hétfő, július 17, 2006

A gyáva


A hét végén Tahiban voltunk Katával, és pakolgattunk. Hamarosan festhetek, mert már majdnem sikerült kiürítenem azt a szobát, amelyikkel kezdem. Sajnos ki kell cserélni a padlót, mert néhány helyen teljesen tönkrement. Találtam deszkát, hamarosan meg kell vennem.
A nagy kaland az volt, hogy ki kellett emelnem a kútból a szivattyút. Ez nem is olyan könnyű dolog, ha leszakad a láncról. (Az arra való, hogy fölhúzzam-leeresszem, attól függően, mennyi víz van.) Ha egy ilyen masina leszakad, akkor nagy rezgésének segítségével igen mélyre ássa magán a kútmélyi homokba. Meg se lehet mozdítani. Ahhoz drága, hogy az ember otthagyja. Lemenni érte képtelenség. Egyrészt, mert nincs hozzá létrám, kötélen nem merek, meg egyébként is, az ilyesmihez már gyáva vagyok. Azt se tudom, milyen mély a víz. El se tudom képzelni, hogyan tudnék lebukni a rettenetes hideg folyadékba húsz méterrel a felszín alatt. Ám példátlan technikai intelligenciámmal már úgy egy éve - amikor hasonlóképpen jártam – rájöttem, hogy ha elindítom a motort, akkor a szivattyú ugyanúgy rezeg majd, mint amikor beásta magát. Ha pedig rezeg, akkor azzal a kihúzásban is a segítségemre lesz. Beindult, rezgett, és már csak arra kellett vigyázni, hogy amikor fölfelé húzom, le ne szakadjon róla a tömlő, ami tartja – a lánc távollétében. Meg persze arra, hogy közben bele ne essek a kútba. Ezt biztonsági hasalással próbáltam elkerülni. Érdekes, hogy bizonyos dolgokban mennyire gyáva vagyok. Rendes iszonyt éreztem, amikor lenéztem, márpedig azt a rendkívül bonyolult műveletsort másképp nem lehetett végrehajtani, csak úgy, ha odanézek.Kata orvul lefényképezett hasalás közben. Nem a gyávaságomra utaló testbeszédes tartást találtam figyelemre méltónak, hanem azt, hogy milyen kopasz vagyok hátulról. Nem minta zavarna, csak oda kell figyelni, mert bizonyos hajviseletek erősen nevetségessé teszik a ritkuló hajú pasikat.

1 megjegyzés:

  1. Hihetetlen! A kéztartásod, mint az apámé: még senki másnál nem láttam, hogy egy tárgy szorításánál más is így eltartaná a hüvelykujját (inkább rá szokták kulcsolni)

    VálaszTörlés