szombat, március 12, 2011

Ünnepi beszédem

Amikor ez az írás megjelenik, már javában készülünk a következő nagy tüntetésre a sajtószabadságért. Félünk majd, hogy kevesebben leszünk, mint legutóbb a csikorgó fagyban a parlament előtt. Félünk, hogy lesznek, akik nem jönnek el, mert félnek. Hogy lekamerázzák őket, bekerülnek az egyik Kubatov-bázisba. De az is lehet, hogy most már másképp hívják, legalábbis az egyik részét így: kormánytisztviselők hűségvizsgálati adategyeztető képgyűjteménye. Mondjuk. Érthető: egy kormány nem engedheti meg magának, hogy olyan embereket tartson, akik ellene tüntetnek. És most már törvény is van rá, hogy az ilyeneket le lehet kamerázni. Megfigyelni, titkos eszközökkel. Provokálni. Az már csak döntés kérdése, hogy a kormányellenesből mikor lesz államellenes. Az államellenesből meg mondjuk terrorista. Akár öt perc alatt. És akkor már jogos a megfigyelés. Akinek Kubatov a szeretője, az AVH lesz annak a hitvese. 
Szóval lesznek, akik nem jönnek el. Nem engedi őket a Mama, a Papa, a feleség. Legyél észnél fiacskám. Fölösleges. Hidd el. És nem hiszi el, de engedelmeskedik. Helyes. A mamának mindig szót kell fogadni. Komolyan mondom.
De az is lehet, hogy jönnek új emberek, akik időközben fölismerték, hogy csakugyan van valami baj. Nagy baj. Ordenáré eszközökkel kipiszkálták a nyugdíjpénztárból. Megfenyegették, hogy nem kap semmit, ha nem engedelmeskedik. Tönkretették a közösségét valami megvonással. El akarják venni a végkielégítését, a rokkantnyugdíját, a munkanélküli segélyét. Elvették a nyomorult kis közmunkáját. Nem örül, hogy börtönbe vihetik a kisgyerekét. Azt látja, hogy a kormány mélyen leszarja, hogy jórészt önhibáján kívül adósságcsapdába került és nemsokára hajléktalan lesz. 
Fura forradalom. Az a lényege, hogy mindenkit, aki nem tud védekezni, meg kell alázni. Mindegy, ez győzött. Reménykedjünk, hogy nem a félelem nőtt, hanem az elszántság. A bátorság. Hogy egyre többen értik meg, hogy a médiatörvény nemcsak a sajtószabadságról szól, hanem koncentráltan mutatja ennek a hatalomnak az igazi természetét.
Többen megkérdezték, hogy fölszólalok-e a tüntetésen. Március tizenötödikén a Szabad sajtó útján. Az Erzsébet hídnál. Pesten. Délután négykor. 
Nem szólalok föl. Azért nem, mert egyrészt nem hívtak a rendezők, másrészt, ha hívtak volna, akkor sem. Mert túlságosan megosztó ember vagyok. Vélhetően a tüntetés résztvevői közül többen utálnak, mint amennyien kedvelnek. Ilyenkor mindent szabad, csak megosztani nem.
Erre az a kérdés, hogy mit mondanék, ha mégis... Ezt. Nem mondom el, bár hamarosan szétküldöm pár nyelvre lefordítva:

"Kedves barátaim, üzenni szeretnék a barátainknak szerte a világon. Köszönöm, hogy sokan vannak, és köszönöm, hogy nem hagyják ezt a meggyöngült demokráciát teljesen szétesni Magyarországon. Amit most mondok, azért engem a saját hazámban hazaárulónak minősít majd a hatalom, és pláne annak szócsövei. Nem baj.
Arra kérem a világ újságíróit, politikusait és minden egyszerű embert, aki tudja és érti, mi a demokrácia és milyen szerepe van abban a sajtószabadságnak, hogy mindaddig, amíg Magyarország kormánya nem vonja vissza a sajtótörvényt, és nem tárgyalja azt újra minden érdekelt részvételével, minden lehetséges eszközzel szégyenítsék meg a magyar kormányt és a hatalom megtestesítőjét, Orbán Viktort. Nem kell sajnálni: ezt teszi ő is minden vélt vagy valódi ellenségével. Filozófusokkal, zenészekkel, színházi emberekkel, bárkivel. Értessék meg vele, hogy a sajtó elnyomása, elpusztítása nemcsak az egyetemes polgári jogok eltiprása, hanem életveszélyes is: sajtó és más demokratikus intézmények nélkül a konfliktusokat nem lehet békésen kezelni. A magyar kormánynak, ha fordul a kocka, nem egy demokratikus ellenzékkel, hanem a förtelmes erőszakkal kell majd szembenéznie. Ezért nemzeti érdek, hogy Európa és a világ politikai erői beavatkozzanak egy látszólagos magyar belügybe.
Arra kérek minden döntéshozót a világban, hogy miközben támogatják a harcunkat, a büntető intézkedések meghozatalakor figyeljenek arra, hogy a magyar népet ne érje több gazdasági kár. A sajtószabadság sem ér annyit, hogy életekkel fizessünk, márpedig a magyar lakosság jelentős része máris nyomorog, tömegek jutottak az éhséglázadás küszöbéig, emberek százai haltak meg ezen a télen az otthonaikban, csak azért, mert nem volt mivel fűteni..
Arra kérek mindenkit, hogy ne csak a sajtótörvényre figyeljen, hiszen nem csak azzal lehet tönkretenni az ellenzéki sajtót. Ma egy sokkal hatékonyabb módszert alkalmaznak. Megtiltották, hogy az állami vállalatok és hivatalok az Orbán Viktor hatalomra jutása előtt megszokott módon egyes baloldali lapokban és más médiumokban is hirdessenek. Ráadásul a félelem légkörében, amelyben teljesen természetes, hogy a kormány bármilyen ügyben megzsarolhatja a magánvállalatokat, a magáncégek sem mernek hirdetni. Ennek az a következménye, hogy a baloldali médiumok nem tudnak fizetni a munkatársaknak, vagy ha igen, csak késve. Ennek pedig az a következménye, hogy az újságírók és más munkatársak nem tudják fizetni a közüzemi számláikat, a munkával kapcsolatos egyéb költségeket, lakáskölcsöneik bedőlnek, gyakorlatilag bármikor bekövetkezhet, hogy nemcsak a munkájukat, hanem mindenüket elveszhetik. Pusztán azért, mert nem állnak át a diktatúra szolgálói közé.
Nem pénzt kérek önöktől, hanem azt, hogy illő tisztelettel hívják föl kormányaik, társadalmi szervezeteik és a Magyarországon is működő uniós és tengeren túli vállalkozások figyelmét arra, hogy ha tehetik, hirdessenek a baloldali médiumokban. 
Ez ma majdnem olyan fontos, mint a sajtótörvény eltörlésének kikényszerítése. Könnyen előfordulhat, hogy júliusra, mire a kormány teljes erővel bevetheti ezt az ocsmány törvényt, már nem lesz ki ellen bevetni.
Egy 138 éves lap munkatársa vagyok. Lapunk fennállása óta szinte alig volt olyan időszak, amelyben ne akartak volna tönkretenni, betiltani minket, vagy ne kerültünk volna kényszerpályára, mert nem volt más választás. Munkatársainkat rendszeresen tönkretették, megverték, bebörtönözték, néha egyszerűen legyilkolták. Nemcsak háborúban, hanem úgynevezett békeidőkben is.
Most békeidő van. Úgy nézett ki, hogy minden rendben lesz: a polgári szabadság Európai Uniójában dolgozhatunk. Tévedtünk. Szégyelljük magunkat, de inkább Önöktől kérünk segítséget az elemi túléléshez, mint hogy a puszta létünkért könyörögjünk a hatalomnak egy diktatúrában."

 .

5 megjegyzés:

  1. Köszönöm, Iván.

    Teamami

    VálaszTörlés
  2. Ha valóban kevesebben lennénk, az feldolgozhatatlan lenne!
    Nincs más kigázolás: OTT KELL LENNI!!!

    VálaszTörlés
  3. Ide másolok egy részletet Ranschburg Jenő utolsó interjújából:
    – Gyakran beszél arról a katartikus élményről, ami 1944-ben érte Önt. Arról a bizonyos „redőnyről,” amit újra vél hallani.
    – 1944 őszén, a nyilas hatalom átvétel utáni első napon kiürítették azt a csillagos házat, amelyikben édesanyámmal, nagynénémmel és annak gyerekeivel laktunk. Sorakoztunk az utcán és felemelt karral kellett végigvonulnunk a városon. Mint tépelődő, magába forduló gyerek, lemaradtam a sorból és bámészkodtam. A járda szélén álldogáló, bennünket figyelő emberek közül kilépett egy tizenéves forma suhanc és belém rúgott. A rúgás hatására felriadtam a bámészkodásból, és az előttem vonuló sor után szaladtam. Nem fájt, de azóta érzem sajogni a helyét. Ahogy mentünk, fel-felnéztem a házakra, ahogy az emberek az ablakból bámulták a vonuló nőket, öregeket, gyerekeket. Észrevettem, hogyha elkapom valakinek a tekintetét, akkor az illető visszahúzódik és lehúzza a redőnyt. Ezt redőny- effektusnak neveztem el, ami azóta is foglalkoztat, különösen az utóbbi időben. Ez alapvető probléma. Az emberek úgy gondolják, hogy amit látnak, az szörnyű, de nem az ő dolguk, félnek, lehúzzák a redőnyt. Az a meggyőződésem, hogy a negatív, a gonosz hatalom sikereinek ez a záloga.

    VálaszTörlés
  4. "Nyugodj, felháborult szellem, nyugodj!"

    VálaszTörlés
  5. Tisztelt Andrassew Iván!

    Öszintén érdekelne a véleménye a szabadság és a függetlenség közötti különbségről. Arról, hogy a demokráciának miért csak a szabadság a specifikuma, a függetlenség alig kerül szóba?

    Anteus

    VálaszTörlés