A hirado.hu képe |
Na, Kósa Lajos megint megszólalt. Az alkotmányozásban a gyerek utáni voksolás bevezetését a következőképpen indokolta: „Elejét kellene venni annak, hogy a jövőnkről túlnyomó részben az idősebb generációk döntsenek, miközben a legnagyobb terhet a középkorosztályok cipelik a hátukon.”
Legalább most már világos, mire való ez a minden túlzás nélkül hibbantnak, eszementnek, idiótának nevezhető javaslat. Mindig tudtuk, hogy a Fidesz utálja a nyugdíjasokat, akiket Kubatov nevű pártigazgatójuk csak nyuggereknek csúfol. De ennyire nyilvánvalóan, ennyire brutálisan és politikai értelemben vértahó módon még soha senki nem értette ezt meg a néppel: le kell nyomni az öregeket, jogfosztottá kell tenni őket.
De talán most a debreceni huszárpolgárok mestere nem okoz akkora kárt, mint amikor egyetlen nyegle nyilatkozatával sokezer forintos veszteséget okozott minden frankhitelesnek. Most talán az a haszna az őrült beszédnek, hogy az emberek megértik, mit is értsünk fülkeforradalmi alkotmányozás alatt.
Az nem nagyon számít, hogy az öregek is neveltek gyerekeket, hiszen az oly kedvelt középkorosztályok nem is lehetnének másképpen. Milyen konzervatív erő az, amelyik ezt elfelejti? Hogyan tud a Fidesz ezután hagyományokról, értékbecsülésről, az elődök tiszteletéről szónokolni?
Ennél sokkal egyszerűbb lenne, ha Kósa Lajossal azt javasoltatnák, hogy az öregeket – szenilitásra hivatkozással – egyszerűen fosszák meg a szavazati jogtól, a középizé meg nem csak a gyerekei, hanem az öregek helyett is kapna egyet-egyet. Megjegyzem egy füst alatt meg lehetne fosztani a munkanélkülieket, segélyen élőket, sőt talán még a minimálbéreseket is, hiszen ők aztán az igazi keskenyhátúak. És azt is ki lehetne mondani, hogy csak a széleshátú dolgozók szavazhatnak, mégpedig annyi szavazattal, ahányszor több a bérük a minimálisnál.
Így aztán már biztosan motiválódnának a középkorosztályok amúgy is legbefolyásosabb rétegei.
Az igazi kérdés persze az, hogy mikor küldi már nyugdíjba hazánk népszerű Kósa bácsiját a mélységesen romlott pártjával együtt az a középkorosztály, amelyikből ez a hatalom talán még nem gyötörte ki az elemi emberi tisztességet.
.
Egy nem elhanyagolható aspektus: Mi, akik, mint én is anno Ratkó gyerekekként, nem saját kezdeményezésünkből láttuk meg a világot az 50'-es évek elején az abortusz betiltása miatt erős demográfiai hullámot keltve hiába fizetjük 40 éve tisztességesen a nyugdíjjárulékot,(jómagam 14 éves koromtól, azaz 44 éve) mégis potyautasként tekint ránk a fiatalabb nemzedék. Az a bűnünk, hogy miután a becsületes munkában elfáradtunk nyugdíjba szeretnénk menni. Ezt igérte nekünk az állam és ezt nem szeretné most megvalósítani. Folyamatosan emelik a nyugdíjkorhatárt, már 70 évről is beszélnek. Munkalehetőség, pedig nincs a korosztályom számára.Úgy, hogy tisztában vagyok vele, hogy a korosztályomat szisztematikusan ki fogják véreztetni. Az a szisztéma, hogy aki addig éhenhal annak nem kell nyudgíjat fizetni. Várható volt, hogy eljön az az idő, amikor komoly szociális problémát fog okozni az előbb vázolt módon felszaporodott idősödő korosztály nyugellátásának kérdése. Mi követjük a cigányokat, mint olyanok, akik a társadalom nyakán akarnak élősködni. Ujjal mutogatnak majd ránk, hogy minden sokkal jobban menne, hami nem lennénk. Vulgárisan szólva mi leszünk a gennyes pattanás a társadalom fenekén, amit ki kell nyomni. Kósa úr most már szavazójogunkat is csorbítaná. Saját szüleit is leminősíti vele.
VálaszTörlésKedves Andresew Iván!
VálaszTörlésÍrásait kedvtelve olvasom, többek közt ezeken felbátorodva mondtam el rövidke bestzédemet Debrecenben a Kossuth téren:
20110315 Kossuth tér
Kedves Barátaim!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim ! Kedves Gyerekek!
Azt mondják kevesen vagyunk…?
Majd 10 év múlva az akkori baloldali kormány regnálásakor több ezren fognak úgy emlékezni, hogy ők is itt voltak, tudják… ahogyan a partizánok és 56 –os forradalmárok _ a természet szigorú törvényeivel szemben _ egyre szaporodtak/szaporodnak ..
A marsalai ezrek partra szálása 10 évfordulóján körül nézve az ünneplő tízezreken Garibaldi halkan oda szólt a körülötte állókhoz:
„ Keves voltunk, sokan maradtunk!”
163 évvel ezelőtt fogalmazták meg a márciusi ifjak a nevezetes 12 pontot, melyre azóta minden politikai rezsim szívesen hivatkozik, főleg azok amelyek mindent megtettek, hogy soha ne legyen egy pont sem megvalósítható... arcátlanul az első pontra hivatkoztak a legszívesebben amelyet azután végképp nem szerettek.....Így tesz a mai rezsim is.
Kívánjuk a sajtó szabadságát..!
Ezt ma délelőtt a miniszterelnök úr is kimondta, és Nemzeti Múzeum lépcsői alatt nem nyílt meg a föld!
21 évvel ezelőtt azt hittük, ha van olyan gondunk amely örökre megoldódott az a sajtó szabadság kivívása...Azt hittük, ebben legalább közmegegyezés van, ezt minden oldalon komolyan gondolják, ezzel mindenki egyetért és ebben nincs vita köztünk.
Tévedtünk!
Tévedtünk, a Magyar Köztársaságot nem csak nevében akarják megszüntetni, de tartalmában is.
Olyan sajtótörvényt akarnak ránk húzni, amely biztosítja azt a képtelenséget, hogy majd a Hatalom ismét ellenőrizhetné a sajtót,
_ezt már jól ismerjük_
elviselhetetlennek tartják a bírálatot, ők a tömjén illatát kedvelik, az öntömjénét!
Ez a hatalom szempontjából igen praktikus, csak az országunknak árt, külföldön is itthon is elutasítást és bírálatokat váltott ki, demokrácia hívei között ..
A demokráciákban a Sajtó ellenőrzi a Hatalmat amely elismerem igen kínos tud lenni, ha megírja, hogy 600 000 Frt-ért is lehet luxusautót bérelni , vagy, hogy hová kerül a közpénz, vagy hogy ki kinek a kijét alkalmazza a legkelendőbb, legjobban fizetett állami állásokban, netán hogy a felvett fizetés , _már ha az illető nem veszi észre_, hogy kissé több mint ami neki jár netán kétszer veszi föl ha a sajtó megírja akkor bizonyára feltűnik neki is.
A közszolgálati tévé és rádió jól láthatóan már ismét rugalmasan alkalmazkodik az elvárásokhoz, az sem számít, ha nézhetetlenné, hallgathatatlanná válik a nyalonc média.
Ünnepi beszédében délelőtt a miniszterelnök úr még egyúttal hadat üzent az Európai Uniónak is, mondván nekünk nem fognak parancsolni!
Csak hát azt felejtette el, hogy most éppen ő az Európai Unió soros elnöke, így nem lesz könnyű saját maga ellen harcolni, de én drukkolok neki, hátha most az egyszer a józan ész győz...!
Megszüntetik a köztársaság elnevezést is talán azért, hogy ne legyen feltűnő az az ellentmondás hogy molyrágta, avitt, feudális eszmékkel tömjék ki a roham munkában készülő Tálkotmányt!
Belevennék vármegyéket, a szentkorona tant, reméljük a derest, a földesúri 10-et már letudtuk az egykulcsossal..
Mi akik annyi de annyi fordulatot megértünk, bizakodva nézünk a jövőbe, hogy legalább egyet még megérünk...
Jövőre, ugyanekkor ugyan itt, ha a cenzúra törvény ellen kell szót emelni azért, ha a cenzúra törvény eltörlésének megünneplésért akkor azért!
Fispán Géza
Igen, hát mindenki Kósabácsijának megint elsült a szája.
VálaszTörlésHogy meddig lehet tűrni? Én azt se értem, eddig hogy jutottunk el.
Na igen... a jóóó, öreg generációs különbségek...
VálaszTörlésÉn még nem hallottam olyat, hogy egy anya vagy nagymama rosszabb életet kívánt volna gyerekeinek, unokáinak, mint neki volt ... sőt...
De némely fiak úgy látszik hajlanak arra, hogy lenullázzák azt a generációt, akiknek a létüket köszönhetik.
Én már régebben észrevettem, hogy a bűnbakképzés folyamatába beemelték a zsidók, a cigányok, a munkanélküliek, a krónikus betegek után (vagy előtt, vagy közé...) a nyugdíjasokat is.
Nem tudom, Kósa úr milyen életvitelt folytat, hogy ennyire biztos abban, hogy ő nem fogja megérni a nyugdíjas kort.
Kedves Stiglinc :)
VálaszTörlésRemek a felvetés, de akkor most mikor kívánok jobbat: ha azt kívánom, hogy érjék meg a nyugdíjas kort, vagy ha azt, hogy ne érjék meg?
Szerintem igenis érjék meg, ők csak ne menekülgessenek a halálba. :)
khm...
VálaszTörléselőljáróban szeretném elmondani, nem értek egyet a - mondjuk így - kiemelt szavazati jog koncepciójával, valamint a határainkon túl élő állampolgárok szavazati joggal való felruházásával. ezt fontosnak éreztem tisztázni
viszont, hogy "témába is vágjak", szeretném megvilágítani a valódi problémát, neveztesen az iszonyatos méretű nyugdíjas populáció zsarolópotenciálját. félreértés ne essék, nem vitatom el a ledolgozott évtizedek eredményeit, szó sincs erről. a gond abban leledzik, hogy a rendszer igen idiótán megkonstruált, sokaknak olyan fenntarthatatlanul sok előnyt biztosít, melyre ezen kivételezettek az esetek tetemes százalékában nem szolgálakt rá, és ez nem csak a kisnyugdíjasokkal szemben, hanem a társadalom fennmaradó részével szemben is igazságtalan.
orbánéknak az a dolguk, hogy konszolidálják az alacsony nyugdíjakat, az "extrém" juttatásokban részesülöők kárára, és felszámolják azon alanyi jogon járó kedvezmények rendszerét, melynek fedezetét nem a nyugdíjasok állították elő aktív éveik alatt.
valahogy meg kell oldani a szitut, ha a választási rendszerrel próbálkoznak, akkor tegyék
A környező országokkal nem felhőtlen a kapcsolatunk, itthon is sok rosszat olvashatunk róluk kommentekben, összeugrottunk mindenkivel. Aztán összeugrasztották a magyart a magyar zsidóval, a magyar cigánnyal, az autóst a biciklissel, a gyalogossal, a hazai kereskedőt a külföldivel, diákot a tanárral, Fradit a Dózsával, most a nyugdíjast az aktívval. A mai nyugdíjas annak idején eltartotta a saját öregjeit, mert akkor is kirovó-elosztó rendszer volt, de most neki már nem jár ugyanaz. Úgy látszik, mintha a Kádár-korszakban csak rablók lettek volna, kirablottak nem is voltak. Ugyan, miért kellett örülni a rendszerváltásnak, ha nem az ország gazdasági és társadalmi felszabadulására tett ígéret és remény okán? Nem is volt rossz annak idején aktívnak lenni? Nem az akkori szűkölködés enyhülését remélik a mai nyugdíjasok? Még a sokat hivatkozott ötvenhatos forradalomban hőssé váltak is most, az elmúlt két-három évtizedben lettek nyugdíjasok. Ezek után azért ül meg mégis az ember lelkében ez a nyugdíjas-ellenesség, mert a mai aktívak nem is lesznek nyugdíjasok, így nincs is bennük együttérzés. Ez érthető is. Nekik sokkal rosszabb lesz. Száz év lesz a nyugdíjkorhatár És ahol nincs pénz, ott minden fáj.
VálaszTörlésIgencsak fájdalmas minden olyan megnyilatkozás, amely az ún. védteleneket támadja. Ez a gyávák jellemvonása. És mérhetetlen önteltségű vakságukban elfelejtik a közmondások igazságát! Íme az egyik: "hol kerék - hol talp". És akkor mi lesz velük (is)?! Visíthatnak, csak legyen fül hozzá, hogy meg is hallja... (Szókratész)
VálaszTörlésA Kósát Úgy kell kezelni mint aki
VálaszTörlésmost köszön el otthonról miután kötelezték elmegyógyintézeti és most vonul be./ amugy látens skizofrén/
Szerintem igaza van, a zebrán is mindig olyan lassan mennek át, sokáig kotornak az apró után, nem tudnak szaladni, mindent olyan nehezen értenek ... Én csak el szeretném kérni kósától az örök fiatalság receptjét, mert ezek szerint ő be van oltva ezek ellen. Egyébként én speciel őt cipelem a hátamon..ő a száját járatja, én dolgozom.
VálaszTörlésA mamája helyében leosztottam volna neki két nagy fülest, ha hazaér a beszéd után. (már, ha még él szegény mama)
VálaszTörlés