csütörtök, május 17, 2012

Áderra várva

Minden nap könnyebb lesz az életem: mostantól egy ideig Hollókőre se kell mennem. Nem szeretnék olyan vidéken mászkálni, ahol annyira túldelejezett agyú polgármester uralkodik, aki hajnalban azzal pattan ki az ágyból, hogy majd ő megoldja ennek a Klubrádiónak a dolgát, és máris szalad törvénykezni. Azt találja ki, hogyan kell megszüntetni azt a skandalumot, hogy a bírók jogerősen a rádiónak adnak igazat, jogsértést állapítanak meg a nagyon korlátlannak tervezett médiatanács ellenében. Vagyis szembeköpik a hatalmat, nyilván bosszúból, mert a hatalom meg őket akarja szolgává alázni.
A megoldás: ha törvénytelenséget találtak a bírók, azt szépen törvényerőre kell emelni, ráadásul - természetesen! - visszamenőleges hatállyal. És az ilyen embert Kövér László nem viteti ki bilincsbe verve a parlamentből.
Aztán már csak ki kell találni valami olyan passzust, hogy az a rádió ideiglenes sugárzási engedélyt se kaphasson.
Egyre növekszik a gyanú, hogy Orbán Viktor annyira haragszik a Klubrádióra, hogy ha kell az ország minden becsületét odadobja, hogy befogja a mikrofonját.
Nem gondoltam volna, hogy ezer hazai és nemzetközi figyelmeztetés után ország-világ előtt ennyire nyíltan meg meri csúfoltatni az igazságszolgáltatást, a törvénykezést, a visszamenőleges hatály tilalmát. De, csakazértis! Még az IMF-tárgyalások végét se várják meg, mert a görög kínok miatt most úgyse ránk figyel a világ. Van nagyobb baja is, mint egy rádiócska.
Úgy alakul majd, hogy az alkotmánybíróság, ha akarna se szólhasson bele ebbe a villámgyilkosságba. Mire szólhatna, a Klubrádió már beleporlad az éterbe, vagy mibe.
Csak egy dologgal nem számolnak: új elnöke van Magyarországnak. Olyan ember, aki szent ígérettel köszönt a népére alig egy hete: nem fog mindent aláírni.
Ha ezt a halmozottan mocskos, nyilvánvalóan aljas trükksalátát átengedi, ha enged Orbán Viktor személyes, mérhetetlenül pitiáner vadászhajlamának, akkor egyetlen pillanat alatt Schmitt Pál teljesjogú örökébe lép. És ott is marad. 
Most megmutathatja. Nincs veszteni valója. Legföljebb Orbán nem hívja meg valami pereputtyos horgásztóhoz kolbásztöltésre.
És kerülnie kell egy ideig Hollókőt. Nehogy schmittesre delejeződjön.
Pápai Gábor rajza


 .

2 megjegyzés:

  1. A legszebb az egészben, hogy a javaslat elsőként benyújtója bevallottan nem ismeri az előzményeket (???), különben se ismeri a Klubrádiót, merthogy aztat ő nem hallja Hollókőn, mert ottan aztat úgysem nem lehet fogni. ...

    VálaszTörlés
  2. „Nem gondoltam volna, hogy ezer hazai és nemzetközi figyelmeztetés után ország-világ előtt ennyire nyíltan meg meri csúfoltatni az igazságszolgáltatást, a törvénykezést, a visszamenőleges hatály tilalmát.” Miért nem? Ki hisz még Agyarországon a felsorolt fogalmakban? Ha már József Attila szelleme megjelent Áder János mögött, talán azt is súgta neki: „Jöjj el Szabadság, te szülj nekem rendet...” Végül is: a karaván halad. Még ha a kutyák egyre nehezebben ugathatnak is.

    VálaszTörlés