hétfő, október 24, 2011

Fura ünnep

Telefonálós olvasóinkat még mindig az foglalkoztatta tegnap délután, hogy észre kell venni, hogy a hét végén, az ünnepen nem csak az volt a fontos, ami történt, hanem az is, ami nem. Valami nyomasztó zűrzavar lehet a Fideszben. Vélhetően érzik, hogy baj van, és innen az, hogy képtelenek voltak összehozni egy nagygyűlést. Stratégáik először úgy gondolták, hogy beprovokálnak az Astoria előtt, sőt a Fidesz-rendezvényt már-már állami ünnepségnek gondolták, aztán valamivel szembesültek, és gyorsan visszavonták az egészet, mert Orbán nélkül nem lehet nagygyűlni.
Nem emlékszem, hogy valaha is előfordult volna, hogy a Fidesz ennyire magára hagyta volna a népét. Ráadásul a 2006-os sajnálatos események ötödik évfordulóján. Márpedig 2006 a Fidesz mai hatalmának legitimálásában az ideológiát helyettesítő sarokpont.
Ezzel szemben a mások oldalon nagy tüntetéssé növekedett az Új Színház sorsáért aggódók gyülekezése. Lett egy új párt, ami akkor is veszedelmes a diktatúrára, ha Orbán azt képzeli, hogy a baloldal kettészakadva nem alkalmasabb az orbánságok bekerítésére, mint önmagában az MSZP. És hát a Milla... 
Kétségkívül úgy néz ki, hogy a Fidesz lova gyöngélkedik. Lelkileg. De még nem döglött, csak pihengél.

 .

1 megjegyzés:

  1. Hát, az a ló ... Pihengél, és erőt gyűjt ... Remélem, hosszan tart az erőgyűjtés, és mielőtt teljesedne, ismét jön valami, ami gyengíti ...

    VálaszTörlés