A gyerekek utáni szavazatjog fölvetése óta nyilvánvaló, hogy Magyarországon elszabadult a totális hülyeség. Ez a javaslat önmagában elég arra, hogy egy normális nép az “alkotmány” szó kiejtésétől is eltiltsa a Fideszt, nem hogy még bele is piszkálhasson, vagy sajátot “alkothasson”.
Világosan ki kell mondani: ezek az emberek belehibbantak a kétharmadba, fogalmuk nincs, mihez kezdjenek a hatalommal. Azt leszámítva persze, hogy amit lehet, el kell pusztítani. Bosszúból. Valóságos kulturális fülkeforradalom zajlik: a színházakban, a filmstúdiókban, a tudományos akadémián, a közszolgálati médiumokban, és ahova csak nézünk. És nem véletlen, hogy a kínai kulturális forradalom jut eszembe erről. Bár a pusztítás európai technikával folyik - virtigli goebbels-i propaganda, pénzmegvonásos fojtás - a pusztítás máris akkora, hogy nyugodtan mondhatjuk: talán a második világháború vagy a Rákosi-rendszer óta nem volt ilyen. A legarcátlanabb most a Fesztiválzenekar pénzmegvonásos padlóra küldése, mert Fischer Iván beszélni mert. (Szőcs Gézát kezdem nem érteni. Van egy határ, ahol egy költőnek föl kellene állni. De ha például a Nemzeti Filharmonikusok és Kocsis Zoltán helyében lennék, félretolva minden eddigi ellentétet, megtenném azt a gesztust tiltakozás gyanánt, hogy megosztom a Fesztiválzenekarral az állami támogatást. Ez világra szóló cselekedet lenne, és talán fékezné is a kulturális fülkeforradalmi kedvet.)
Erősen gondolkozom, hogy létre kellene hozni egy gyorsanreagáló csoportot, amelyik bármikor segítséget nyújthat azoknak, akik furákat, pláne frajdosakat mondanak. És főleg akkor, amikor a furaság erősen árulkodó is. Ez már akkor eszembe jutott, amikor a legjobb múlt heti mondatot olvastam a luxusautóba szorult Lázár Jánostól, aki nyilván a tűzoltókat várta, hogy kivágják kínos helyzetéből. Zavarában beszélt: van olyan politikus is, aki nem csak lop, csal és hazudik, hanem dolgozik is.
Nekem persze meggyőződésem, hogy a politikusok túlnyomó többsége soha nem lopott és nem is csalt. Inkább az a bajom velük, hogy hallgatólagosan részt vesznek lenyúlásokban, amikor elfogadnak olyan dugijuttatásokat, amelyekről tudják, hogy másképp nem kaphatnák, csak úgy, ha valaki lop, korrumpálódik helyettük.
Mindenesere Lázár úrhoz küldeném a Freud Mentőszolgálatot, azzal a kérdéssel, hogy akar-e erről mondatról beszélni.
Orbán úrhoz meg azért, hogy tárjuk föl közösen, miért kell neki folyamatosan ravaszkásan rasszista, nyilvánvalóan cigányozó szövegeket nyomatni, és miért csodálkozik, ha az általa keltett hullámokra egykori ökörköri társa, az elvadult Vona Gábor rácsüccsen.
Hanem a legsúlyosabb egy bizonyos Szentesi Zöldi László, akinek írására egy barátom hívta föl a figyelmemet. Pontosabban, hiába tiltakoztam, hogy én nem olvasok Magyar Hírlapot, kötelezővé tette. Mert, hogy ilyen még nem jelent meg magyarországi lapban. Szentesi Zöldi László a következőket bírja kijelenteni Államférfi című munkájában:
“Orbán Viktor tegnapi parlamenti válaszairól – nem is értem, miért – egy futballhasonlat jutott az eszembe. Sok kiváló labdarúgó akad a világon, de Messi csak egy van. Az argentin zseni hordozza a játék esszenciáját, a gyorsaságnak, a fölényes technikai tudásnak, a gyors felfogóképességnek azt a különös vegyületét, amely mindenki fölé helyezi őt. A magyar miniszterelnök is birtokában van valaminek, ami már életében a magyar történelem nagyjai közé emeli.”
Majd Orbán ellenzékkel való feleselgetéséről: “kicsit azt éreztük, hogy Arisztotelész beszélget a sarki fűszeressel”.
Majd, és itt kezd el gyanakodni az ember: “Orbán és Gyurcsány. Lionel Messi az egyik, falusi labdarúgó a másik.”
Miért kell egy focistát egy másik focistához hasonlítani? Pláne, ha az ellenfelei - az ügyefogyottak - is sportemberek. Gyurcsány kiváló futó, Bajnai meg pláne: focista, jó kapus. Fővárosi. Ez azért fontos, mert valami motoszkálhatott Szentesi Zöldiben, talán az a sértettség, ami belevágott, amikor “egy pirospozsgás képű, ragadozó-mosolyú vidéki legénynek” nevezte pár hete a Paris Matchban Benoît Gysembergh francia akadémikus. Ezt is írta: Ahogy nyitja a kaput és közeledik feléd, úgy érzed, mintha gólt kívánna rúgni neked. Energiája nem a kézszorításában, hanem, mint egy rendes focistának, inkább a lábában van. Járás közben lábfeje forog, a labdavezetés beégett a hajdani középcsatár mozdulatába. "A politikát a futball-öltözőben sajátítottam el", árulja el. Mármint Orbán. Ezeket írja a Paris Match.
A második Orbán-Messi párhuzamolásnál már az is fölmerült bennem, hogy valójában egy Orbán-gúnyiratot olvasok. Szentesi-Zölditől. Még rátesz pár akkora lapáttal, amekkorától egy jólépített födém is beszakadna:
“Orbán Viktor ma az egyetlen vezető politikus ebben az országban, akit a régiekhez, Andrássyhoz, Tiszához, Apponyihoz mérhetünk.”
Kezdődik a személyi kultusz is? Nem lehet, hogy ennyire megzakkant Szentesi Zöldi! Még a legsötétebb bérpulyka újság vezetői se adhatnak olyan parancsot egy újságírónak, hogy ekkora sületlenségeket leírjon. Ilyeneket csak szerelemből vagy ravasz számításból lehet összehordani. (Kérdezem, komolyan: mikor jelentek meg ilyen túlfűtött marhaságok Gyurcsányról? Bajnairól. Horn Gyuláról. Antall Józsefről. Kádárról.)
Ceauşescu. Kim IR Szen.
Orbán a Kárpátok Messije. Lionelje, ami kicsit olyan oroszlánosan hangzik külföldiül.
Az is lehet, hogy az egész csak vicc. Túlspilázott szatíra. Vagy Szentesi Zöldi ravasz ellenfülkeforradalmi kiáltványa. Valójában kigúnyolja Orbánt. Nagyon.
Ezt abból gondolom, hogy nem csak a vidéki focis hasonlat kiált a Freud Mentőszolgálatért, hanem a befejezés is, ami szinte üzen. Hogy mindent pont fordítva kell érteni:
“Az Index, a Hírszerző, a Hvg.hu már-már az orwelli határon táncol, az ő skanzenvilágukban mindennek az ellenkezője igaz: a nem igent jelent, a fekete fehéret, a cica pedig egeret.”
Komolyan, őszintén azt kívánom Szentesi Zöldi Lászlónak, hogy Orbán irgalmazzon neki, ha gyanút fog.
.
Nagyon tetszett az írás, egyedül a "Lázár úr" kifejezést nem értettem. ez a két szó egymás mellett számomra értelmezhetetlen.
VálaszTörlésSok itt manapság a Freud-i elszólás. Aki tud a sorok közt olvasni, érzékeli ezt az ifjú titánok minden megnyilvánulásában, ifjú Cézárunkkal az élen.
VálaszTörlésNagyon várom már, melyik pártkatonájához fogja feltenni először a kérdést: "Te is, fiam, Brutális?" ;)
ezt valahogy annyira nem értik az elemzők meg senki sem.
VálaszTörlésorbánnak egyszerre kétfelé kell beszélnie, két, lényegében ellentétes érdekekkel rendelkező csoporthoz.az egyiket az ún. "emberek" jelentik, a másikat pedig a tágabb értelemben vett fidesz, az összes olyan céggel, emberrel aki csak egy kicsit is nyal nekik. a lényeg abban van hogy orbán azt a képet sugározza a saját pártja embereinek, hogy az jó hogy nekünk dolgoztok, mert busás haszonnal párosul, ki lesztek nevezve, ha nem lenne titeket hova kinevezni, létrehozunk nektek valami nagy mammutszervezetet, ja és természetesen az állam szerepét a gazdaságban és a magánéletben minél nagyobbra növeljük, hogy érezzétek, ti vagytok a faszagyerekek. ja, és el se gondolkozzatok azon hogy átálltok, mert láncbaverve vitetünk el benneteket a börtönbe. eddig a fidesz kifejezetten ügyelt arra hogy amit mond az ne legyen igaz, mert az igazságról csak tudni lehet, hinni benne nem, már pedig a hit a legerősebb érzelem amit a politikával kapcsolatban az emberek táplálni képesek, ez viszi vissza őket rendszeresen nagy létszámban a szavazófülkékhez. és az én utolsó reménységem az, hogy ez a szándékosan felülről kialakított gőgös, komplexusos agresszív párt képe amelyet szándékosan alakítanak ki a fideszről, a lényegi kérdésekben csak duma.
Kedves Leni.
VálaszTörlésAláírom: Orbánék zseniális módon használják ki a birkatürelem adta lehetőségeket.
Hát, és bizony ennek köszönhető, hogy az említett konkrétummentes dumából már első választási nyereségük előtti időktől fogva remekül megélnek.