Swing

Gimnazista barátom arról mesélt, hogy a tanév utolsó napjaiban belekezdett egy szeptemberben induló swing-klub szervezésébe. Annyi, hogy hetente egyszer ott maradnak az iskolában, zenét hallgatnak, és esetleg táncikálnak is egy kicsikét. Jöhetnek más osztályokból is, hadd menjen az ismerkedés. Az osztályfőnök lelkesen támogatta, jelezte, hogy talán ő is eljön néha, de az igazgatóhoz küldte, mert mégiscsak neki kell az ilyesmit jóvá hagyni. Bár most eléggé zavarosak a viszonyok, illik is ilyesmit jelezni, fölfelé. Nehogy aztán az legyen.

Az igazgató, aki azonnal fogadta a gyereket kicsit gondolkodott, jelezte,hogy maga is swing-rajonó, érti ő, hogy a fiatalok miért szeretik meg újra és újra “ezt a szinte életformát”, de aztán azt kérdezte, hogy biztos-e abban, hogy éppen pont a swing a legalkalmasabb. A fiú kicsit csodálkozott, amit az igazgató észre is vett.

Mint avatott történelemtanár, rövid, de nagyon világos előadást tartott arról, hogy a swing időnként, konzervatívabb kurzusok idején szembe került a hatalommal, vagy a hatalmi ízléssel, ami lássuk be, szexuális tartalma miatt - afféle “hinta”, ugye, és mi értjük, hogy ez mire utalhat - nem is csoda. Beleillik abba a sorba, ami talán a dorombnál kezdődött: azért került egyházi tilalom alá, mert a dorombolás ördögi módon vágyakat ébresztett a nőkben. Lássuk be, a swing is ilyen.

Az én kis barátom bátran megjegyezte, hogy “dehát, az csak jót tesz a népszaporulatnak”. Mert hogy fogyik a magyar. Ezt viccesen mondta persze - máig nem érti, hogy merte -, ám az igazgató is viccesen értette, szerencsére.

Kifejtette, hogy a szaporodásmániás német nácik se szerették a swinget. Készült is egy egészen jó film arról, hogy a kamaszoknak választaniuk kellett az oly vonzó náciság és a nem kevésbé delejes swing között.

És hirtelen rá is tért a lényegre:most olyan időket élünk, hogy nem tudni, mikor akarják meghatározni a zenei közízlés sarokpontjait. Pláne az iskolait! Szóval nem biztos, hogy a legszerencsésebb ilyen nagyon amerikai zenét választanai klubozásra. Még azt is elmesélte - nyilván afféle ellenpont gyanánt -, hogy Che Guevara Kubában betiltotta a szaxofont, mint imperialista hangszert. (Jeleztem, hogy ez igaz, és én ezért ábrándultam ki Guevarából.)

Szóval, hogy valami mást kellene esetleg.Az én kis barátom ámulattal hallgatta az igazgatót. És érezte is magában, hogy megy kifele belőle a swing. Az életérzés, ugye. De azért a biztonság kedvéért megkérdezte, hogy ugye nem arra gondol az igazgató úr, hogy swing helyett esetleg néptánc-klubot kellene…

Nem rossz ötlet, mondta az igazgató. Annál is inkább, mert “egy néptánc klubban is lehet swingelni, csak nem kell kiírni a hírdetőtáblára”.

Az én kis barátom mindettől nem elkesederedett, hanem megrettent.

Arra a kérdére, hogy én most mit tennék, azt válszoltam, hogy úgy zavarnám össze az embereket, hogy alapítanék egy swing klubot, ahol titokban néptánc menne. Hogy nehogy azt higyjék, hogy hagyjuk magunkat.

Aztán komolyan is megmondtam: mi is apró, tanárikaros megalkuvásokkal kezdtük a hatvanas években. Aztán láthatja, micsoda szomorú ország lett itten. “Micsoda ócska vidék.”