Normankával nagyon jót beszélgettünk a Lorentz-féle törvényről meg a Newton-törvényekről. Vagyis arról, hogy ír egy könyvet a gyerekeknek, hátha meg tudja értetni és pláne szerettetni a fizikát meg a matematikát, hogy boldogabb életük legyen.
Azon gondolkoztam, hogy azért bírom ezt az egészet lelkileg ilyen jól, mert teljesen hülye vagyok, vagy még mindig nincs veszélyérzetem. (Ákos öcsém mindig arra figyelmeztetett mindenkit, hogy vigyázzanak velem és rám, mert nekem olyan nincs.)
Nézem az éjszakában, ahogy a talán ha 20 éves nővér mosdatja a szuszogó, horkoló, néma, szinte mozgásképtelen, összeszart testű vénembert, akivel még beszélni se tudott soha, hiszen egyrészt először látja, másrészt csak brekegni tud. Három napja próbálom megérteni, ha kér valamit, de ritkán sikerül. Vígasztalja, mint egy gyereket. Amikor végez a mosdatással, még kicsit maszírozgatja, tornáztatja a karjait.
És ugyanezt láttam még két idősebb nővértől. Elképesztő emberek. És most azért se írom ide, hogy mennyit keresnek.
Ez a harmadik bejegyzésed. Ma estig reméltem, vicc, hogy kórházban vagy. Hogy írói munkásságod része.
VálaszTörlésGyógyulj!
Segít bármin a veszélyérzet? Hát hol jön pár daganat a Newton-törvényekhez és a pedagógiához? Jó Veled beszélgetni. Hallod az embert, és érdemes figyelni arra, amit mondasz. Ma is segítettél. Mindig hozzáteszel.
VálaszTörlésKi kell egészítenem, ne gondolja senki biedermeier pukkedlinek. Miért gyűlöli a fizikát, jobb esetben sóvárog reménytelenül a megértésére, a felnőttek 95%-a? Erőlködöm egy ilyen könyvön, belekötök vele a pedagógiába is. Tucat főhibát gondolok. Ingatag az eleje, az inerciarendszert talán sok tanár sem érti; különbözők a lelkek, nem bírják az egyenvágtát stb. Ám szúrósan méregetnek álmomban ostort csattogtató matematika-, fizika-, testnevelő tanárok. Nem lehet üres magánspekuláció. Bátorít, hogy 13 éves, átlagos süldőlány 10 perc alatt fogja föl a relativitáselméletet. Megerősít, hogy elmondtad az egyhetes betegségedet, aminek lemaradását soha többé nem tudtad behozni; ama sóvárgók egyikeként, hiszen a fizika és a matematika megértéséhez a boldogság képzetét kapcsolod, nemhogy ellenük fordultál volna. Bátrabban próbálkozom.
VálaszTörlésEgyébként érdekes. Orvosban ismerek többfélét; nővérkében csak ilyeneket, amilyenekről írsz.
VálaszTörlésA kollektív emlékezet nővérei a valódi értelmiség. Akik nem csupán diplomával, de felelősséggel rendelkeznek. Fizetéssel alig, és ők értik e beteg nemzet sóhajtásait.
VálaszTörlésIván, a címből nem az tűnik ki, hogy ne lenne veszélyérzeted. Ha nem lenne, akkor láthatóan bagatellizálnál. Én ennek nyomát se látom. Én úgy gondolom - mert ha közvetve is, de volt módom tapasztalni -, hogy a túlélés esélye annál nagyobb, minél jobban ismerjük, mivel nézünk szembe. Igen, szembenézünk, és nem menekülünk.
VálaszTörlésTe pedig igenis kihívod, majd szembenézel és megküzdesz vele. Ez a győzelem, nem a menekülés!
Gyógyulj, Iván, szükség van rád!
Normanka: az emberek ilyen nagy arányú utálkozása a természettudományok - főleg a matek meg a fizika - iránt abból ered, hogy nem érzékelik, mennyi köze van mindkettőnek a világ elvontabb, emberi, lelki részéhez. Igen, nagyon kell olyan irodalom, ami ezt latolgatja.
VálaszTörlésMagam is kockafejű reálgondolkodású vagyok, és ez remekül megfér ezoterikus szemléletemmel, mert tapasztalom, hogy a matek is, a fizika is, meg a többi reália is milyen szépen és mélyen összefügg mindennel.
Gyors gyógyulást! Tegnap akadtam a blogra, és le sem tudom tenni, illetve pontosabban el sem tudtam zárni. Okos, összeszedett, világos. Szeretem olvasni, köszönöm.
VálaszTörlésCsatlakozom L Diluenthez, három nappal később. Osztom is. Érdemes.
VálaszTörlés