Két éve figyelhetjük ámulva, hogy mikor kit, kiket sért meg halálosan a fejedelmi férfiú és udvartartása. Mintha a háttérben lenne egy szervezet: semmi más dolguk, mint kitalálni, kikre mondjanak olyat központilag, amitől ők halálosan rosszul érzik magukat szégyenükben és dühükben. Most a konyakozó pedagógusok után a testes katonák kerültek sorra.
Egy ATV-videón az látszik, hogy október 6-án az állami gyásznap alkalmából rendezett megemlékezésen tábornokok magyarázzák Orbán Viktornak, hogyan kell majd térülnie és fordulnia a díszegység előtt. Térül is, fordul is, majd visszafelé jövet megjegyzi az egyik tábornoknak, hogy jól néznek ki a legényeink, meg azt, hogy: „Nincs köztük kövér, az a halálom”.
Persze, csakugyan furán néznének ki a díszegységben a potrohos vitézek, de az szinte biztos, hogy akad párezer olyan egyenruhás Magyarországon, aki súlyfelesleget cipel. Na, ők azok, akik ezentúl nagyokat bujkálnak majd az egységükhöz látogató miniszterelnök elől.
Lehet, hogy ez mégsem központilag találták ki, csak bekapcsolva maradt a mikrofon, és pocakos focicsatárról kiderült, hogy nem tudja azt a - mocskos hatvannyolcas időkből ránk maradt - szabályt, miszerint távol lévő emberek testére megjegyzést tenni is illetlen dolog. Pláne húsz kiló fölösleggel egy deli tábornokok közelében kacsázva.
.
Amit szabad Jupiternek...
VálaszTörlésA bekapcsolva "felejtett" mikrofon minden hasonló esetben a bosszú jele.
VálaszTörlésRemélem az illetékesek ha olvassák nem hisznek nekem, nehogy baja legyen az illetőnek.