Háthapolitikai öncsapdában

Nem lehet könnyű Navracsics Tibornak lenni már így, az év elején sem, hiszen mi mást kérdeznének tőle - például a nem Nap tévékben -, mint azt, hogy na hát akkor most mi lesz idén a parlamenti kivonulásokkal. Erre nyilván nem mondhatja azt, amit akkor se vallhatna be, ha lángszóróval sütögetnék: nem ő találta ki, másrészt senki nincs, aki jobban unná ezt az egészet. Róla ugyanis köztudott, hogy bár kiváló pártkatona, képes kompromisszumokra, sőt visszavonulásra is, ha ez kell a vereség elkerüléséhez. A politikában a vereség egyik legsúlyosabb formája az, amikor egy csapat olyan kényszerhelyzetbe hozza magát, amiből nem lehet nevetségessé válás nélkül kimászni.
A múlt őszön Orbán Viktor Mihály csak ilyen helyzeteket hozott létre, látszólag meglepő módon. Hetvenkét órás ultimátum, addig tüntetünk a parlament előtt, amíg le nem mond, kivonulás, ha fölszólal… Az első nem jött be, sőt megerősítette a miniszterelnököt, a másodikat elvitte az unalom meg a hűvös idő, a harmadik még működik. A nép nagy örömére, mert az istenadta kedveli az ilyen cirkuszokat, noha nem tudja komolyan venni a résztvevőket - ami viszont a baloldalnak örömteli.
A kérdés persze: az őszön hogyan alakulhatott ki a Fiszeszben, hogy Orbán V. Mihály minden öngyilkos-kockázatos ötletét elfogadták. Nyilván „most vagy soha” állapot volt, rendkívül sürgőssé vált a hatalom szocialisták kezéből való kicsikarása. Ez - és az egész jól szervezett „forradalom” - alighanem azzal függött össze, hogy a Fidesz adósságcsapdába került. Talán egyszerű módon gondolkodom, de azt figyeltem meg, hogy a hatalomvágy mozgatórugói többnyire az érdekek.
Elég fura helyzet az, amikor egy frakcióvezető kínjában olyanokat kénytelen mondani, hogy azért kell kivonulni Gyurcsány elől, mert szerinte neki köszönhető a gyűlölet- és az irigységpolitika meghonosítása a magyar belpolitikában. Azért ezt így, ebben a formában talán még a megszállott fideszes hívek sem tudják maradéktalanul elfogadni, bár kétségtelen, hogy ennek a demagógiának van hatása: erősíti azt a szajkózást, miszerint legalábbis a két vezér egyformán felel. Hátha bejön.
Mindenesetre szomorú, ha egy olyan tehetség, mint Navrasics, kénytelen tehetetlenül vergődni egy olyan háthapolitikai öncsapdában, amelyből csak az Úr segítheti ki. De ő meg konok. (Népszava)