kedd, április 05, 2011

Kósa odazsazsázott

Olvasom: Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és Molnár Csaba egykori kancelláriaminiszter is megjelent a romák sérelmére elkövetett, hat halálos áldozattal járó támadássorozat büntetőtárgyalásán, a Pest Megyei Bírságon. Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke úgy fogalmazott: Gyurcsány Ferenc átlépte a Rubicont, de nem érthető, miért. „A nyilvánosságot hajszolja? Elveszítette már a mértéket? Áttért a Gábor Zsazsa-elvre, hogy mindegy mit, csak írjanak rólunk?” – kérdezte a politikus, és képtelenségnek nevezte a volt kormányfő azon nyilatkozatát, amely szerint azért jelent meg a büntetőperen, mert részvétét és együttérzését szerette volna kifejezni.

Érthető, hogy a Fidesz egyre idegesebb Gyurcsány Ferenc miatt, és félóránként persona non gratának kell nevezni, meg Rubicont kell emlegetni, mert az külföldiül van és jól hangzik, de azért az eléggé megdöbbentő, hogy Kósa Lajos gondolja meghatározni, hogy ki hova mehet, ki milyen nyilvános bírósági tárgyaláson jelenhet meg. 
Jellemző, hogy eszébe nem jut: Gyurcsány Ferenc esetleg személyes felelősséget érez, hiszen az ő miniszterelnöksége idején történtek a gyilkosságok. Minden normális állampolgárban fölmerülhet a saját felelőssége, hát még egy miniszterelnökben, aki az egész országért felelős. Mindannyian felelősek vagyunk azért, mert olyan viszonyok alakulhattak ki Magyarországon, amelyek közepette egyáltalán bárkinek eszébe juthatott, hogy embervadászatra indulhat, cigányokra lövöldözhet. 
Tudom, hogy ez egy Kósa Lajosban, aki soha semmiért nem vállal felelősséget, azért se, ha ostoba fecsegéssel milliárdos károkat okoz az embereknek, ez föl sem merül.
Igen, Magyarország emberemlékezet óta legborzalmasabb, legszégyellnivalóbb gyilkosságsorozata Gyurcsány Ferenc idejében égett rá az országra. Ha Gyurcsány Ferenc látni akarja a gyilkosokat, ha esetleg a szemükbe akar nézni, az a nyilvánosság hajszolása? Hátha neki, személyesen, a lelke békéje miatt volt szüksége erre. Többnyire ezért megyünk el tárgyalásokra, amelyeken olyan ügyeket tárgyalnak, amelyekben valamiképpen érintettek vagyunk. 
Ami azt illeti, Kósa Lajos, mint Debrecen polgármestere kicsit összébb húzhatná magát. Természetesen sem ő, sem Debrecen népe nem felelős azért, mert egy gyilkos kommandó éppen egy debreceni kocsmában jött össze és tervezgette eszement akcióit. De attól, hogy nem felelős, még érezhetne valami kicsi - legalább emberi, vezetői, netán politikai vagy csak érzelmi - felelősséget ezért. Senki nem nevezné a Hortobágyok Gábor Zsazsájának, ha szembe akarna nézni azokkal az alattvalóival, akik ekkora szégyent hoztak a városára.

 .

5 megjegyzés:

  1. Csak azért nem kereslek meg, és öntelek le egy vödör szarral, mert azzal jót tennék azoknak, akik nyelved barnaságának tevékeny részesei...

    VálaszTörlés
  2. Névtelen!
    Névtelen, esztelen, emberi mivoltából kivetkezett.
    Talán éppen némber a Parlamentből?
    Véleményed az nincs, de írsz.
    Ne hivatkozz kifogásokra, gyakorolj inkább Kósán.

    anonymand

    VálaszTörlés
  3. Gyucsányról jutott eszembe... Néhány hete olvastam Örkény István levelezéséből összeállított "Egy perces levelek"-et. Bár 1956-ban még óvodás voltam, talán mégis illett volna tudnom, hogy az "Öszödi beszéd" válságot kirobbantó mondatának eredetije Örkénytől származik, amit 1956-ban a rádióban mondott el (hazudott a rádió reggel, este...hazudott mindig). Talán ha ezt többen tudták volna, egész más megvilágításba került volna az a beszéd. Igaz, ehhez többet kellene olvasnunk. De minek is, hiszen országunk nagyjai sem a kultúrattasé képzőből jönnek.
    Ahogy a kommenteket olvasom, követőik így is szépszámmal vannak.

    VálaszTörlés
  4. Helyénvaló itt is emlékeztetni, hogy eme förtelmes díszmagyara jobb sorsra érdemes (és remélt) honunknak felügyeli azt az önkormányzati lapot, amely - híven követve nem a későkádári, de a sztálini és rákosista gyakorlatot - rövid hírben sem tájékoztatta olvasóit, városukban tartóztatták le a roma gyilkosságok gyanúsítottjait.

    VálaszTörlés
  5. Boldog Életkét kívánok azoknak kedves jobboldali beszólóknak, akik azt gondolják, ha kimondják, kiokádják azt a szart, ami valahogy beléjük keveredett . . . .szóval azt remélik: könnyebb lesz!
    Kedveseim: Nem lesz könnyebb! A szar, ami kifolyik a szádból . . . megnövekedik, feldagad . . és visszamegy csendben!
    Szóval próbálkozz magad megszeretésével és elfogadásával . . . ! Na ez így már rendben lesz!

    (és ezt írd fel, mert 2 perc múlva sem fogod tudni, hogy olvastál ilyet és elúszik a lehetőséged - bele a szarba)

    VálaszTörlés