Navracsics úr helyében nem tréfálkoznék a Chartával. Nem minősíteném „égésnek”. Sose írtam le róla, amit eléggé régóta gondolok: ahogy múlnak az évek, úgy veszti el a tartását. Talán azért, mert annyi ésszel, mint amennyi neki van, nem lehet egyenes gerinccel szolgálni egy minden méltóság és eszme nélkül való – bár kétség kívül terebélyes - lufipártot. Navracsics Tibor, a vándorhitű Orbán Viktor első számú hoppmestere azt írta a naplójában, hogy „Úgy kellett a gyűlölet hullámait felkorbácsolni a magyar társadalomban, hogy mind a megbízható tollforgatók, mind pedig az egyéb - nem mindig a társadalom nyilvános életéhez tartozó - cselekményekben otthonos mozgó munkatársak is nyaraltak.”
Vagyis: nem volt itt semmi baj, Gyurcsány a hibás, aki a melegfelvonulás után (!) korbácsolta föl a gyűlölet hullámait ebben csöndesen pihegő, szeretetteljes hazában. Csak azért, hogy összehozhasson egy tüntetést. De a köznyaralás miatt ez nem sikerült, már az is nagy dolog volt, hogy megalakult valami charta. És ez a nagy égés.
Szerintem meg az a nagy égés, hogy a Fidesz frakcióvezetője eltűri a frakciójában Wittner Máriát, a magyar gárda zászlóanyját. Vagy éppen Lezsák Sándort, aki könyvtárt avatott a jobbikosokkal. Eltűrte, hogy a Fidesz Balogh úr erkölcsi támogatásával fölturbózza, tényezővé tegye azt a súlyosan magafajta Morvai Krisztinát, aki most éppen a kuruczinfonak ad interjút, mint a jobbik reménybeli brüsszeli vezérképviselője. Eltűrte, amit Semjén és Bayer zsidózásban, Bayer cigányozásban megengedett magának, és eltűrte, hogy ezt eltűrte Orbán. Ahogy eltűri, hogy az a sajtómágnás lebzseljen Orbán közelében, aki egy liberális napilapot és egy „gazdasági” tévét a Jobbik és más nyomorult erők szócsövévé tett. Hogy pontosan fogalmazzak: Navracsics úr hagyta, hogy a magyar újnácizmus intézményesüljön, és ehhez kölcsön adott, vagy engedett embereket. Ha nem így lett volna, ma nem kellene szégyenszemre chartázni, hanem együtt takarítanánk ki a nácikat az országból. Egy polgári államban élnénk.
Megbízható tollforgató vagyok: mindig emlékeztetem majd ezekre a hitványságokra Navracsics urat. Hogy égjen, vénkorában is.
Tartását?! Te beszélsz emberi tartásról, te kommunista, hazaáruló, senkiházi szar? Te kriptocionista lelki nyomorék?
VálaszTörlésRöhejes vagy, Iván.
Lényegében egyetértek az írásban megfogalmazottakkal. Egy ponton azonban eltérő véleménnyel élek. Nevezetesen a Kormány felelősségének kérdésében, már ami a demokratikus intézményrendszerünk működését, ebből következően állapotát jelenti. Ami -lássuk be - igencsak megkönnyítette - sőt olykor fel is dobott egy-egy labdát - a gátlástalan és felelőtlen ellenzék dolgát.
VálaszTörlésOlvasom, hogy a charta újbóli életre hívását a Művészetek Palotájában megtartott szombati eseményen jelenlévők elsősorban azzal indokolták, hogy a demokráciát, és a demokratikus intézményrendszert ma nagyobb veszély fenyegeti, mint az elmúlt 18 évben bármikor.
Na, akkor emlékezzünk csak a demokratikus intézményrendszerek közül a köztársasági elnök megválasztásának körülményeire, az elnök folyamatos vérszegény, soha nem egyértelmű kettős beszédeire, zavaros megnyilatkozásaira. Az alkotmánybírósági és a különböző bírósági keserű komédiákra, bohózatokra, az u.n. szakszervezetek vezetőinek médiabalettozásaiban kimerülő működésére, a politikai pártok finanszírozásának korrupciós mechanizmusaira, a kormány egyre erőteljesebb hitelvesztésére, a parlamentben folyó röhejes papírgalacsin-dobálásokra, no meg az egyházak különböző szerepzavaraira.
És akkor a közbeszéd nyelvhasználatáért, stílusáért kiemelten felelős közszereplők agresszív és közönséges, alpári megnyilatkozásait még nem is említettem. Nem is folytatom tovább, csak halkan megkérdem, hogy akkor most ki/k és mi/k is fenyegetik ma a demokratikus intézményrendszert? És vajon elgondolkodtak-e ott , e charta létrehozói és támogatói között ülő T. potentáltak az ok és okozat - nem minden esetben tyúkéstojás problémára redukálható - összefüggésein?
Mert a csodákban ugyan nem hiszek, de abban igen, hogy egy viszonylag normálisan működő demokratikus intézményrendszer, amelyikre azért a mindenkori kormányzatoknak, a politikai elitnek bizony jelentős hatással kell/kéne lenniük, komoly esélyt jelenthetett volna a szélsőséges megnyiulvánulások visszaszorítására, e történések következményeinek kontrollálhatóságára. És ha a kormányzat nem vette volna fel a kesztyűt, a Jobbik kesztyűjét, hanem a saját dolgát próbálta volna meg minél jobban végezni, akkor ma nem itt tartanánk.
Hallhatjuk, láthatjuk:
Megegyezés-Szakértés-Időelőtti választás. Ez is csak amolyan félrevezető hármas út képlet. Hogy lehet, hogy arra eddig nem gondoltak, hogy idő előtt válasszák a szakértéssel történő megegyezést?
ó, egyáltalán nem kedves névtelen, Ivánnak legalább neve van, és a véleményét nevével vállalja.
VálaszTörlésén azt gondolom, a kommunista jelzőkkel felelőtlen dobálózást pedig azok szoktak élni, akiknek lenne mit seperni a saját házuk táján is. jó példa erre Kövér.
szóval: hátrébb az egerekkel, mert gyávának nem Iván gyáva, hanem aki névtelenül pampog.
Tüske.