Nem mondom, hogy mondjon le Áder János - mert minek -, de azt igen, hogy szégyellje magát. Azt volt képes válaszoltatni egy fogyatékos, fogfájós kislány anyjának “kegyelmi kérvényére”, aki januárra kapott időpontot kezelésre, hogy "sajnálattal tájékoztatom, hogy Elnök úrnak - megértése és segítő szándéka ellenére - nem áll módjában az Ön által leírt panaszt kivizsgálni, illetve annak érdekében intézkedést tenni vagy kezdeményezni."
Nem hiszem, hogy Göncz Árpád ezt válaszolta volna.
Ám úgy tűnik, hogy Szócska Miklós ideje kitelt, miután azt olvasom Biró Marianna írásában, hogy “noha tudomása van az ügyről, máig egyetlen lépést sem tett a fogyatékkal élő kiskorú - nem egyedi - helyzetének megoldásáért”. Azt gondolom, hogy takarodjon a posztjáról az ilyen ember a miniszterével, Balog Zoltánnal együtt, és vigye ahova akarja az embertelen erőforrásait meg a baromi nagy kereszténységét.
És szégyelje magát minden olyan állami kórház- és rendelővezető, aki tudott erről az ügyről, módja lett volna rá, de nem tett semmit. Mint ahogy azok a magánklinikák sem, amelyek egyeben mellett egymilliárdot kaptak Orbán Viktortól a fogturizmus fejlesztésére.
Ha ez megtörténhetett, azt mutatja, hogy ez az állam nem működik - benne az egsézségügy sem. Ha pedig nem működik, akkor azoknak, akiket azért választottunk, hogy működtessék a rájuk bízott rendszereket, távozniuk kell. Mivel itt minősített esetről van szó, hiszen egy fogyatékos gyereket hagytak szenvedni - és ezzel orvosi és állami esküjüket is megcsúfolták -, a helyes kifejezés: takarodni.
Mekkora szégyen, hogy Áder János, Orbán Viktor, Balog Zoltán és Szócska Miklós, a kórházigazgatók és a fogorvosi klinikatulajdonosok helyett egy Németországban élő házaspár menti meg a gyereket attól, hogy januárig várjon a kezelésre. Mert véletlenül olvasták az újságban a történetét. Kifizetik a kezelést. Most.
Ennyi volt. Ez a rendszer már javíthatatlan. Rohadt és embertelen.
És itt azt is jegyezzük meg, hogy a magyar szolidaritás (együttérzés, irgalom) ma nagyjából úgy működik, mint az orbánista állam. Sehogy, de kegyetlenül.
.
Hasonló helyzetek vannak Romániában is. Ami számomra a legelszomorítóbb, hogy a közvélemény úgy van ráhangolódva erre a kegyetlen sehogyra, mintha egy nemzeti kötelesség, hitbeli kérdés lenne. És nem úgy látszik, mintha egy alkalmi lerészegedés lenne...
VálaszTörlésEz a lerészegedés már a kollégium óta tart. Folytatódni is fog, hiszen nincs senki, aki kiütné kezükből a poharat, vagy rosszabb esetben az injekciós tűt. Mindazonáltal ne legyenek kétségeink: a birkák továbbra is a Vezérre szavaznak, és nem a népre. Csak a profit az érdekes. Fogyatékos, beteg ember nem termel profitot, ergo ki vele a társadalomból. Majd a munka szabaddá tesz - Arbeit macht frei -, mint tudjuk a történelemből. Lassan itt az ideje a fajnemesítésnek is, nem?
VálaszTörlés(nagyon sok fogyatékos ember csak akkor nem termel profitot, ha direkt megakadályozzák ebben.)
VálaszTörlésTeljes mertekben igaza van Ivan, es ez az eset csak a jeghegy csucsa. De azert, mint egy fogyatekos es tartosan beteg gyerek apja, nem allom meg, hogy meg ne kerdezzem: a szobab forgo gyermek szulei nem a Marson elnek veletlenul? Mielott maga O.V. asztalan landolna az ugy (joggal!) nem artana felkeresni egy olyan fogaszatot, ahol fogyatekis gyerekekkel is foglalkoznak, pl a Szentkiralyi utcai fogaszati kozpontban, es akarmilyen a rendszer, szinte kizart, hogy ne talalnanak modot a gyors segitsegre. Tob erintett szulo ajanlotta dr Nemes Balintot a Maria utcaban (Sote) , mint nagyon segitokesz, fogyatekos gyerekekkel foglalkozo szakembert, szemelyesen nem ismerem, de meg Orban elott konzultalnek vele. Sajnos a magyar egeszsegugy kemeny vilag, kulonosen anbak, aki nem csak turista hanem benne kenytelen elni. Kapcsolati halo vagy halal.
VálaszTörlésTalán az is megérne néhány gondolatot, milyen körmönfont módszerekkel akadályozzák egyes területeken a munkát keresőket. Akár fogyatékosok, akár csak egyéb okokból kiszolgáltatottak. Mrt a leírt eset nagyon jól általánosítható a mai Magyarország morális egészségi állapotára. Szinte akármilyen témakörben.
VálaszTörlésTudom, naiv kérdés, de az miért nem működik, hogy anyuka elviszi a gyereket a legközelebbi sztk-ba? (Egyáltalán milyen fogászat az, ahol időpontot kell kérni, ha az embernek fáj a foga? Nem értem, elnézést.)
VálaszTörlésItt nem egy átlagos, hanem egy fogyatékos gyerekről van szó, akit altatásban kell kezelni. A mamája természetesen elvitte mindenhova,aztán hol ezért, hol azért nem tudták vállalni. Az ilyen gyerekeket kijelölt helyeken kezelik. De ha nincs orvos, altató, mit tudom én micsoda, akkor nem kezelik. Hanem kap időpontot. Januárra. A szülő szalad panaszkodni, de nem arról intézkednek, hogy azonnal jöjjön az orvos, és tegyék rendbe e gyerek fogát, hanem vizsgálatot indítanak. Közben a gyereknek fáj a foga. Jó tanácsokat mi is tudunk adni, de az államnak egyetlen egy dolga van: azonnal intézkedjen, hogy egy amúgy is szerencsétlen gyereknek legalább ne legyenek fájdalmai. Van persze még egy megoldás: el lehet vinni magánklinikára. De ahhoz az kell, hogy egy derék Németországban élő házaspár megtudja a Népszavából, hogy mi történik itt.
VálaszTörlés