbat választották! A kérdés, hogy ekkor tájt hol volt az "állam"? Ezt fejtegetem......

    Abban viszont egyetértünk, hogy a jobboldal nem akarja észrevenni, hogy itt és most (közösen! kell cselekedni), mert különben borul az egész, nincs idő !

    Baromi nevetséges (de még inkább szomorú!) volt ez a "keresünk miniszterelnököt" nagy népi játék. Ráadásul meglehetősen szűklátókörüség, hogy az illető valami pénzügyi "szakembernek" kellene lennie. Pedig ez nem igaz! Talán jobban érthető mondókám, ha rákérdezek: Vajon mi az oka, hogy egyetlenegy közgazdasági Nobel-díjas sem lett börze-guru vagy milliomos? Azért mert nincs (közvetlen) gyakorlati tapasztalatuk......

    Én az előrehozott választás ellen vagyok! Nincs rá se idő, sem pénz ! Szarban az ország, és vétkes hiba volt az IMF-et beengedni! Az euró-zóna országainak például *megtiltották*, hogy ehhez a "bankhoz" forduljanak.

    Az IMF DIKTÁL - bárki, bármely párt lesz is a "befutó". Ezt sajnos nem látja a nép, - ha választani kellene, - miközben maga a választás legalább félévet vesz igénybe (választási kampány, választás, új kormány, plusz mire az új kormány beindítja "mentő-programját") - erre NINCS idő!!!!

    Érdekes, senki sem említi a német példát. Legutóbb ott egyik párt sem kapta meg a kormányzáshoz szükséges többséget, sőt még a szóbajöhető kispártokkal való koalició sem hozta a várt eredményt. Ők is attól tartottak, hogy ha 60 napon belül nem sikerül kormányt alakítani, akkor az államelnöknek új(abb) választást kell kiírnia. Ez pedig idő és pénz! - amit a német gazdaság ilyen válságos időben nem tudna elviselni (hosszú időbe telne, amíg az új törvények, szabályozók megszületnének, életbe lépnének, és meghoznák az eredményt) - ezért inkább megállapodott a két nagy - és kényszer koalícióra képett, az ország (gazdasága) érdekében, hiszen a "Haza minden előtt!"

    Ezt mikor fogják már megérteni, és megértetni a magyar néppel??!!!

    VálaszTörlés
  7. Kellemes Húsvétot Mindenkinek!

    VálaszTörlés
  8. Kevergesd csak a meleg szarodat, Andrassew Iván, attól fogytok és attól hízik a jobboldal! Nem veszed észre, hogy elég volt belőletek és a hét éve tartó szarkeverésetekből?

    Szánalmas pojáca, nagy pofára esésben lesz részetek 2009. június 7-én és az idei őszön, amikor előre hozott választás lesz Magyarországon!

    Takarodjatok már el!!!

    VálaszTörlés
  9. ki tesz betegge egy tarsadalmat? Mitol ilyen konnyu lebutitani az embereket? Gyenge az oktatasi rendszerunk, nem tanulunk meg gondolkodni, csak biflazunk, mondjuk, amit a tanar elvar?
    Archi:
    Ha eltakarodik mindenki, aki maskepp gondolkodik ,mint te,ti, tifajtatok....ha a vezeretek bebetonozza magat, akkor minden megoldodik, akkor megnyertetek a haborut? Ki lesz a gyoztes, ha rajottok, csak lila lufi volt, amit kergettek? Nem fog fajni?

    VálaszTörlés
  10. Nem tudathasadásos valaki ?
    Élveztem mikor Mo-ág újgazdagjai énekelték,hogy :
    "Föl,föl ti rabjai a földnek."

    Ki kit hülyit uraim ?

    VálaszTörlés