kedd, április 07, 2009

Ez van


Megint égett egy ház Tatárszentgyörgyön. Vagyis Moszadszentgyörgyön égett – ahogy a szerencsétlen falut Csurka náci lapja csúfolta. Mint az tőle meg például Pörzse Sándor épületes műsorában Posta Imrétől megtudtuk, rettenetes zsidó összeesküvésről van szó, arra megy az egész, hogy az idetelepülő pájeszosok olcsó házakhoz jussanak. Nyomozati eredmény, pláne büntetés nem lesz, mert az ügyészségek és a bíróságok vezetőinek hatvan-hetven százaléka Moszad-ügynök.

Lehet ilyeneket írni, mondani. Hagyjuk, hagyják az ügyészek.

A gój motorosokat, a nép küldötteit fogadja a köztársasági elnök embere. Pár hete a gyerekgyilkosságról ezt írta valaki közülük a fórumukra: „…nincsenek érzelmeim a tatárszentgyögyi esettel kapcsolatban sem! A kis cigóból lesz a nagy cigó!”

Ez van.

Ég a ház. Ha nem a zsidók, akkor a cigánybűnözés van a háttérben.

Hogy nincs olyan, az nem érdekes. Naponta kimondjuk: tehát van. Az értelmiségiek azon diskurálnak, le kell-e váltani a jogbiztost, mert ezt a kifejezést használta. Akkor, amikor a nácik agyafúrtan a közbeszéd részévé tették, hol volt ez az értelmes had? Akkor kellett volna betiltani a Jobbikot, amikor az alelnöke azt állította, nyilvánosan, hogy a cigányság a zsidók biológiai fegyvere.

Már késő. Győzött. Nemsokára Brüsszelben képvisel minket.

Ami a nyilvánosságot illeti, olvasom az interneten, hogy Tiszaeszláron Ifj. Schuster Lóránt ezt mondta: "Régen a magyarok ácskapoccsal szegezték oda a turbánt az elfogott törökök fejéhez. El tudjátok-e ezt képzelni kipával?" (A kipa zsidó fejfedő.) Az összegyűltek hangos igennel feleltek.

Ezt lehet. Senki nem vitte börtönbe az ifjabbat. Mint ahogy a Jobbik legjelesebb fideszes publicistája is szabadon álmodhatott fejbe való szögbeverésről pár hete a Magyar Hírlapban. Kell a jó minta az ifjabbaknak.

Ez van.


3 megjegyzés:

  1. Az elsőként lemészárolt család 6 éves kislányát (aki maga is áldozat volt) 9 órán át hallgatta ki a rendőrség. A kihallgatásra sem az édesanyját, sem a jogi képviselőjét nem engedték be. Felteszem, ezt is a zsidó összeesküvés tette lehetővé. Forrás: Klub Rádió, múlt pénteki esélyegyenlőségi műsor, a romaügyi Európa Parlament kéviselője nyilatkozta. Hallott róla valaki, hogy Mindannyiunk Jogainak védelmezője, Hős Krisztinánk bírósághoz fordult az ügyben? Uram bocsá' egyetlen másik médiában hallottunk/olvastunk róla? (na jó, én mostanában nem jutok újsághoz, de egyéb helyen sem jutottam az infohoz). Most akkor mi van????????

    VálaszTörlés
  2. Ezt az egész dolgot a korlátlan liberalizmus nagy csapdájának érzem: egyfelől oké, hogy szabad véleménynyilvánítás, viszont egy érezhetően elkurvult demokráciában nem biztos, hogy egészséges dolog, ha mindenki korlátok nélkül, szabadon fröcsögi a f@szságait.
    Mondjuk egy olyan helyen, ahol van még valami minimális kultúra, ez maximum marginális probléma, és kultúra alatt most azt értem, hogy egyéni, belső, saját önszabályozás, "vallás" (vagy vélemény; ahogy Hamvas mondta: egy és ugyanaz), spiritualizmus-közeliség; egyfajta belső balansz.
    Aki rendben van magával, az ritkábban fröcsög. Errefelé, úgy tűnik, nagyon sok ember nincs.
    Alap dilemma viszont számomra, hogy abból nem lesz megoldás, ha pl. a kurucinfóra válaszul jön a partizaninfó, és "tetű nácik!"-"mocsadék komcsik!"-jellegű dobálózásba torkollik az egész. Hogy miből lesz megoldás, azt nem tudom.

    VálaszTörlés
  3. Iván:
    1. Biztos, hogy Schustert akartál írni és nem Hegedűst?
    2. A kipát, a "zsidó fejfedő"-t, *csak* férfiak hordják! Annak (jiddish-)magyar (vicces, de találó) neve: "sábesz dekli", és nagyon hasonlít a katolikus egyházi vezetők - általában bíborvörös - fejviseletéhez.

    VálaszTörlés