Bernáth László: Andrassew és a Vashideg

"Könnyű testű nő volt. Olybá tűnt, mintha itt se lenne, csak az árnyéka szálldosna közöttünk...mint amikor a semmit lengeti a szél" Akár egy szabadvers első sorait olvasnánk. Andrassew Iván többi írása is, a Vashideg című kötetben, mintha versek lennének, minden szavát, mondatát olyan műgonddal, költői ihletettséggel fogalmazta meg. Bizonyítván, hogy Ambrus Zoltánnak mennyire nem volt igaza jó száz évvel ezelőtt. Esszét írt az újságírás és irodalom kapcsolatáról és azt állította, hogy a napi újságírói robot kárára van az írók stílusának. Akkor se volt igaza - elég lett volna Adyra, vagy Móriczra gondolni -, mint ahogy most sem. Aki rendszeresen olvassa a Népszavát és benne Andrassew publicisztikáit, és aki Népszavát olvas, nehezen tudja kikerülni az írásait, aligha ismernek rá a novellái stiláris fordulatai nyomán. De a tartalmuk sem árulkodik szerzőjük kemény baloldali elkötelezettségéről. Ezek az írások inkább az abszurdba, vagy pontosabban: valami olyan egyedi világba vezetnek, amelyben a figurák a hétköznapi lét szabályai szerint élnek, de olyan helyzetekbe kerülnek, hogy szinte álomszerűvé válnak, mint a "könnyű nő...akit a semmi lenget" A novellák jelentős része egyébként is a nőkről szól, hol tisztelettel, hol teli intimitásokkal, mint ahogy egy kamasz tekint a másik nem világára. Van azután a kötet második felében egy furcsa, összefüggő, regényszerű novellasor, amelyben Andrassew, aki már életkora miatt sem élhetett át háborús helyzeteket, olyan lélektani alapossággal ír le hősöket, az egyikben vélhetően a maga figuráját, hogy hitelesebbnek hat, mint a valódi partizánok visszaemlékezései. Nemrég olvastam Bodor Ádám - szerintem Spiró mellett a legjelentősebb élő prózaírónk -, és Esterházy Péter - akit sokan mások tartanak a legjobb magyar élő írónak - a novellásköteteit. A minden kollégiális elfogultság nélkül, velük teljesen egyenragúnak, egyenértékűnek tartom Andrassew Iván Vashideg című kötetét.

Népszava

 .