szerda, október 24, 2007

Egy morvaista elnök


Sólyom László az ünnep előtt mondott egyet, amit talán másképp kellett volna. Nevezetesen azt, hogy "a tüntető nem szegheti meg a törvényt, de a jogállamot a rendőrség törvénysértő erőszakos fellépése különösen sérti..."Nem mondom, hogy egy ilyen mondat szoros összefüggésbe hozható azzal, ami az ünnep előestéjén az utcán, a belvárosban történt. De mégis félve bár, de megjegyzem: egy köztársasági elnök, akkor, amikor zavargások várhatók, akkor, amikor emberéletek lehetnek veszedelemben, akkor, amikor egy város fölgyújtására is hajlamos csőcselék készül revánsot venni a rendőrségen, jól gondolja meg miket beszél.Persze az is lehet, hogy jól meggondolta. Mondhatta volna azt is, kezdhette volna úgy is a mondatot, hogy "a tüntető nem szegheti meg a törvényt, nem támadhat rendőrökre, nem dobálhat, és nem gyújtogathat, ésatöbbi. Aztán jöhetett volna a rendőrökre vonatkozó intelem.
Minden épelméjű ember tudja, hogy egy esztendeje a rendőrök követtek el bűnöket, azonban azt is, hogy nem ők kezdték a cirkuszt. Tették a dolgukat, akkor is, ha néha rossz, megengedhetetlen módszerekkel.
Felmenteni, valami cserfes kis kamaszoknak beállítani a randalírozókat, akiket aztán a vérnősző hatalom gyakorlatilag megerőszakolt - ez semmi másra nem jó, mint arra, hogy egyhangon legyen a jobboldal ünnepelt sztárjogászával, Morvai Krisztinával. És annak bizonyítására, hogy a hasakba lyukat beszélés technikájával el lehet hitetni, hogy teljesen ártatlanok álltak szemben állami bűnözőkkel. Én viszont nem hiszem el, hogy Sólyom László hasán lyuk tátong.
Ráadásul az elnök még rátesz egy jókora lapáttal: azt véli, a tüntetők és a tüntetéseken részt sem vevők súlyos bántalmazását "nem lehet lezárni úgy, hogy az elkövető rendőrök túlnyomó többsége ismeretlen tettes marad".
Én meg azt figyeltem meg, hogy a másik oldalon is sokan maradtak ismeretlen tettesek - legalábbis ahhoz képest, hogy hány száz rendőr sebesült meg a múlt esztendő őszén. Eddig úgy gondoltam, hogy a vádemelők és az ítélkezők óvatossága is benne van abban, hogy egyik oldalon sem akarnak túl sok mártírt. Bölcs meggondolás, ha ez meggondolás volt.
Milyen hihetetlen erejű megtorlás, szabadságtiprás van egy olyan országban, ahol Toroczkai és Tomcat még mindig forradalmárkodnak azok után, amiket egy éve cselekedtek? Nevetséges.
Sólyom László úgy tesz, mintha egy éve nem ő lett volna az, aki nem mert elmenni egy emlékműavatásra. Már nem tudja, vagy elfelejtette, hogy akkor nem a rendőröktől félt, hanem attól a csőcseléktől, amellyel kapcsolatban esztendeje, azon a nyomorult őszön még ő is tudta, hogy viselkedésük méltatlan ötvenhat szelleméhez, és maga, szokatlanul személyes hangon tiltakozott a "pesti srácokkal" hozott bármiféle párhuzam ellen. Akkor ott, azon a motorzúgásos estén a Hősök terén volt, aki a helyére lépjen: néhány percre a hajlott kora ellenére, kifütyültetése dacára méltósággal viselkedő Kosári Domonkos lett az ország szellemi köztársasági elnöke.
Miközben Sólyom László ugyanolyan fegyvereseknek a védelmében bujkált a palotájában, mint akik mostanra főbűnösök lettek.
Ha valaki a morvaizmust választja, és elfelejti, hogy nem csak a tüntetők - köztük a valóban ártatlanul bántalmazottak -, hanem a rendőrök köztársasági elnöke is, annak számolnia kell azzal, hogy előre felmentést ad azoknak, akik ott folytatták, például a Nagymező utcában, ahol márciusban abbahagyták. A nemzet tahóit bátorította.
Szerencsétlen, kínos és életveszélyes dolog ez, különösen annak fényében, amit például éppen Morvai Krisztina hordott össze a Corvin közben a magyargárdisták által "biztosított" rendezvényen. Ahova még Bayer Zsolt, a jobboldal legünnepeltebb szónoka sem ment el, talán mert még Morvainál is finnyásabb.
Morvai, szokásos túlfűtöttségében odaközölte a népnek, hogy Gaudi-Nagy Tamás ügyvéddel együtt keddre virradóan "a jog, a bátorság és az igazság fegyverével kiszabadították" azokat az embereket, akiket a hétfő esti budapesti rendzavarások során köztörvényes bűncselekmények elkövetésének és rendzavarás vádjával állítottak elő.
Morvai szerint az előállított emberek nem dobáltak gyújtópalackokat és nem borogattak fel autókat.
Csak az a baj, hogy egy ország láthatta, ahogy a köztörvényes bűnözők gyújtópalackokat dobálnak a Sólyom Lászlótól is jól megbélyegzett rendőrökre, meg azt is, hogy a rendőrök meg szinte az égvilágon semmit nem tettek, csak erőt mutattak. Mint ahogy egy éve is láthatta mindenki, hogy mit műveltek a köztörvényesek - igaz azt is, hogy mit kaptak cserébe a rendőröktől. Annyi a különbség, hogy az akkori kétségbeesett, rosszul fölfegyverzett és rosszul vezetett rendőrség helyett most - és már márciusban is - egy magabiztos, fegyelmezett, profi fegyveres erőt láttunk. Arról nem is beszélve, hogy vezetői nem voltak restek mindent túlbiztosítani, hogy esélyük se legyen a forradalmárkodóknak.
Az a hablaty már említést sem érdemel - ha nem csengene egybe Sólyom László értékelésével -, amivel Morvai a Corvin közben előállt, és amelyet "Gyurcsány Ferencnek és tettestársainak" címzett. Azzal vádolta a kormányfőt, hogy megpróbálja szembeállítani a magyarokat: tavaly a rendőröket és a tüntetőket akarta egymással szembe fordítani.
Azok Gyurcsány nélkül is szemben álltak.
Morvai Krisztina Néró császárhoz hasonlította a miniszterelnököt és fölszólította, hogy vegye le véres kezét a magyarokról. Tudom, hogy nincs határa a demagógiának, de nem is várható el Morvai Krisztinától, hogy pont ő legyen kissé visszafogottabb. Hacsak nem igazodik lassan a Fideszhez.
A legérdekesebb az, hogy mindezt akkor mondja, amikor már a Fidesz vezetői - sőt maga Orbán Viktor is - észrevették, hogy el kell határolódni az erőszaktól. Azt ugyan nem mondták ki, hogy visszamenőleg is, ám az is valami, hogy mostantól fogva, mert mégis inkább a népszavazással kell győzelmet aratni, és Gyurcsányt elzavarni. Van ugyan még egy kis zűrzavar, mert Kósa Lajos például egyik nap így beszél, a másik nap meg úgy, de legyünk hajlamosak úgy értékelni, hogy az utolsó szava érvényes.
Orbán mégis inkább úgy gondolta, hogy most egy kicsit Putyint fenyegeti - gondolom, ezt nyomatékosította amúgy teljesen indokolatlan, visítozó hanghordozásával -, sőt szeretetet mutatott, amikor a középosztály nevében megint magához ölelte a szegényeket, majd miután erősen morvaizálva jól megfenyegette a jelenleg hatalmon levőket a múlt évi sajnálatos események miatt - csakugyan pozitív módon - elhatárolta magát az erőszaktól.
Vagyis: a jobboldalon össze kellene ülni, hogy akkor most mi van.Szomorú, hogy a köztársaság elnöke nem tud közméltóságához méltó módon fölülemelkedni, és folyamatosan, kényszeresen jobbra igazodik, ám akkor legalább annyit tegyen meg, hogy megbeszéli ezt Orbán Viktorral. Mert ki tudja mi lesz még ezen az őszön, vagy jövő tavasszal, és így, elszabadult hajóágyúként, ha nem is ön-, de mindenképpen közveszélyes.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése