szombat, október 08, 2011

Krétakörben

Milyen fura: a rendőrség nem tiltja be a Fidesz október huszonharmadikára, délután háromra tervezett tüntetését, miközben nyilvánvaló, hogy nem csak a fideszesek, hanem az úgynevezett millatüntetés - „Nem tetszik a rendszer?!” - résztvevői is életveszélybe kerülhetnek. A Fidesz nem szakszervezet. Nyilván nincs is jobb alkalom a „2006-os rendőrterror áldozataira emlékezni”, mint pont az Astoriánál, és éppen úgy, hogy a fideszes tömeg megint összérjen egy másik – ráadásul -, éppen a fideszkormány ellen tüntető tömeggel.
Temészetesen a millások jóval előbb jelentették be délután négyre a szabad sajtóról elnevezett útra a demonstrációt, tehát a rendőrség nyugodtan megtehetné, hogy a Fidesztől más időpontot kér, ám ez föl sem merül. Mint ahogy az sem, hogy a Fidesz önként lemondjon a veszedelmes tervről.
Volt már ilyen. Éppen 2006-ban, amikor minden épelméjű ember fölhívta a figyelmet arra, hogy baj lesz, mert a csürhe rányomul a tömegre, éppen azért, hogy minél nagyobb legyen a balhé. Úgy is lett. A Fidesz még akkor sem mondta be a megafonokba, hogy fusson, ki merre lát, mikor a rendezők már pontosan tudták, hogy jönnek a szélsőjobbosok. Orbán persze időben elhagyta a terepet legendás lenini páncélautójával.
Már csak az hiányzik, hogy a jobbikosok is szervezzenek valamit – mondjuk kettőre – a Madách térre – emlékezvén 2006-os hőstetteikre -, hogy háromra pont odaérjenek az Astoriához. Háromnegyed négyre már el is végeznék a dolgukat, és indulhatnának a millásokat szétverni.
A rendőrség nyilván ezt is engedné, mert Orbán nem teheti meg a Jobbikkal…
Van itt egy krétakör-helyzet. Történt egyszer Salamon király idejében, hogy egy asszonynak elveszett a gyereke, akit egy másik asszony, aki megtalálta, sajátjaként nevelt. Amikor az „édes” anya megtalálta a gyereket, visszakövetelte, ám a „mostoha” nem akarta adni. Salamon erre rajzoltatott egy kört, azzal, hogy aki kitépi onnan a kölyköt, azé. A „mostoha”, látván hogy a gyerek belehalhat a huzakodásba, inkább lemondott róla. Bölcs Salamon persze neki ítélte, hiszen az az igazi anya, aki nem hagyja széttépni a gyereket.
Nem lepődnék meg, ha a millások mondanának le a veszedelmes időpontról.
Ha mégsem, ha lesznek összeérő tüntetések, akkor kéretik, hogy Orbán Viktor utoljára menjen haza, ahogy egy bátor kapitányhoz illik.

 .

2 megjegyzés:

  1. Hm. Elgondolkodtató, de remélem, meghátrálásra nem késztet. Az időpont változtatás, és/vagy egy másik helyszín reális, de az otthon maradás NEM LEHET alternatíva!
    Kapitány. Viktor nem annyira kapitányként viselkedik, inkább az SA rohamait vezénylő Hitlerre emlékeztet. Ő vezényelte utcasarok mögé bújva, a rohamosztag háta mögül az akciókat. Tipikus kisstílű diktátor.

    VálaszTörlés
  2. És most még ezen a híren is csámcsognak széles, nagy mosollyal a túlparton. Mert kell egy terrorista is a mozaikképbe. Vagy kettő.
    "Terrorcselekmény a gyanú – feljelentették Gyurcsányt"
    http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=401846

    Égnek áll a hajam. Vagy ez csak nekem rémisztő?

    Teamami

    VálaszTörlés