Maradék

Folyamatosan arról beszélünk, hogy megszűnt a jogállam, és most már diktatúra van. Ez igaz is persze, csak azt nem értem, hogy miért pont most. Valójában a jogállam nem a kétharmad parlamentbe özönlésével szűnt meg, hanem akkor, amikor meghozták az első visszamenőleges hatályú törvényt. Amikor diktatúrát harsogtunk, szinte mindenki hurrogott, hogy áááá ez még nem az, hanem így, hanem úgy. Pedig teljesen nyilvánvaló volt, hogy aki egy ősidők óta élő tabut megtör, az bármire képes. És úgy is lett.

Most meg azt mondom, hogy a jogállam állásai nem vesztek még mind el. Van még egy ombudsmanunk - Szabó Máté, őszig -, és ott van a bírói kar jelentős része, akik kitarthatnak még egy évig.

Bár a múlt héten valami apróság mégis elgondolkoztatott. A törvénytelenül nyugdíjazott bírók közül sokat nem tudnak visszahelyezni eredeti állásukba, mert például a tanácselnökök nyugdíjba zavarása után nem írtak ki pályázatot, hanem megbízást adtak vezetői feladatok ellátására. Vagyis a bírákat nincs hova visszahelyezni. Engem megnyugtatna, ha akadna néhány bíró, aki ilyenkor föláll és azt mondja: a bírói kar méltósága nem engedi, hogy jogtalanul elvett pulpituson üljek.

Volt már ilyen: Iszlai Zoltánt, még a szocializmus idején fölkérték a Magyar Nemzet kultúra rovatának vezetésére - ami akkor a szakma csúcsa volt. Amikor bement a szerkesztőségbe, ott találta az elődjét, Mátrai-Betegh Bélát, aki elmondta, hogy nem önként megy nyugdíjba, hanem kirúgják. Iszlai sarkon fordult és visszament az ÉS-hez.

 .