A nol.hu képe |
Fellegi Tamás kimondta, amit a médiatörvényhozásról tudni érdemes. Nevezetesen azt, hogy elszabták. (Ha lett volna baráti mikrofon a közelben, akkor sem hozta volna az idézetet a Magyar Rádió, így nem vagyok kénytelen az eredeti hangzással, fordított betűsorrendel leírni, amit mondott.) Persze azóta javítgat, jelzi, hogy egyetért ám a fönökkel, ez a világ legjobb sajtótörvénye, de ez már mindegy. Orbán - ezer figyelmeztetés dacára - rituális karakteröngyilkosságot követett el, amikor szavazásra engedte, majd elnökileg aláíratta. Egyszerűen nem volt képes fölmérni a következményeket, ami egészen pontosan azt jelenti, hogy alkalmatlan egy ország vezetésére. Magyarországot szégyenítette meg, és kettős beszédével, pökhendiségével okoz további fölmérhetetlen károkat. (Vagyis szabad szemmel is nagyon jól fölmérhetőket, ha a frankárfolyamot vagy a benziárakat nézzük)
Már csak az a kérdés, hogy a Fidesz tanult-e Gyurcsány Ferenc esetéből: képes lesz-e hamar leváltani a vezért, vagy hagyja, hogy a kebelen belül sunyiskodó “lázadók” belülről rágják szét a pártot és a hatalmat. A sutyorgásszintű lázadás és a szervezkedés megkezdődött. A legfőbb dilemma az, hogy a sok arcvesztett, zokszó nélkül a hülyeségig kollaboráló politikus közül melyik mer először szembefordulni, abban a tudatban, hogy az elsőknek nincs másra esélyük, mint csak hosszabb távon értékesíthető tekintélynyerésre. Bár, reményt adhat az, hogy annak idején, Gyurcsány lemondása után, a szintén nevetségességig fokozódó zűrzavarban megtalálták Bajnai Gordont, aki legalább a külső hitelünket vissza tudta szerezni. Lehet, hogy a Fidesz számára sincs más út, mint az, hogy legalább félig-meddig külső embert kell keresni, aki talán képes véget vetni a “fülkeforradalom” megnevezéssel összefoglalható ámokfutásnak, és 2014-ben talán akkor is tényezőként engedheti választási küzdelembe a pártot, ha az ellenzék közben megtalálja az arcát - ami egyébként valószínűsíthető. A váratlan történelmi kényszer Mesterházy Attilának és pártjának teljesen új lehetőséget ad.
Orbán utódja talán képes kiegyezni minden olyan csoporttal, amelyeknek súlyos érdeksérelmeket okozott a szemmel is láthatóan túlpörgő Orbán, aki csakugyan elhitte, hogy azért, mert kisebb-nagyobb érdektöréseket és jogfosztásokat elvisel a világ, megengedheti magának a szentségtörést is. Úgy járt, mint az a katona, aki megszokta, hogy naponta leadhat egy-két sorozatot az ellenség állásaira, és közben nem veszi észre, hogy amott tankokat és ágyúkat vontak össze, és csak az alkalomra várnak, hogy beinduljon az össztűz.
Orbánért amúgy kár, mert minden esélye meglett volna arra, hogy jó király legyen - ha nem képzelte volna azt, hogy Ferenc Józsefhez, Horthyhoz és Kádárhoz hasonlatosan egy kis sanyargatás után majd jó király lesz egy köztársaságban. Nem vette észre, hogy a saját emberein, a saját sajtószolgáin, és párezer életvitelszerű betojin kívül senki nem fél tőle. Ez az, ami bohózattá teszi fülkediktatúráját.
Ráadásul az EU elnökség feszültségeire való tekintettel - még az eddiginél is bámulatosabb kettősbeszédes gőzbuborékokra és végzetes hibákra számíthatunk. Hogy a Fidesz mennyire képtelen tanulni, arra jó példa, hogy Kövér László házelnöki hatalmával élve a világ médiaössztűzének közepét találta a legalkalmasabb pillanatnak arra, hogy a saját kegyelmi jogkörébe vegye, hogy melyik újságíró léphet be a parlamentbe. (Mindezt azért, mert egy internetes videóból a fideszes képviselőkről egy fontos törvény szavazása után kiderült, hogy fogalmuk sincs miről szavaztak, viszont annyira gyávák, hogy még a nevüket se merik vállalni a nyilvánosság előtt.) Mindezt azon a héten, amelyen az Egymillióan a magyar sajtószabadságért nevű facebookos csoport taglétszáma is megelőzte az Orbán Viktor politikus oldal rajongóinak számát.
Ez persze nem csak azért fontos, mert Kövérről is kiderült, hogy képtelen fölismerni, milyen helyzetben van, vagyis nem tudott fölnőni a házelnöki szerephez, hanem azért, mert a Fidesz alsóbb körei tőle várják Orbán diszkrét távozásának előkészítését. Ami akármennyire diszkrét lesz, földcsuszamlásokkal jár. Hogy mást ne jósoljunk, Kövérnek kellene megszabadítania a Fideszt az elszemtelenedett kereszténydemokratáktól - ami persze kedvére való lenne. Az már kevésbé, hogy Matolcsy hagymázminiszter sürgős elzavarásával legalább fegyverszünetet kellene összehozni a Fidesz-körüli gazdasági érdekcsoportok között, vagy éppen hamar meg kell szabadulni Schmitt Páltól, aki orbáni tempóban morzsolgatja le karakterét, elemi szintű hibákat vétve, ahányszor csak a nyilvánosság elé lép. Utódlását nehezíti, hogy Orbán államfő már nem lehet - lehobbifocistázása után szövetségi kapitánynak se alkalmas, mert az is nemzetközi szerepléssel jár. Talán még meg lehet választani a Fidesz örökös, tiszteletbeli elnökének. Az is szépen hangzik, ha úgy vesszük.
Ez van most, január közepén, már majdnem kimondott igazságokkal. És még nem szembesültek az emberek a hóvégi fizetésekkel, az energiaszámlákkal, a várható alkotmánybírósági ítéletekkel, és például azokkal a Wikileaks-táviratokkal, amelyek esetleg nem egészen úgy állítják be Orbán 2006-os szerepét, mint amit a fideszesek eddig hittek róla... Hogy csak négyet mondjunk az ezerből.
.
Kedves Iván!
VálaszTörlésTulajdonképpen jó írás és a probléma lényegére világít. Két gondom van vele. Az egyik, hogy egy kicsit talán érzelmileg túlfűtött. Ezen a "mi oldalunkon" több higgadtságra és megfontoltságra lenne szükség.
A másik, hogy az időrenddel van baj. Mert azt sugallja, sugallod, hogy a fordulat a következő hónapokban be fog következni.
Szerintem nem fog. Sőt a következő 1-2 évben sem. Ha a töketlen és teljesen alkalmatlan MSZP/SZDSZ koalíció 8 évig képes volt hatalmon maradni, akkor egy ilyen tekintélyelvű rendszer minimum addig ki fogja húzni. Véglegesen eltávolítva persze közben az országot a modern nyugattól, de valljuk meg, a lakosság 2/3-ának semmi szüksége a nyugatra. Intoleráns, nacionalista és önhitt nép a magyar, ha ma lenne a népszavazás az EU-ba lépésről, 25%-os részvétel mellett 70% a nemre szavazna.
Szóval ezért kell komolyan venni, hogy a következő évtizedben ez a rendszer lesz ami most van.
andrassew, a meleg segged a hideg falhoz ért. Rettegj tovább, még nagyon sokáig itt leszünk, és lassan elhalkul nyávogásod a virradatkor.
VálaszTörlésSzerintem a (fő) probléma a jövőre nézve a választási rendszer, ill. annak oly mérvű átalakítása, hogy ne lehessen (pártját) leváltani. De, talán ennél is aggasztóbb, hogy bárki is alakít kormányt egy Fidesz bukás után, a kétharmados törvények továbbra is életben maradnak! Mindaddig, amig ugyancsak 2/3-os szavazatot nem kap (azok megváltoztatására, eltörlésére)! Tehát, itt elég nehéz lesz visszatérni a nyugati értelembe vett demokráciához.
VálaszTörlésMáskülönben tényleg ÉGÉS, hogy OV két hete még azt mondta: * esze ágában sincs * a médiatörvénnyel foglalkozni, azon változtatni, majd az EU vezetők előtt már arról beszél(t), "hogy ha kell", meg "ha tényleg olyan" - akkor mégis csak változtat. Szerintem ez a legnagyobb ÉGÉS nemzetközileg - kivülről nézve.
A jelen vezetés eurokonformitásához még annyit: kissé ellentmondásos, hogy fél évig olyan ember fémjelzi az elnökséget, aki anno olyasmit mondott, hogy van élet az unión kívül.
VálaszTörlésPersze sokat mondott már másképp, mint ma.
Amúgy a médiatörvényt tényleg jól elfakenolták ...
Az írásban szereplő felsorolásokkal, tényállításokkal két pontban nem értek egyet:
VálaszTörlésOrbán Soha nem volt(nem is) alkalmas arra, hogy jó "király" legyen!
Egyszerűen opportunista-despota, és képtelen rendszerekben gondolkodni.
Kizárólag olyan törvények, és változtatások szerepelnek a repertoárban amik őt "személyesen" érdeklik, érintik, vagy érinthetik... ezek lehetnek érzelmi, értelmi, és anyagi vonatkozások-na meg az alkohol... mivel kizárólag önmagából indul ki, így sem a gondolatfonal, sem a következmény nem szolgálja senki más esélyét sem!
Nem hittem volna,hogy egy újkori Cézárt választ újra a nép... a rabszolgák távol maradtak a szavazáskor,bár még lett volna lehetőségük de ezentúl meg is fosztják a szavazati jogaiktól. Semmi kétségem efelől.
a másik: Orbánnak nem lesznek "utódai"..mert az alkotmányban beleíratik, hogy a legkisebb királyfié az ország, és hatalom...ha a király megbolondul a fia veszi át a trónt képletesen ,a döntéseket mindig a király hozza!