A puncsos tesztpuccs

Orbán Viktor őszi puccskísérletének bukása, vagy mondjuk jegelése után szinte mindenki meglepődött azon, hogy a múlt hét végére időzítve ismét próbálkozott. Bár ez már inkább csak olyan puncsos árnyalatúra sikerült, nincs mit csodálkozni azon, hogy belekezdett.
Mondják, Orbán legnagyobb hibája, hogy képtelen jól időzíteni. Mindig jóval az olimpia után tud világcsúcsra futni. De most jól időzített. Ez teszt volt, és jól sikerült. A kérdés már csak az, hogy észhez tér-e attól, ami kiderült, vagy még jobban gorombul.
Kétségbeejtő helyzetben van: ha most, tavasszal nem jut hatalomra, ha nem is örökre, de hosszú időre kiírja magát a történelemből. Pláne annak aranylapjairól, amelyekre való. Önmaga, és nem különben szerető és ádáz hívei szerint. (Volt, amikor magam is úgy gondoltam.)
Az ok nagyon egyszerű: úgy képzelte, hogy egy nagyon morcos kampánnyal úgy is győzhet, ha nincs programja. Nem győzött, programozni már ősszel is késő volt, most meg pláne. Nem elég, hogy a miniszterelnököt nem utálja eléggé a nép – pláne az a része, amelyik valóban megválasztotta, vagyis azok, akiket "becsapott” –, ráadásul Gyurcsányból sugárzik, hogy legalább víziója van a jövőről, Orbánról meg az, hogy nincs. (Csak egy példa: lehet, hogy az egészségüggyel, annak reformjával, Molnár miniszter összes intézkedésével kapcsolatban Mikola Istvánnak mindenben igaza van. Csak az a kérdés, hogy miért nem ő kezdett bele a reformba, ha egyszer tudta, hogy arra feltétlenül szükség van. Több kérdés nincs.) A programtalanságot már Orbán ma még csakugyan létező aurája sem tudja eltakarni. Viszont sürget az idő: ha nem hamar jut hatalomra, az eladósodott Fidesz bedől, az egész jobboldal átrendeződik. Nélküle. A "nemzeti” tőkére nem számíthat. Már arra sem. A "tőke” utálja a zavargókat. Pláne a veszteseket.
Meglehetősen különös, ha egy olyan kedvező történelmi helyzetben esik szét az ellenzék, amikor növekszik a népszerűsége. Úgy látszik, mégiscsak lehet abban valami, hogy program nélkül tartását veszti egy politikai alakulat. Diktatúrában lassabban, demokráciában hamarabb. Ezt nem helyettesítheti egy mégoly tehetséges ember egész országot beborító delejes karizmája sem. Mert az elkopik. Az önmaga körüli pörgés energiafaló.
Orbán ugyan pontosan tudta, hogy a kerítésbontás törvény menti módszerével semmire sem megy, mégiscsak fontos volt, mert csak eközben lehetett odaüzenni, hogy most már lehet tüntetni. Pláne, hogy előre rászervezték a jól mobilizálható csőcselékmagot. Az első fél óra ugyan jól alakult, annyira, hogy a mohó Martonyi – a megfejthetetlen Orbán-fan – máris új választásokért kiáltott, ám a folytatás elszánalmasodott. Pár százan próbálkoztak önfeledten gyűlölködve kossuthtterezni a jó időben. Aztán a rendőrök kikísérték őket, aztán visszajöttek, aztán megint kikísérték… megint vissza. Így a rendőrök se fáztak, és a tüntetőknek is biztosították az ácsorgás helyett az egészséges séták lehetőségét.
Ebből az derült ki, hogy Orbán márciusban nem számíthat spontán erőkre, ­vagyis azokat szervezni kell. Vidékről hozni, például. Ha ugyan érdemes. Ha ugyan nem adja föl. De miért adná föl ezt a háthapolitikát?
A tesztből azt is megtudta – a magvas jogvitától függetlenül –, hogy a nép – az "emberek” – többsége inkább időlegesen lemond egy lokális jogáról, mintsem hogy ismét összeszarva és széthugyozva lássa a Parlament környékét. Arról már nem is beszélve, hogy nem örülne az onnan induló összecsapásoknak, gyújtogatásoknak és barikádozásnak. A nép annyira azért nem hülye, hogy ne emlékezne, milyen előzményei voltak a Kossuth tér "műveleti területté” nyilvánításának. (Mint ahogy arra is, hogy ki kezdte október huszonharmadikán a cirkuszt, milyen brutalitásra volt válasz a rendőri brutalitás.)
Ha Orbán folytatja az "ez a harc lesz a végsőt”, a Kossuth térre mindenképpen szüksége lesz – lenne – márciusban. Ahhoz kell, hogy a polgári hívek meg az újnyilas csőcselék hátteret adjon. Nagyszínpad kell. Nem mindegy, hogy valaki az Operában énekel vagy egy pinceszínházban kornyikál. Még egy Astoria-kalandot nem engedhet meg magának.
Nem kevésbé fontos, hogy Orbán most fölmérhette, kik azok, akik tűzön-vízen át követik, és kik azok, akik eddig, és itt megálltak. Most ugyan nincs ereje arra, hogy ezektől megszabaduljon, de hatalmas fekete pontot kaptak. Bár az is lehet, hogy hamarosan végképp távozniuk kell a Fidesz élvonalából. Nem lenne meglepő, ha ez már a közelgő Fidesz-kongresszus előtt is szóba kerülne, jól irányított sutyorgás szinten. Ez elterelné a figyelmet. Hogy miről, az már mindegy egy ilyen szomorkás végjátékban. De az is lehet, hogy eltávolításuk másra vár, hiszen Orbán a kongresszus előtt bevetheti a Bod Péter Ákos-trükköt. Ha márciusban nem sikerül közelebb jutni a hatalomhoz, "a jobboldal összetartása érdekében” teátrálisan hátralép egyet, és maga elé tol valakit. Ez is hatásosabb lenne, ha a Kossuth tér nagyszínpadáról harsogná erőteljes Semjén-bólogatással.
Nincs sok alkalmas ember erre. De talán Szájer. Bizonyított. De még mekkorát: demagógiából, felelőtlenségből, fölfuvalkodottságból. És hűségből. Pedig valamikor önjáró volt. (Népszava)