csütörtök, szeptember 22, 2011

FRNC

Van megint itt egy furaság. Olyan elnevezéses. Mert ez egy elnevező forradalom. 
Szőcs Géza államtitkár - nyilván sok hozzáértő tanácsát kikérve - a hírek szerint egy bizonyos Harry Houdiniról, minden idők legnagyobb szabadulóművészéről gondolja elnevezni, vagy elneveztetni a Fővárosi Nagycirkuszt. Houdini csakugyan a világ egyik legnagyobb mutatványosa, és csakugyan Magyarországon született Weisz Erik néven, de csak néhány napot töltött itt, mert csecsemőként vitték magukkal kivándorló szülei Amerikába.Tehát sem az országhoz sem a magyar cirkuszhoz nem lehetett köze. Sőt: egész életében azt bizonygatta, hogy ő született amerikai. Azt nem tudom, hogy valami családi sérelem okozta-e ezt, de tény, hogy tagadta magyarországi születését. Talán csak azért, mert semmit sem tudott erről az országról, és szüksége volt az amerikai identitásra.
Élt itt viszont egy Rodolfo nevű ember, aki történetesen, nyilván Houdini iránti tiszteletből és hazafiasságtól indíttatva addig kutatott, mígnem megtalálta azt az okmányt, amely bizonyította, hogy Houdini itt született. A magyar mutatványos művészethez annyi köze van, hogy olyan fiatalok is miatta választják a bűvész művészetet, akik soha nem látták élőben. Ha magyarországon valaki azt kérdezi az emberektől, hogy mondjanak egy bűvészt, ma is rávágják, hogy RODOLFO. 
A Fővárosi Nagycirkuszhoz meg csak annyi köze van, hogy nélküle talán nem is lenne. Vagy nem ilyen, amilyen. Negyven éve, amikor a régi cirkusz felújítására jött engedély a hatóságtól, Rodolfo addig cselezett, bűvészkedett, amíg teljesen új, korszerű épületet kaptak a cirkuszművészek.
Ráadásul ez a bizonyos Rodolfo nevű Gács Rezső éppen idén lenne száz éves.
Biztos van valami elegendő oka annak, hogy nem ő jutott eszébe Szőcs Gézának. Pedig milyen szép gondolat is lett volna az évfordulón! De azt is el tudnám képzelni, hogy a hatalom most az egyszer kegyből kivételt tesz és demokráciajátszásdiból megszavaztatja a népet: Houdini vagy Rodolfo?
A nép persze már szavaz magától is. A peticiok.com internetes oldalon. Rodolfora.
Én is azt mondom: legyen Fővárosi Rodolfo Nagycirkusz! >>>>> peticiok.com

 .

9 megjegyzés:

  1. De sok mindenkiről elneveznek manapság olyat, amihez semmi köze! Viccelsz, Iván? Miért pont a nagycirkusz kapná olyan magyar híresség nevét, aki életét itt élte, és itt tevékenykedett? És kivételesen most még azt se lehet mondani, hogy a származás döntött ...

    VálaszTörlés
  2. Előrebocsátom: minden átnevezés ellen vagyok, mert az a múltunk meghamisítása, és az emlékezés kitörlése. A cirkuszok világszerte a tulajdonos (ill. a család) nevét viseli. A Fővárosi is erre utal. Hogy miért Nagycirkusz? Azt nem tudom. Houdini valóban a világ egyik legismertebb „márkaneve”, fogalom. Származását, identitását firtatni, arra hivatkozni: visszataszító. Valszeg a magyar wikipédiából vetted az adataidat, ami egyszerűen nem igaz. Houdini 4 éves volt, amikor családja kivándorolt. A magyar wikire jellemző, hogy ugyanott Oroszország fővárosának 1903-ban Moszkvát jelöli, mikor az csak 1918 óta az! Számomra zavaró, hogy a névadás ötlete Rodolfo lányától származik. Ettől függetlenül a papa művészi és emberi nagysága vitán felüli.
    Persze az Alfonzó család is bejelentkezhet, hiszen ő meg jövő februárban lesz(lenne) 100 éves.
    Különben Houdini-ról egy remek cikket közölt az AN idén márciusban
    http://nepszava.com/2011/03/kultura/houdini-a-magus.html

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Bocs, lehet, hogy négyéves volt, amikor elvitték, de aligha valószínű, hogy a magyar cirkuszművészethez azalatt a négy év alatt jelentős köze lett volna. Én semmi zavarót, kivetnivalót nem találok abban, ha gyerek tesz valamit azért, hogy az apja emléke ne vesszen oda.
    Azt se értem, miért lenne visszataszító valakinek a származását firtatni, hiszen ilyen esetben nyilvánvaló, hogy magyar emberről akarnak elnevezni valamit. Rodolfo nyilván azért kereste Houdini születésének adatait, mert kíváncsi volt, hogy igaz-e. Nem látok ebben sem kivetnivalót.

    VálaszTörlés
  5. Hogy minek mi lesz a neve, azt szerencsére NEM TE ÉS NEM TI döntitek el. Petíciózhatsz tonnaszám, akkor sem lesz beleszólásod, illetve beleszólásotok. Vedd tudomásul, zsiddancs, hogy itt most már az lesz, amit mi akarunk, hogy az legyen! Megvan hozzá a kellő hatalmunk és erőnk. A nyolc évig tartott országrablásotok eredményezte ezt a mostani hatalmas erő-koncentrációnkat. Fellázadt ellenetek a nép. Nem tűrte tovább az elnyomást. Nos, ti itt már senkik és semmik vagytok. Hogy még meg vagytok tűrve, azt vedd a jólelkűségünknek! Látom, hallom, érzem, tapasztalom, hogy elkezdted a csomagolást. Ez jó és szimpatikus. Keress magadnak egy másik országot e Földön! Ne félj pubi, nem fogunk utánatok könnyeket hullatni! Örülni és vivátozni fogunk. Hamarosan...

    PS1: Neked, zsiddancs és a seggedet nyaló elvtársaidnak Izraelt ajánlom. A bankárfilek Ausztriába loholjanak! A komcsik pedig menjenek a picsába!

    PS2: Amúgy éljen Budapest leendő ékessége: a budapesti Houdini Nagycirkusz! Mert így döntöttünk. Nélkületek, babám, nélkületek...

    VálaszTörlés
  6. Ez egy igen büszke hozzászólás volt Névtelentől. Biztos meg van rá az oka is, csak még nem derült ki, mert az a fránya fletóista adminisztráció értékesítette a kiderítő műintézményt a hegyoldalban.
    Legyen hát - Houdini.

    A vidámparkot nem lehetne esetleg egy füst alatt mondjuk Ben Gurion-ra, ha már benne vannak :) ?

    VálaszTörlés
  7. Névtelennek egyetlen szerencséje, hogy nem bakelit lemezről szól a mondókája, mert különben már a recsegéstől-sercegéstől nem lehetne hallani, amit mond, annyiszor hallhattuk-olvashattuk a bármilyen témára refrénszerűen ráhúzott antiszemita öklendezést. De nem csoda, hiszen a többi Jobbikos noname társával együtt nincs is más mondanivalójuk. Csak az a szomorú, hogy annyi agykárosított vagy már eleve agyatlan követőt tudhatnak maguk mögött…

    VálaszTörlés
  8. Kedves Névtelen Úr!

    Tiszteltetem! Önt is de legfőképp a tájékozottságát, amiről itt rendszerint tanúbizonyságot tesz. Teljesen méltó vállalt arcához. Mondhatnám: pónem est ómen (ha érti, miről beszélek ...).

    ...

    Azért két dolgot mégis hadd tegyek hozzá, érzékelendő, hogy mennyi tudatlanság van ebben.
    1. zsidózza, aki nem az. (Miért? Mert azt hiszi, csak zsidók gondolkodhatnak így.) Nos, szerintem ilyen értelemben sokkal több a zsidó az országban, mint sejti. megjegyzem: bár még több lenne.
    2. Annak a zsidóságát viszont nem említi, akinek itt a nevét védi. Ugyanis ha jól sejtem, Houdini zsidó volt, mégpedig magyar zsidó család szülötte. Javítson ki, aki másképp tudja. (De ne névtelenül, mert a névtelenek nem érdekelnek.)

    VálaszTörlés