Pompás fehér elefánt alakjában

Nem fejeztem be azt, hogy miket olvasok. Egyszerre, mert valamiért rákaptam, hogy sok könyvet olvasok, párhuzamosan. Ez nem jó, de valahogy így alakult. Ráadásul, amióta vannak elektromos könyvek is, ez tovább bővült. Most például busszal járok, mert javítás alatt van az autóm, így tudok olvasni. Éppen most fejeztem be Bulgakov Kutyaszív című regénykéjét. Azelőtt nem is hallottam róla, de megtaláltam az interneten. Nem véletlen, hogy nem hallottam, mert igazából nem is annyira jó, nem is hasonlítható, mondjuk A Mester és Margaritához. De nagyon orosz – ha ugyan érti valaki, mire gondolok. Viszont alighanem bátor is. Akkor bátor volt, mert finom kegyetlenséggel bírálta – vagy legalábbis ábrázolta – az úgynevezett szovjet társadalmi viszonyokat. Bulgakov meg is kapta a jutalmát. De csak akkor tud róla, ha van túlvilág, és onnan vissza lehet nézni.

Most a buszon Buddha beszédeit olvasom a telefonomon. Bár nem először, mégis olyan, mintha sose olvastam volna. Nagyon érdekes, hogy Buddha születése is beleillik a turulos-galambos sorba: „… a Bódhiszattva pompás fehér elefánt alakjában a közeli Arany-hegyen legelészett. Onnét leereszkedve, fellépkedett az Ezüst-hegyre, s észak felől közeledve, ezüstfonadék-színű ormányában fehér lótuszt tartva, elefánttrombitálást hallatva, belépett az aranypalotába, háromszor jobbról megkerülte anyja nyoszolyáját, majd megbökte jobb oldalát, és úgy tűnt, hogy behatol méhébe. Így öltött újra testet a nyári holdtölte ünnepén.” (Vekerdi József fordítása.) Vajon miért fontos annyi őstörténetben, istenszületésben az álomban állattal hálás? Kik ezek az állatok valójában? Ha ma egy nő bemegy egy gyóntatófülkébe és bevallja, hogy álmában egy állattal hált, akkor mekkora penitenciát kap? Hiszen az álombéli szodómia is bűn! De mekkora! Ha gyógyászhoz megy, mit ír föl neki? Pedig a pap is, az orvos is akár jóslatot is láthatna az álomban: „Magzat fogant királynéd méhében, és a magzat fiú lesz, nem lány. Fiad fog születni, s ha otthonában marad, világhódító császár lesz belőle. Ha elhagyja otthonát, és remeteségbe távozik, világot megvilágosító Buddha lesz belőle.” Miért lettünk ilyen sekélyesek?

Nagyon érdekes, hogy azelőtt soha nem olvastam útleírásokat. Én magam nem szeretek utazni, egészen addig, amíg el nem kezdem az utazást. Nem is vágyom sehova, egészen addig, amíg nincs lehetőségem elmenni valahova, és hirtelen rájövök, hogy mindigis vágytam arra az útra. Na jó, még el szeretnék menni Izlandra. Bár kedves kolleganőm most volt ott, és azt mondta, hogy neki nem annyira tetszett. Gyerekkorom óta vágyom Korfura – nyilván Gerald Durell könyvei miatt. Korfuról viszont azt írta másik kedves kolleganőm, hogy igenis menjek el. Képeket is ígért, de nem küldte.

Az első utazásos könyvet pár hónapja olvastam el, mert egy bizonyos K. J. Farandzsi elküldte nekem magánkiadású Afrikai útinaplóját. Szerkesztési slamposságokat leszámítva nagyon jó könyv, nem bírtam letenni. Pedig csak arról szól, hogy egy egyszerű, egyáltalán nem gazdag magyar ember elindul sokadik útjára a szerelmetes Afrikába. Az a fantasztikus benne, hogy a viszonyok pont olyanok, mintha ötven vagy száz éve utazott volna. Döbbenetes világ.

Katától születésnapomra megkaptam Michael Palin Hemingway nyomában című könyvét. (Plusz még három másikat is, pedig csak erről az egyről jeleztem, hogy szívesen elolvasnám.)

Palin a kedvenc színészem. Nem vagyok egy rajongó típus, de rongyosra nézem a filmjeit. Amit a Gyalog-galoppban és főleg a Brian életében művel, az egyszerűen zseniális. (A Gyalog-galoppot éppen most készülök megmutatni Milosnak és Sacinak. Lehet, hogy korai, de úgy emlékszem, hogy Dávid már hatéves kora után értette.)

Palin utazásos filmjeit is mindig megnézem, mert jó az a tiszteletteljesen szatirikus szemlélet, ahogy a világot – a szó szoros értelmében az egész világot látja. (Legjobban azért irigylem, amikor a Dalai lámát – illő tisztelettel - hentergésig röhögtette.)

Hemingway pedig azért fontos nekem, mert anyám kedvenc írója volt. Talán Az öreg halász és a tenger eléggé rövidnek tűnt ahhoz, hogy könnyen megtudjam, mitől szerelmes az anyám ebbe a Hemingway nevű morcos íróba. Annyira megfogott, hogy gyorsan elolvastam a novelláit is, aztán a Halál délutánt. Abból csak azt nem értettem, hogy miképpen lehet a bikaviadalért rajongani. Aztán mindent elolvastam, az életéről is, és persze rájöttem, hogy miért szereti anyám. Már az is nagy dolog, ha valakinek egyáltalán van élete. Valódi. Annyira, hogy még egy Michael Palin is utána jár. Mert kedvelte. Nem úgy, mint anyám, de annyira.

A kedves hölgynek, aki a tüntetésen Milos fiam után érdeklődött: sajnos ma eltörte a kezét, mert leesett a játszótéri mászókáról. Várható volt, hogy ez egyszer bekövetkezik, mert pontosan olyan fékezhetetlen, mint Dávid bátyja volt. Életem végéig retteghetek, hogy mikor jön a legközelebbi Dávid-típusú telefon: „Papa nincs semmi baj, itt fekszem a kórházban a műtőasztalon…” (Éppen ma beszélt a Kossuth Rádióban, mint hivatásos véradó-donor. Büszke voltam rá, mert az nagyon jó dolog, ha az ember gyereke nem valami blöff, hanem valódi teljesítmény miatt lesz érdekes.)