Föltámadás

Húsvét van, ünnep, elhatároztam, hogy azért se beszélek politikáról. Elég volt, unom.
Be kell vallanom, hogy bár ma már hitetlen vagyok, de annyira, hogy még az istentagadásban sem hiszek, valaha, gyerekkoromban elbűvölt a föltámadás, és még egy kicsit ma is. Nem az enyém, nem abban hittem, hogy esetleg egyszer majd én is, mert már akkor is éreztem, hogy hogy jövök én ahhoz, hanem csak úgy, a föltámadás puszta lehetősége. Gyerekkoromban, húsvét idején egyszerűen annyira irtóztam az ünnep halálos üzenetétől, hogy kitöröltem a tudatomból Jézus szenvedéstörténetét, nem vettem tudomást arról sem, hogy keresztre feszítették, meghala és eltemették, hanem csak azt fogadtam el, csak abban éltem, húsvétkor, hogy föltámadt, és fölméne a mennyekbe. Ez annyira lenyűgözött, hogy álmodtam vele, képzelődtem, és boldoggá tett a tudat.
Azt is megmondom, hogy miért nem bírtam elviselni Jézus halálát, meg azt, hogy ott fekszik a mi kis falusi templomunkban az egyik mellékoltár alatt, békésen, mintha csak szenderedne.
Nem értettem, miért hagyta Isten, az apja, hogy meggyalázzák, megkínozzák és elveszejtsék. Sőt, már akkor arra gondoltam, hogy ez a történet Ábrahám és Izsák történetének vége. A Biblia szinte azzal kezdődik, hogy Ábrahám föláldozná a fiát, levágná, mint egy kecskét, csak hogy Isten kedvébe járjon, de végül ez elmarad. Isten viszont a Biblia végén példát mutat: amit nem fogadott el Ábrahámtól, azt megteszi, megengedi: a szeme láttára ölik meg a fiát, mégpedig eléggé rituálisan, áldozat gyanánt. Arra gondoltam, Isten azért nem várhatta el Ábrahámtól ezt az áldozatot, mert Ábrahám nem tudta volna föltámasztani Izsákot. Jézus viszont föltámadhatott, mert Isten megadta neki ezt a kivételes jogot.
Egyébként nekem ez az egész istengyilkolás eléggé gyanús, zavaros volt. Miért kellett például Júdásnak megcsókolni Jézust, hogy így mutassa meg, hogy ő az, őt kell elkapni, ha egyszer mindenki ismerte Jézust Jeruzsálemben? Igazi sztárprédikátor volt. Ha nem lett volna az, nem jelentett volna veszélyt a hatalomra, és nem is kellett volna megölni. Mindenki őt akarta hallani.
Egy gyerek fejében ezek nagyon súlyos kérdések. Nem is tudtam földolgozni, így aztán nagyon sokáig mélységesen irtóztam attól, hogy a templomokban, az utak szélén mindenütt, ahol csak lehetett egy halott lény függött a keresztfán. Arra gondoltam, miért nem ahhoz találtak méltó jelképet a keresztények, hogy Jézus föltámadt. Miért a halálról szól ez az egész, amikor az élet győzedelmeskedett - még ha isteni segítséggel is.
Ez az igazi üzenet. Még ma, amikor már semmiben nem hiszek, még ma is biztos vagyok abban a húsvét legfontosabb üzenete a feltámadás. Ha maradt volna hitem, azt mondanám, hogy Isten magára hagyta az embert, az emberiséget, olyannyira, hogy azt a borzalmas dolgot is csak szemlélte, nézegette, ami a fiával történt, ám valahogy úgy alakította a világot, a világ rendjét, hogy mindig a jó győz. Az emberiség története arról szól, hogy bár rettenetes árat fizetünk, rettenetesen sokszor, végül a gonosz erői legyőzettetnek. Igenis van föltámadás. Genetikailag úgy alakultunk, hogy olyanok vagyunk, olyan az életünk, mint egy esztendő, négy évszakkal. És bármilyen hosszúra nyúlik a tél, végül kirittyen a világ. Mindig a jó győz, mindig az igazság, mindig a becsület.
Kellemes, jó húsvétot! Kérem, adjanak öt percet az evés és ivás szüneteiben, öt percet maguknak. Kérem, imádkozzanak, vagy gondolkozzanak, ami ugyanaz, akkor is, ha akad olyan ember, akinek első hallásra különösnek tűnik ez a mondat. Hátha ugyanarra gondolunk, és ha együtt akarunk valamit, előbb jön el. Talán. (Klubrádió, Hetes Stúdió)