Valaki mondta, hogy Tóta W. megint megtalált. Ezt írta, még november 11.-én: Kissé megkésve szemlézem a szombati Népszavát, de nem baj, mert Andrassew Iván publicisztikája maradandó. Észnél maradandóbb. A veterán szakíró ezúttal Orbán Viktorra ripakodik rá, hogy az hagyja már abba a kommunistázást. Így ír: „Orbán Viktor nyilván nem vette észre: azok, akik a kommunistázásba túlságosan belelovallták magukat – néha persze meglehetősen bolsevista orbáni módszerek hatására –, kimorzsolódtak a politikából.” Igen, jól látják: Andrassew előbb megállapítja, hogy a kommunistázás ciki, majd meglehetősen lebolsizza Orbánt. Egyazon mondatban. Tovább: „Ez azért van, mert a "kommunista” végső szitokszó, átok, aki sűrűn a szájára veszi, az arról tesz tanúbizonyságot, hogy beszorult, nincs érve, nincs gondolata.” Tehát különösen szégyellje magát az a bolsevista, aki sűrűn kommunistázik. Ehhez képest Andrassew így folytatja: „Bár az a személyes magánvéleményem, hogy Orbánnál bolsevistább párt- és állami vezetőnk nem volt a rendszerváltás óta, meglehetősen meggondolatlannak is találom, amit mond.” Igen, a biztonság kedvéért még egyszer elsüti a bolsizást, és a meglehetősent is. Viszont Andrassew tudja, kiknek szól a Népszava, így azt is, hogy Orbán bejáratott jelzője azért mégse a bolsi. Íme a megoldás: „De valahogy a baloldaliaknak nincs szükségük arra, hogy a saját vágyaikat és paktumaikat lobogókkal, szónoklatokkal, rebellióval takarják. Persze lehet, hogy csak ravaszak, és éppen ezért csakugyan veszedelmesebbek, mint az újfasiszták, mondjuk. Meg Orbán.” Vajon baloldaliak-e a bolsevisták, és szabad-e őket a kommunistáknak lefasisztázni? Hány török hány görögöt dögönyöz? És mikor takarodnak már el kézenfogva?
Megtisztelő, hogy egy ilyen szorongó matulafi szemlézget, ötvennégy évesen máris veteránnak talál - nemsokára ő is ennyi lesz -, de azt leszámítva, hogy csakugyan, eléggé el nem ítélhető módon kétszer használtam a meglehetősent, ami igen súlyos hiba, nem nagyon értem, mit nem ért. Nem hiszem el, hogy nem érti, mi a különbség a kommunista-, és a bolsevista módszerekkel munkálkodó politikus között. Nem tudom, el kell-e magyarázni, mit értünk kommunista alatt. Csak annyit talán, óvatosan, nehogy fölbőszítsem, hogy olyan ember, aki hisz abban, hogy az osztályharcban minden megengedett, és a forradalom győzelme után egy bizonyos proletárdiktatúra nevű intézményrendszer segítségével, a termelő eszközök köztulajdonba vételével előbb viszonylagos társadalmi igazságosságot, majd olyan társadalmat lehet teremteni, amelyikben mindenki képességei szerint dolgozik, és szükségletei szerint fogyaszt. Hogy ez szép eszme, avagy marhaság, azt mindenki ízlése és hajlamai szerint eldöntheti. Mi – veteránok, vagy énveterán - a tapasztalatainkat is elővehetjük. Jómagam például halványan emlékszem, hogy amikor a hatvanas években még általánosba jártam, és falusi iskolám folyosóján egy jó nagy Hruscsov-portré virított - ez a diktátor még azt állította, hogy a kommunizmus akkortájt lészen fölépítve, amely időpont egy bizonyos Orwell híres regényének címében van benne. (Nem így mondta persze, mert Orwellről eleve szó sem eshetett a szocializmus ideje alatt - ezt csak azért jegyzem meg, nehogy a tudós Tóta ebbe is belekössön.) Ma azt tudjuk, hogy egy, több mint hét évtizedig tartó kísérlet nem vált be, az emberiség - egyebek mellett - életek százmillióival fizetett ezért. (Összejött közben egy másik kísérlet is, azért csak hatvanmillió áldozattal, mert viszonylag hamar leverték.) A magukat kommunistáknak mondók bukásában talán a legfőbb ok az volt, hogy már a Nagy Októberi Szocialista Forradalom előtt jószívvel álmodók nem számoltak az úgynevezett emberi tényezővel, vagyis az ember természetével. Ez a természet alakította ki, például az úgynevezett bolsevista gyakorlatot. Anélkül, hogy Tótának elmagyaráznám, mi minden esett meg a Szovjetunió Kommunista Pártja történetének korai szakaszában, és mit értünk „bolsevik” és „mensevik” alatt, jelzem, hogy itt egy hatalmi technikáról van szó. Nem pontos, de jellemző a jelszó sajátos értelmezése: "minden hatalmat a szovjeteknek!" - de azt nem tették hozzá, hogy a szovjetek vezetőit mi nevezzük ki, vagy legalább szoros irányítás, erős hatalmi nyomás alatt tartjuk őket. Magyarra fordítva: ahol csak lehet, minden hatalmat az önkormányzatoknak, de... Szintén bolsevik technika a leszalámizás, például. Erre utalok a "meglehetősen bolsevista orbáni módszerek hatására" - megjegyzéssel. A meglehetősent visszavonom, de a többinek Tóta a magyar történelemben is utána nézhet. Talán, ha párhuzamot lát a szovjet és a magyar pártfejlődés között, föltűnik a személyi kultuszok kialakulásának szinte szükségszerű mivolta, azok minden következményével. A kultusz is "emberi tényező", szükséglet persze, amivel mindig - most is - számolni kell, kellene. Mindegy, nem is folytatom, mert unom, legalább annyira, mint Tótát a görcsös kis nyomorúságaival. Talán mások megértik, hogy attól, hogy valaki kommunista, még nem biztos, hogy bolsevista. Pláne, hogy én például alig néhány kommunistával találkoztam egy olyan rendszerben, amelyikben nyolcszázezer párttag volt. A párt nevében nem volt benne, hogy kommunista lenne, de mindig mondták, hogy ők azok. A döntő többség egyszerűen a körülményekhez igazodó pragmatikus ember volt, aki élni akart, vagy engedett valami nyomásnak. A kisebbség meg olyan cinikus gazember, aki a hatalom megszerzésére és saját uralmi céljaira használta a párttagságot. Viszont – bármekkora önvizsgálatot tartok - nem jól jön ki, ha valaki önfeledten kommunistázik, miközben bolsevista módszerekkel uralkodik a pártjában és próbál az egész jobboldalon. Ettől ugyan még nem mondhatjuk rá, hogy kommunista, ám egy érzetet kelt bennünk, ami azért merülhet föl, mert a kommunizmus és a bolsevista technika összefonódott a tudatunkban.
(Csak lábjegyzet gyanánt jegyzem meg, hogy ezt a Tóta Wét soha nem bántottam. A közepesnél kicsit gyöngébb morcoskodó álkekec, de ezzel semmi baj, van ilyen ezer. Meg kell töltetni valakikkel a felületeket. Szeret irkálni, erre jó. Azzal kezdte a piszkálódást, hogy úgy egy éve azt írta rólam, hogy én följelentettem a matula.hu-t, a magyar web amúgy leghányadékabb szerkesztményét. Azért érintett érzékenyen, mert soha senkit nem jelentettem föl. A magamfajta „veteránok” elegendő okkal érzékenyek az ilyesmire. És úgy gondolom, hogy bárkiről ezt állítani rendkívül nagy tahóság. Majd eléggé gyáva módon csak igen hosszú idő után tette közzé tiltakozásomat. Mindmáig nem kért elnézést. Most megint próbálkozik.)
Megtisztelő, hogy egy ilyen szorongó matulafi szemlézget, ötvennégy évesen máris veteránnak talál - nemsokára ő is ennyi lesz -, de azt leszámítva, hogy csakugyan, eléggé el nem ítélhető módon kétszer használtam a meglehetősent, ami igen súlyos hiba, nem nagyon értem, mit nem ért. Nem hiszem el, hogy nem érti, mi a különbség a kommunista-, és a bolsevista módszerekkel munkálkodó politikus között. Nem tudom, el kell-e magyarázni, mit értünk kommunista alatt. Csak annyit talán, óvatosan, nehogy fölbőszítsem, hogy olyan ember, aki hisz abban, hogy az osztályharcban minden megengedett, és a forradalom győzelme után egy bizonyos proletárdiktatúra nevű intézményrendszer segítségével, a termelő eszközök köztulajdonba vételével előbb viszonylagos társadalmi igazságosságot, majd olyan társadalmat lehet teremteni, amelyikben mindenki képességei szerint dolgozik, és szükségletei szerint fogyaszt. Hogy ez szép eszme, avagy marhaság, azt mindenki ízlése és hajlamai szerint eldöntheti. Mi – veteránok, vagy énveterán - a tapasztalatainkat is elővehetjük. Jómagam például halványan emlékszem, hogy amikor a hatvanas években még általánosba jártam, és falusi iskolám folyosóján egy jó nagy Hruscsov-portré virított - ez a diktátor még azt állította, hogy a kommunizmus akkortájt lészen fölépítve, amely időpont egy bizonyos Orwell híres regényének címében van benne. (Nem így mondta persze, mert Orwellről eleve szó sem eshetett a szocializmus ideje alatt - ezt csak azért jegyzem meg, nehogy a tudós Tóta ebbe is belekössön.) Ma azt tudjuk, hogy egy, több mint hét évtizedig tartó kísérlet nem vált be, az emberiség - egyebek mellett - életek százmillióival fizetett ezért. (Összejött közben egy másik kísérlet is, azért csak hatvanmillió áldozattal, mert viszonylag hamar leverték.) A magukat kommunistáknak mondók bukásában talán a legfőbb ok az volt, hogy már a Nagy Októberi Szocialista Forradalom előtt jószívvel álmodók nem számoltak az úgynevezett emberi tényezővel, vagyis az ember természetével. Ez a természet alakította ki, például az úgynevezett bolsevista gyakorlatot. Anélkül, hogy Tótának elmagyaráznám, mi minden esett meg a Szovjetunió Kommunista Pártja történetének korai szakaszában, és mit értünk „bolsevik” és „mensevik” alatt, jelzem, hogy itt egy hatalmi technikáról van szó. Nem pontos, de jellemző a jelszó sajátos értelmezése: "minden hatalmat a szovjeteknek!" - de azt nem tették hozzá, hogy a szovjetek vezetőit mi nevezzük ki, vagy legalább szoros irányítás, erős hatalmi nyomás alatt tartjuk őket. Magyarra fordítva: ahol csak lehet, minden hatalmat az önkormányzatoknak, de... Szintén bolsevik technika a leszalámizás, például. Erre utalok a "meglehetősen bolsevista orbáni módszerek hatására" - megjegyzéssel. A meglehetősent visszavonom, de a többinek Tóta a magyar történelemben is utána nézhet. Talán, ha párhuzamot lát a szovjet és a magyar pártfejlődés között, föltűnik a személyi kultuszok kialakulásának szinte szükségszerű mivolta, azok minden következményével. A kultusz is "emberi tényező", szükséglet persze, amivel mindig - most is - számolni kell, kellene. Mindegy, nem is folytatom, mert unom, legalább annyira, mint Tótát a görcsös kis nyomorúságaival. Talán mások megértik, hogy attól, hogy valaki kommunista, még nem biztos, hogy bolsevista. Pláne, hogy én például alig néhány kommunistával találkoztam egy olyan rendszerben, amelyikben nyolcszázezer párttag volt. A párt nevében nem volt benne, hogy kommunista lenne, de mindig mondták, hogy ők azok. A döntő többség egyszerűen a körülményekhez igazodó pragmatikus ember volt, aki élni akart, vagy engedett valami nyomásnak. A kisebbség meg olyan cinikus gazember, aki a hatalom megszerzésére és saját uralmi céljaira használta a párttagságot. Viszont – bármekkora önvizsgálatot tartok - nem jól jön ki, ha valaki önfeledten kommunistázik, miközben bolsevista módszerekkel uralkodik a pártjában és próbál az egész jobboldalon. Ettől ugyan még nem mondhatjuk rá, hogy kommunista, ám egy érzetet kelt bennünk, ami azért merülhet föl, mert a kommunizmus és a bolsevista technika összefonódott a tudatunkban.
(Csak lábjegyzet gyanánt jegyzem meg, hogy ezt a Tóta Wét soha nem bántottam. A közepesnél kicsit gyöngébb morcoskodó álkekec, de ezzel semmi baj, van ilyen ezer. Meg kell töltetni valakikkel a felületeket. Szeret irkálni, erre jó. Azzal kezdte a piszkálódást, hogy úgy egy éve azt írta rólam, hogy én följelentettem a matula.hu-t, a magyar web amúgy leghányadékabb szerkesztményét. Azért érintett érzékenyen, mert soha senkit nem jelentettem föl. A magamfajta „veteránok” elegendő okkal érzékenyek az ilyesmire. És úgy gondolom, hogy bárkiről ezt állítani rendkívül nagy tahóság. Majd eléggé gyáva módon csak igen hosszú idő után tette közzé tiltakozásomat. Mindmáig nem kért elnézést. Most megint próbálkozik.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése