csütörtök, november 22, 2012

Dániel Péter


Elutazik Dániel Péter, méghozzá Izraelbe, talán örökre. Egyebek mellett azért, mert durva, antiszemita támadások indultak ellene és egyetlen demokratikus szervezet sem állt ki mellette. Én ugyan nem vagyok demokratikus szervezet, de mindig kiálltam mellette. Akkor is, ha egyáltalán nem értettem egyet azzal, amit tett, pláne azzal, ahogyan tette. 
Azért, mert soha nem fogom elfelejteni, hogy amikor a Jobbik pogromosdit játszott a Károlyi-szobornál - gyalázták és kipát tettek a fejére - ő oda mert menni egy szál virággal a hisztérikusan őrjöngő náci parlamenti képviselők közé. Ezzel beírta a nevét a legbátrabb magyarok könyvébe.
Azóta a Jobbik győzött, hiszen Károlyi szobrát elcipelték. Ezért is megfontolandó, amit mond: azért is távozik, mert a demokratikus ellenzék képtelen az összefogásra, így 2014-ben is Orbánék maradnak hatalmon, sőt egy Fidesz-Jobbik koalíció is létrejöhet a hatalom megtartása érdekében.
Nagyon úgy néz ki, hogy igaza lehet, csakugyan ennek a vérnásznak ágyazunk. 
Sokan örülnek persze, hogy Dániel Péter elutazik. Nem könnyű ember. Ám sajnos vannak időszakok, amikor nehezen kezelhető, de tisztességes elveket következetesen, néha szokatlan eszközökkel képviselő emberekre nagy a szükség. Ha elutaznak, félő, hogy nemigen lép a helyükre senki. Marad egy lyuknyi félelem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése