Mednyánszky László: Szerbiában |
Bár főszerkesztőnk kimerítően és pontosan reagált Kövér László szavaira, nem hagy nyugodni, hogy milyen kérdéseket vet föl, ha Kövér úr nyikhaj, senkiházi, utolsó tollforgató terroristáknak csúfolhatta azokat az újságírókat, akik teljesítették kötelességüket és az ország népe elé tárták az igazságot: Schmitt Pál lopott. Bukásáért nem a plagizáló volt elnököt, hanem az újságírókat gondolja felelősnek. A HVG.HU főszerkesztője szerint Kövér úr feszült lehetett, ezért nem gondolta át, mit mond.
Az a baj, hogy az ideiglenes magyarországelnök szinte állandóan feszült, ami nem abban nyilvánul meg, hogy tikkel vagy malmozgat az ujjaival, netán a körmét rágja, hanem mond valami olyasmit, amit kulturáltabb körökben taplóságnak, bunkóságnak, búrparasztságnak szokás gondolni. Szinte minden családban vagy baráti körben előfordul ilyen ember: ha szeretjük, valami gyógyászhoz tereljük, aki aztán jó szóval, főzetekkel vagy gyógyszerekkel kihozza kínos állapotából.
Igenis kell beszélni arról, hogy Kövér úr szemmel láthatóan és füllel hallhatóan horpadt mentális állapotban van, és igenis az országgyűlés tagjainak kötelessége lenne illő tisztelettel fölvetni: tartozna azzal, hogy egy orvos csapattal megnézesse magát. (Nyilván nem a Semmelweis Egyetemről, hiszen vélhetően Kövér úr számára az ottani professzorok is veszedelmes fölforgatók, netán terrorsegédek.) Vegyék azt is figyelembe, hogy Kövér úr rövidesen saját fegyveres erő fölött rendelkezik majd, amely nem csak az országgyűlés épületében, hanem a saját házunkban is erőszakot alkalmazhat ellenünk.
Ha egy ilyen vizsgálat után a konzílium azt hozza ki, hogy Kövér László teljesen normális, tehát alkalmas az országgyűlés elnöki tisztére, akkor is marad kérdés.
Ha komolyan azt gondolja, hogy egyrészt egy lopáson kapott elnök elnök maradhat, másrészt az újságírónak - és minden állampolgárnak - nem hazafias kötelessége, hogy egy vezető politikusról a következmények mérlegelése nélkül leírja, kimondja, az ország népe elé tárja, ha olyan igazságot tud meg róla, amely fölveti a méltatlanság gyanúját, akkor még nagyobb a baj. Akkor Kövér László erkölcsi értelemben alkalmatlan. Ha ugyan érti még valaki, hogy ez mit jelent.
Az a fene helyzet, hogy Lacibátyánk inkább tikkelne, a körmét rágná, stb. De nem. Ehelyett vastagon és egyszerűen csak bunkó. A HVG főszerkesztője igen diplomatikus, és megbocsátó, sőt szerintem igen taktikus, mert a véleménye éppen hogy nem csitító, hanem inkább benzin a tűzre. Jól van ez így, sokkal hatékonyabb a véleményalkotás, ha nem a sajtó teszi, hanem mi.
VálaszTörlésNos, szerintem ez a kisvárosi fiú tele van gátlásokkal, amit agresszióval kompenzál.A proligőg veszélyes ám, a disztingváció teljes hiányát mutatja.Erkölcsöt meg a koleszban nem tanulhattak. És ezek a vezető politikusaink. Ehhez csak gratulálni tudok az őket megválasztóknak.
VálaszTörlésNagyon szeretném, hogy meghalj. Hogy mielőbb meghalj. Nélküled szebb és tisztább lesz a világ!
VálaszTörlésma olvastam, (murisnak találtam) hogy Kövér is megtért, Balog Zoltán indíttatására. Elképzeltem, milyen lenne, ha nem tért volna meg, és nem lenne felebarátait és ellenségeit szerető keresztyén
VálaszTörlés