péntek, október 21, 2011

A lágysága miatt

Tegnapi, a magyarországi hétköznapi fasizmusról szóló írásomra kiváló kollégám küldött egy Umberto Eco írást (UR-FASIZMUS). Kár, hogy nem idézhetem az egészet, pedig igen tanulságos lenne. Az interneten föllelhető, természetesen. De addig is legyen itt pár sor: 
“Az olasz fasizmus diktatórikus volt, de nem volt teljesen totalitáris, nem a lágysága miatt, hanem ideológiájának filozófiai gyengesége miatt. A közhiedelemmel ellentétben az olasz fasizmusnak nem volt speciális filozófiája. (...) Mussolini-nek semmiféle filozófiája sem volt : neki csak retorikája volt. Kezdetben militáns ateista volt, később konvenciót írt alá az Egyházzal és szívesen látta azokat a püspököket, akik beálltak a fasiszta zászló alá.
Szóbeszéd szerint Mussolini, kezdeti antiklerikális éveiben, egyszer arra búzdította Istent, hogy csapja őt agyon ott helyben, így bizonyitván létezését. Később, Mussolini minden beszédében emlitette Istent és nem zavarta ha a gondviselés emberének nevezték.
Az olasz fasizmus volt az első olyan jobboldali diktatúra, amely egy egész európai országot uralt; minden későbbi hasonló mozgalom egyfajta archetípusra lelt Mussolini rendszerében.”


 .

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése