Önnek túl nagy a felelőssége

Tisztelt Újságíró Úr! Már több alkalommal olvastam cikkét és megfigyeltem, hogy érzelmeket
visz bele az írásba, azaz nem ír objektíven. Azt nem tudtam és nem is akartam ellenőrizni, hogy az adatok hitelesek-e, de egyoldalú bemutatást véltem felfedezni a történetek megírásában, amelyek lángoltak a szubjektív megjegyzésektől. Bár baloldali nézeteket vallok, de a teljes igazságra vagyok kíváncsi, nem csak egy nézőpontra.
Az a kérdésem, hogy egy újságírónak nem az lenne a feladatköre, hogy a
történéseket tárgyilagosan, sokoldalúan és kérdéseket felvetve kellene megírni? Ez szolgálná mindenkinek a javát. Nem kellene befolyásolni az embereket, döntsenek ők önállóan. Önnek túl nagy a felelőssége ahhoz, hogy mérlegelje mi jó és mi rossz…
Válaszát várva és köszönve,
J… Gergő

Kedves J… Úr, nagyon örülök a levelének, mert talán el tudok oszlatni pár félreértést.
Azt írja, hogy „érzelmeket visz bele az írásba, azaz nem ír objektíven”.
Nem hiszem, hogy lehet, vagy lenne értelme érzelmek nélkül írni. A legsemlegesebbnek szánt írás is manipulál. Nekem viszont kifejezetten az a dolgom, hogy az írásaim „elfogultak” legyenek. Talán észrevette, hogy – ha csak tehetem -, egyes szám első személyben írok. Hogy ne csapjam be Önt: ez az én, személyes véleményem.
Van olyan újságíró, aki a tényeket gyűjti össze, van olyan, amelyik a tényekről beszámol – sorolhatnám – és van olyan, aki a véleményét írja le. Ez többnyire egybeesik a „lap” véleményével is.
Természetesen egy újság csak akkor tarthat fönn vélemény-oldalt, publicisztika rovatot, ha az újság más oldalain az olvasókat tájékoztatja a tényekről, és azok háttereiről. Vagyis a véleményemet ezekre – és természetesen más újságok és médiumok közléseire – alapozom. Ha tehát Ön csak az igazságra kíváncsi, akkor mindenekelőtt olvassa el a híreket, a tudósításokat, a hír és háttér rovatokat. Nem feltétlenül szükséges véleményeket olvasni. Valamiért mégis olvas ilyeneket.
Nekem az a dolgom, hogy elmondjam a véleményemet a valódi vagy vélt igazságokról. Ha Ön ezeket olvasgatja, egy idő után el tudja dönteni, hogy érdemes-e, vannak-e figyelemre méltó gondolataim, vagy át kell lapozni az írásaimat. (Én a lapok többségét egy-két szerző kedvéért veszem a kezembe. Írásaikat figyelmesen elolvasom, az újságok többi részéből inkább csak a címeket nézem át, és csak akkor olvasok tovább, ha valóban érdekesek látszik az alattuk található írás. Szinte minden publicisztikába beleolvasok, de nagyjából három mondat után el tudom dönteni, hogy érdekelnek-e. Bizonyos emberek publicisztikáit egyáltalán nem olvasom, mert undorodom tőlük. Nem annyira szakmai, mint inkább etikai okokból.)
„Nem kellene befolyásolni az embereket, döntsenek ők önállóan..” Először is azt gondolom, hogy kell befolyásolni az embereket, mert bizonyos jelenségek ellen, vagy bizonyos dolgok érdekében csak közösen léphetünk föl. Másodszor: az az ember, aki újságot vesz a kezébe, és jól elkülönített helyre szerkesztett véleményeket olvas, pontosan tudja, hogy őt a szerzők befolyásolni akarják. Erre egyébként igényük is van – mint ahogy nekem is, hiszen én is nagy figyelemmel olvasom mások érzelemteli véleményét.. Hiszen ha nem így lenne, senki nem olvasná ezeket a rovatokat, és ki is maradnának a lapokból. Ezzel szemben azt tapasztaljuk, hogy – noha éveken át szinte mindenki az elhalásukat jósolta – egyre nagyobb igény van publicisztikai írásokra. Ezeket olvassák a legtöbben a lapokban megjelenő írások közül.
Itt persze meg kell jegyezni, hogy az olvasók – akik nézeteiknek megfelelő lapot választanak – erősen igénylik, hogy a nézeteiket és érzelmeiket tükröző írások jelenjenek meg kedvenc lapjaikban. Szerkesztőként ragaszkodom ahhoz, hogy a rovatomban a nézeteimtől nagyon eltérő írások is megjelenjenek. Ilyenkor igen gyakran előfordul, hogy az olvasók leveleikben vagy telefonon erősen szidalmaznak, az újság lemondásával fenyegetnek. Vagyis az az elképzelésem, hogy az lenne az egészséges, ha nem olyanok olvasnának, akik egyetértenek velem, szinte megvalósíthatatlan. Pedig tulajdonképpen csakugyan az lenne a normális, ha a baloldali újságírók a jobboldali olvasóknak írnának – és fordítva. Azzal is kiegyeznék, ha az emberek a saját véleményüket tükröző lap mellé vennének egy olyat is, amelyikkel nem értenek egyet. Ehhez persze egy olyan polgári társadalom kellene, amelyikben nem gond újságokat venni, és a polgár elemi érdeke, hogy a lehető legjobban tájékozott legyen. Nem tudom, hogy valaha eljuthatunk-e idáig.
„Önnek túl nagy a felelőssége ahhoz, hogy mérlegelje mi jó és mi rossz…” Ha ebben Önnek igaza lenne, akkor tulajdonképpen soha senki nem mérlegelhetné nyilvánosan azt, hogy mi a jó és a rossz. Viszont, ha ezt nem tennénk, csakugyan: nem is lenne felelősségünk. Csak akkor mi értelme a társadalomban való létnek?
Beszélgetnünk kell, kommunikálnunk, mert egy rendkívül bonyolult viszonyrendszerben élünk. Elismerem, hogy nagyobb a felelősségem, mint másoké, és ezzel vissza is élhetek. De meg is kapom érte a büntetésemet: aki a nyilvánosság elé lép, annak meg kell küzdenie azzal a rendkívül kellemetlen ténnyel, hogy kicsit többen utálják, mint ami a normális létben elviselhető. Ön el se tudja képzelni, miket kapok naponta. El se tudja képzelni, hogy milyen ritka az olyan kulturált, emberséges hangú levél, mint amilyet Öntől kaptam.