Például

Álljunk meg egy pillanatra akkor, amikor az országban már szinte minden arról szól, hogy milyen rettenetesek a viszonyok, ki mit lop el, hogyan lehet hülyét csinálni egymásból, és mégis történik valami jó is. Mert talán nem csak ezekről szól ez az ország. Van olyan is, hogy valaki áldoz, a sajátjából, önként, abban való hitben, hogy egyszer majd kimászunk ebből a kotyvalékból, vagy éppen azért, hogy egyszer majd csakugyan kimásszunk.
Ötmilliárd forint beruházás részeként épül a Közép-európai Egyetem Üzleti Tudományos Iskolájának új épülete, amelynek alapkövét a beruházás két finanszírozója, Demján Sándor és Soros György rakta le.
Tudjuk róluk, hogy rettenetesen gazdagok, ám eléggé régóta bizonyítják, hogy nagytőkésnek lenni nem csak azt jelentheti, hogy a kizsákmányoló üldögél egy délszaki tenger partján, a koktél mellett, ádázul szivarozva, jó külsejű némberek igyekvő gyűrűjében. Ezek az emberek eddig is igen sokat áldoztak a közjóra, nyilván abból a meggondolásból, hogy egy amúgy is szegény plusz még szét is lopott országban a szellem sem támad föl tőkeinjekciók nélkül. Hogy mit kaphatnak érte cserébe, azt tudjuk. Soros György, aki a legtöbbet tette magánemberként a magyar demokrácia cseperedéséért, többnyire jó nagy köpéseket. Mégis itt van, és Demjánnal összeáll, és meg is mondják, mit akarnak: világszínvonalú oktatást, világszínvonalú szakembereket, olyan fölső iskolát, amelyik emblematikusan képviseli Magyarországot.
Hogy mennyi sok milliárd, azt mi, szegénykés milliók föl se tudjuk fogni. De azt tudjuk, hogy ha nem is ennyi, pár-pár millió akadhat még szinte minden városban. Meg falun is. Föltéve, hogy a kisebb-nagyobb Demjánok és Sorosok egyszer majd megértik, hogy nem csak a mérhetetlen, a mérhető gazdagságból is illik valamit visszaadni a köznek, a jövőnek. Iskolára, például.