kedd, május 01, 2012

Gyurcsány és a túlspilázók

Tamm: Két galamb

A Hír TV és a jobboldali sajtó totális támadásba ment át Gyurcsány Ferenc szakdolgozata ügyében. Pár napja még profinak mondtam azt, ahogy kiderítették: Gyurcsány sógora ugyanolyan című dolgozatot írt négy évvel korábban, a folytatás azonban celebes hírműsorra emlékeztet. Szakmailag: ahelyett, hogy a karakter-rombolásban maradtak volna a lengetett gyanú hetekig használható állapotában, nem bírtak ellenállni a dokumentumozásnak. Találtak egy szakdolgozat-bírálatot, amelyből arra lehet következtetni, hogy Gyurcsány műve számos ponton megegyezik a volt sógor írásával. Ez is ügyes, ám számos kérdést vet föl.
A jobboldali sajtó “rekonstruált” szakdolgozatról beszél, ami erősen félrevezető, hiszen egy kurta szakvéleményből aligha lehet rekonstruálni, vagyis dolgozatot eredeti állapotába visszaállítani. A Hír tévé legfőbb bizonyítékként azt hozza, hogy Gyurcsány dolgozata csak 1978-ig hoz adatokat, ami ugye “nem véletlen”, hiszen a sógor is akkor fejezte be kutatásait. Azt már elfelejtik idézni, hogy a bíráló ezt írja: csak “egy-egy vonatkozik az azóta eltelt időszakra”. Ez legalábbis azt bizonyítja, hogy Gyurcsány nem lopta el egy az egyben a sógori dolgozatot.
A bírálat sehol nem ír arról, hogy Gyurcsány nem tartotta be az idézés és a hivatkozás szabályait, tehát könnyen lehet, hogy teljesen korrekt módon idézett a fölhasznált sógori alapanyagból.
Mindebből következik a kérdés: kinek lehetett érdeke, hogy Gyurcsány dolgozatai eltűnjenek? Vagyis az kiderüljön, hogy idézett a sógorától, ám az nem, hogy ezt korrekt módon tette-e. Ebben az összefüggésben kínos az a - nem hírtévés - hír, miszerint a dolgozatok egyetemi őre kormányközeli képviselő. Az is erősen kontraproduktív a karakterrombolásban, hogy a Hír tévések minden jel szerint “exkluzív szerződést” kötöttek a volt sógorral, aki csak a “baráti kérdezőknek” hajlandó válaszolni. Olyanokra, hogy igaz-e, hogy például alkoholproblémái miatt számos gondja volt az életben, sőt a törvénnyel is szembekerült. (Szomorú, de aki ilyen ügyben megnyilatkozik, az efféle kérdéseket is kaphat.)
A tanulság: karaktergyilkolásban a túlspilázás amatőr dolog. Növeli a nézettséget, de előnyt ad a célszemélynek.

 .

4 megjegyzés:

  1. "A tanulság: karaktergyilkolásban a túlspilázás amatőr dolog. Növeli a nézettséget, de előnyt ad a célszemélynek." Ha lenne is előny a célszemélynél, azt is lerombolja az alábbi blogbejegyzés: http://kistiger.freeblog.hu/archives/2012/04/30/Rozs_nem_OK/ Semmivel sem különbek a karaktergyilkosoknál. Sőt. Legalja.....

    VálaszTörlés
  2. Borsovai-Lengyel Judith2012. május 1. 20:45

    Gratula Iván a cikk remek. Csak megint nem értek valamit, hogy kerül a csizma az asztalra?
    Hogy kerül ide a Gyurcsány? Köztársasági elnökjelölt? Eddig a Pali bácsi trükkös doktorija volt a téma. Mi köze ennek a Gyurcsányhoz? Ceterum censeo: Carthaginem esse delendam.

    VálaszTörlés
  3. Mondjuk tanárként kapásból egyest adtam mindkét dolgozatra, ha a hibák (is) egyeztek, mert valaki tuti másolta a másikéról, vagy összebeszéltek, vagy közösen tele hibákkal puskát használtak.
    Itt persze másról van szó, egyelőre maguk a hibák nem bizonyítottak, maximum a bírálat hasonlít.

    VálaszTörlés
  4. Az ítélet már megvan, a falkaforradalmárok a tűz körül ugrálnak, győzelmi mámor.
    Egyenlőre csak a bizonyíték hiányzik, de biztos vagyok benne, hogy az is előkerűl, esetleg ürgebőrbe varrva, talán úgy még hitelesebb lenne!
    Szóval, Selmeczi, Fricz és a többi forradalmárnak üzenném: kissé korán szólították fel Gyurcsány Ferencet, hogy távozzon a közéletből. Ha már az a alaposság nem várható el, ahogyan a HVG-s terroristák jártak el a Schmitt ügyben -ahol ugye letették mindkét dolgozatot az asztalra, elötte hónapokig szakértővel nézették össze- legalább azt várják meg amíg Tusinger elvtárst megszállja az ihlet és összeüt egy szórakoztató kalandregényt. Egyenlőre ugyanis "nem stimmel semmi, minden össze van keveredve, kint pedig mindent elvisz a víz!"
    LB

    VálaszTörlés