kedd, október 25, 2011

Népakarat, konzultálva

Vigyázat, úgy néz ki, hogy megint konzultálnak velünk! A Magyar Nemzet című ügyészségi értesítő beszáll a nemzeti konzultációba, sőt új fejezetet nyitnak a Nézőpont Intézettel. A rendkívül ravasz ötlet az, hogy a közgyanú szerint kissé Fidesz-árnyékú Nézőpont Intézet megkérdezte ezer embertől, hogy felcserélnék-e a JELENLEGI DEMOKRATIKUS BERENDEZKEDÉST egy gyors gazdasági fejlődést garantáló tekintélyuralmi rendszerre.
Zseniális. Egy diktatúra kiépítésének végfázisában ezt így belekérdezni az arcunkba a cinikus pofátlanság világcsúcsa. Goebbels nem merne ilyet, ha élne. Tanítani fogják a propagandista és a közvéleménykutató alaptankönyvekben.
Mert persze az a válasz, hogy a nép bizonyám: kívánja a diktatúrát! Mert hogy ugye most válság van, nem is beszélhetünk gyors gazdasági fejlődésről, ami viszont kívánatos lenne. Nem az egész nép támogatná, persze. Viszont a Jobbik szimpatizánsainak 65, míg az MSZP támogatóinak 57 százaléka fogadná el! A Jobbikot most hagyjuk, hiszen nyilvánvaló, hogy egy náci párt arra szerveződik, hogy diktatúra legyen - illik is őket kiszolgálni hol színházzal, hol egy kis diktatúrával. Na de most derült ki, hogy mi volt a baj az eddigi szocialista kormányzással: a hülye Gyurcsány nem vezette be a diktatúrát! Még ma is élne!
Az LMP-re vigyázni kell, hátha lehet még szövetkezni, ne csináljunk nagyon hülyét belőlük: szimpatizánsainak csupán mindösszesen 38 százaléka támogatná, ha Orbán nem csak csinálná, hanem föl is vállalná a diktatúrát - a köz érdekében persze. A véleménykutatás azt hozza ki, hogy egyedül a legkulturáltabb, legdemokratikusabb fideszesek fogják vissza ebben a Kívánt Vezetőt, hiszen csak harmaduk támogatna egy ilyen jellegű cserét.
A kérdés már csak az, hogy Orbán mikor fogja bejelenteni, hogy konzultált a néppel, és a fideszesek rosszallása dacára úgy döntött: mostantól diktátor lesz, mert igenis, mert csakazértis és mert koki és saller meg dakota.
Bár az is lehet, hogy nem csinál teljesen hülyét magából, és mégis inkább Szíjjártóra bízza ezt a dolgot. Az azért trükkös, mert hetekig röhögcsélünk, mire rájövünk, hogy komolyan beszélt.

 .

6 megjegyzés:

  1. Érdekes, mintha Kertész Ákos is vmi ilyesmit mondott volna a magyar néplélekről, csak őt nem dicsérték meg érte...

    VálaszTörlés
  2. Vajon lesz-e elég hideg telünk ahhoz, hogy a Duna jegén kiálthassuk ki Orbánt diktátornak, aki épp mostanában takarítja el az ehhez vezető útról a demokrácia utolsó morzsáit?

    VálaszTörlés
  3. Szíjjártó ... Ő mindig konzultál, ő szerinte rosszul senki sem járhatott ... ő szerinte mi gyávák vagyunk ... Hm. Mikor mutatjuk meg végre, hogy nem?

    VálaszTörlés
  4. Tényleg nincs már, amin meg lehetne lepődni ebben az országban. A Fidesz fokozatos hozzászoktató stratégiája nagyon bevált. Mindig csak egy kicsivel lépi túl a jóízlés határát, éppen csak annyival, hogy a lakosság nagy része gyorsan hozzászokjon. Aztán megint egy kicsit és így tovább. Bevallom, erről a hírről nem hallottam, és meglepett, de gondolom, a megfelelő felvezetés után(két haszontalan kérdőív, amiből a másodikról még azt sem tudjuk, mi lett vele) már ez is könnyebben csúszik az ember torkán. Ráadásul jól meg is van indokolva, hogy ez neki miért is lesz jó. Legfeljebb a budapesti értelmiség fog ezen felháborodni, de összejöhet akármekkora tüntetés, a köztévé azt is csak nyolcadik, futó hírként fogja leközölni (mint a millásat), ha egyáltalán. Amíg az ország nagy része hülyén van tartva, amíg a történelem és az irodalom oktatását el akarják sorvasztani, immáron szigorúan központi irányítással, addig itt jobb nem lesz. (Egyébként állítólag készül Horthy bronz lovasszobra. Ma még csak rosszízű, alaptalan pletyka, holnap már kézzelfogható valóság.)

    VálaszTörlés
  5. A Halál Uzsorása2011. október 31. 0:45

    Meg fogod kapni a nevem... az lesz az utolsó, amit életedben megkapsz.

    VálaszTörlés
  6. Az utolsó mondatra hívnám föl mindenki figyelmét: évek óta mondogatom: tessék Orbánt komolyan venni! Mindig megmondja, jóelőre, mit fog csinálni.

    Ami Halál Uzsorására vonatozik:
    Te meg az enyémet... Úgyhogy csak óvatosan.
    Anteus

    VálaszTörlés