Barátom azt mondja, egyszer írhatnék már pozitívabban. Biztos gonosz ember vagyok, mert nem tudom a világ jobbik oldalát látni - a rosszabb dolgokban is.
- Példát!
- Jártál már Afrikában? A Szaharában?
- Igen.
- Olyan volt ott az idő, mint itt, most?
- Nagyjából.
- Akkor megspóroltam egy utat. Föltéve, hogy el akartam menni Afrikába, hogy megtudjam, milyen az idő a Szaharában.
Jó, rendben. A vége az lett, hogy elmeséltettem vele, milyen a Balatonnál, mert én már olyan régen fürödtem benne, hogy el is felejtettem. Így meg is volt a nyaralás.
Fölvetettem, hogy ételekről is beszélgethetnénk. Mondjuk vasárnap, ebédidőben. Akkor legalább nem kell vásárolni. De, fölhívtam a figyelmet, hogy ez sehogyse lesz ám pozitív, mert a nyomorúságunkról szól. Akkor is, ha vidáman viseljük.
Másik barátom szellemi táplálékot ajánl: elküldi - ha akarom - Csurka koporsós drámáját.
Mondom, hogy nem. Nem vagyok hajlandó elolvasni. De, hogy az olyan, amit el kell, mert...
Mert?
Nincs mert. Több tucat könyv vár rám szerteszét a lakásban. Remekművek. Nem találnék mentséget, ha helyettük Csurkát olvasnám. Ennyire nem lehetek pozitív.
.
néhai kollégám - nagynevű, régi vágású könyvtáros és igen kulturált ember - is azt vallotta, lehetőleg el kell olvasni azokat az irományokat is, amikkel egyáltalán nem értünk egyet. Aztán egyszer miszlikbe szaggatta a könyvtárba új beszerzésként érkező Kerényi Imre könyvét, mert abban azt olvasta, hogy a baloldali kormánynak és Göncz Árpádnak nincs joga a 301-es parcellába menni megemlékezni az ötvenhatos áldozatokról. A "könyv" roncsait én csempésztem ki a könyvtárból és szórtam szét néhány újpesti kukába, gondosan eltávolítva belőle a könyvtári tulajdonbélyegzőt.....
VálaszTörlés