Nem magunk miatt

Valaki betelefonált egy rádióműsorba, és azt kérdezte, hogy vajon Nagy Imre elmehetne-e a saját és mártírtársai kivégzésének napján tartott megemlékezésre? Talán nem arra gondolt, hogy Nagy Imre nem ment volna el, mert a kádárista MSZMP utódpártja hív koszorúzni és parlamenti emlékezni, hanem arra, hogy mondjuk a Fidesz vagy a köztársaság elnöke vele nem mutatkozna ilyesmin. Mert Nagy Imre múltja bizony nem szeplőtelen. Volt miniszter Rákosi alatt, lesöpörte a padlást. Azt is hozzá tehetjük, hogy erősen kommunistáskodott a Szovjetunióban, Sztálin alatt – hogy mást most ne emlegessünk.
A betelefonáló alighanem a leglényegesebb kérdést tette föl. Ha tehetném, ugyanezt kérdezném a köztársaság elnökétől is. A Fidesztől azért nem, mert aki mondjuk Szűrös Mátyás volt moszkvai nagykövettel összeáll, az többé ne beszéljen ötvenhatról. Akkor se, ha előbb-utóbb kiderül, hogy későbbi ideiglenes elnökünk, köztársaságunk kikiáltója a moszkvai követség kertjében nem csak imádkozott, hanem Orbán Viktort évtizedekkel megelőzve ajánlotta föl a Szent Szűznek hazánkat. Ne hülyéskedjünk: az ügynököktől és volt párttitkároktól, kommunisták ripacsszolgáitól hemzsegő jobboldal fogja be a száját és szégyellje magát.
De a kérdés az, hogy ha a kegyelmet nem kérő Nagy Imrét és társait mégsem végeztették volna ki, hanem például a rendszerváltásig raboskodnak Szibériában, és Nagy Imre még mindig él, akkor az ítéletre megemlékező parlamenti ülés idejére szabadidőt jelezne-e Sólyom László naptára?
Csak azért kérdezem, mert Nagy Imre nem csak azért lett magyar nemzet és az egész világ hőse, mert megölték, és arccal a föld mélye felé temették, hanem azért is, mert az akkoriaknál kicsit kevésbé dogmatikus kommunista pártkatonából néhány nap alatt államférfivá, élete végére pedig az államférfiság megtestesítőjévé nőtte ki magát. Az Emberre emlékezünk, akinek volt ereje, és hatalmas utat járt be.
Nem lehetne azt gondolni, hogy - még ha némiképp okkal feszengve is -, de emlékezzünk együtt, mert ha az egyik fél elindult a bűnbánat irányába, akkor mégiscsak jár valami gesztus neki? Nem magunk miatt, mert mi nem számítunk. Hanem azért, hogy egyszer a kölykeink kölykei ne ebben a belénk égett pökhendi nyomorúságban éljenek, mint mi most.