hétfő, július 22, 2013

Holnaptól samponra se


130722 21:40 Na, túlestem az első besugárzáson is. Nagyon érdekes volt. Először készítettek nekem egy maszkot. Az annyi, hogy egy hálót tesznek az ember arcára, ami aztán megszilárdul. Olyan, mint egy vívómaszk. Amikor a meleg hálóanyagot az arcra teszik az nem kellemetlen, hanem inkább meglepő. Tíz perc az egész. Csak a végén jöttem rá, hogy mire jó: azzal rögzítik a fejemet besugárzás alatt, hogy el ne mozduljon. 
Maga a sugárzás öt percig tart, de abból három az előkészítés és a levezetés - vagyis igazából talán, ha kettő perc. Semmit nem éreztem. De az orvosnő mondta is, hogy így lesz. Most 17 dózist kapok, 17 napon át. A hatás állítólag már egy hét után jelentkezik. Föltéve, hogy az embernek van panasza. Nekem nincs.
Nagy örömömre nem kell közben diétázni. A ma reggelig érvényes rémhír szerint 17 napon át gyakorlatilag nem ehettem volna fehérjét. Szénhidrátot sem, és persze kifejezetten cukrosat pláne nem - hiszen a szteroidok miatt még mindig össze-vissza ugrál a cukrom. Ma kezdtem el a szteroid-csökkentést. Remélem, már holnap mutatkozik a jele. (A cukor a második drog, amiről le kell másznom a nikotin után a lányaim segítségével, és ajánlom is mindenkinek. Jól megy különben. Az a fontos, hogy ne görcsöljön az ember. Vagyis: tartok itthon diabetikus csokit arra, hogy ha nagyon vágyom, akkor egyek egy kockát. Ennyi elég.)
Fehérje nélkül sok lett volna. Kezdem megszokni a vegetáriánus étrendet, de azért energia nélkül nehéz energikusan föllépni a rák ellen.
Szóval a besugárzás semmi. Mondjuk meg fogok kopaszodni, mert a sugarak kiégetik a hajhagymákat, amik aztán állítólag nem is nőnek vissza - ez orvosi állítólag, tehát vélhetően hiteles, akkor is, ha ezer példa lesz arra, hogy de igenis visszanőtt sok embernek.
Úgyis régóta terveztem, hogy lekopasztom a fejemet, mert egyre nagyobb a kopott foltom. 
Holnap megyek varratszedésre, aztán Wanda le is beretválja. 
A kórházból hazafelé jövet megállapítást nyert, hogy egyre olcsóbb az életem. Autót nem vezethetek, tehát nem költök benzinre, nem dohányzom, és holnaptól samponra se kell félretennem.

130722 18:40  FB AI bemutatja: Wanda úgy magyarázta valakinek a telefonba hogy mekkora szerencsém van azzal, hogy a "jobbik" rákfajta jutott nekem az agyamba és a tüdőmbe, hogy van a Hitler és van a Leoncio. Nekem az utóbbi jutott.

5 megjegyzés:

  1. Kedves Iván! Remélem, hogy minden rendben lesz. Sok kitartást a dohányzásról- és cukorról leszokáshoz!
    Enikő. :)

    VálaszTörlés
  2. Kedves Iván!!
    Gratulálok, hogy a dohányzást - csak így egy csettintésre - abba tudta hagyni:))))
    A haját ne sajnálja, úgyis meleg van, nem lesz vele gond. Mire jön az ősz, s jól esik a meleg, addigra szebb lesz mint újkorában:)))

    VálaszTörlés
  3. Kedves Iván!
    Biztos nem mindenkinél jelentkezik,valószínűleg függ a sugárzás intenzitásától is, de ezek után a kezelések után nagy-nagy fáradtság várható többnyire. Remélem, sikerül megúsznia. Sikeres gyógyulást kívánok és azt, hogy tartson tovább a csodálatos türelme!
    zorka

    VálaszTörlés
  4. Iván, úgy fogsz kinézni, mint egy szkinhed. Küldje be egy pár fekete bakancsot?
    Már látom magam előtt a Blikk címlapját "Andrassew Iván neonácinak állt"
    Sokáig azt hittem, Rejtő Jenő kimagasló tehetség, de már látom, csak a valóság gyönge utánzata.

    VálaszTörlés