Történelmileg úgy alakult, hogy a Fidesz-KDNP kétharmados többséggel minden óvó intelem ellenére korlátozta az Alkotmánybíróság jogkörét. Ez azt jelenti, hogy bizonyos törvények esetében a bírák kimondhatják az alkotmányellenességet, ám azokat nem semmisíthetik meg. Magyarul: a törvénytelen törvényeket mi kötelesek vagyunk betartani, a következményeket elviselni. Hiába fordulunk a bírósághoz, például a visszamenőleges törvénykezés okozta káraink miatt, a bíró nem tehet semmit, legföljebb vigasztalhatja a panaszosokat.
Ez világbotrány. Ez mostantól fogva nem Európai állam, de nem akarok távoli népeket sértegetni: nem nagyon hallottam olyan vészdiktatúrákról sem, amelyekben ilyesmi lehetséges.
Magyarul: olyan jogi tahóság történt velünk, ami egyszerűen megmagyarázhatatlan. Magyarország átmeneti államformája: orbánság. És nyilván igaza van Sólyom Lászlónak, hogy ez az Alkotmánybíróság végét jelenti, és a távlatokat tekintve aligha lehet majd megállni ezen az úton.
Ez az út a diktatúráé, amiben persze az ellensúlyok kilökése, vagyis hónapok óta élünk. Szóltunk akkor is, sokan, és hiába. Ahogy hiába figyelmeztette sokezer ember Orbánt, hogy ez az a lépés, amit még ő sem tehet meg, Lázárral megtétette, az embereivel megszavaztatta. Az övék a felelősség, azzal meg majd számoljon el Navracsics, Pokorni, Illés, Salamon, Kövér - akikről némi európai mivoltot feltételeztem. (Több mértékadónak tűnő személyiség nem is jut eszembe.) Számoljanak csak el a lelkiismeretükkel, mi meg majd gondoskodunk, hogy soha senki ne feledkezzen meg arról, hogy amikor az elemi emberi, sőt történelmi tisztesség azt követelte volna, hogy legalább tiltakozzanak, sunyik módjára beálltak Lázár János mögé.
Hogy mitévők legyünk? Ha alkotmánybíró lennék, lemondanék, mert ragaszkodnék a méltóságomhoz. De egyszerű polgárként azt mondom, hogy mostantól életbe lép alkotmányunk egy nyilván tévedésből még ma is érvényes paragrafusa:
"Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni."
Hogy világos legyen: ezt a kormányt, ezt a parlamenti többséget, ezt a szégyenletes hatalmat törvényes eszközökkel, erőszak nélkül, de mihamarabb el kell zavarni.
Talán a hajósi Szent Orbán Borrend a legalkalmasabb arra, hogy az Alkotmánybíróságot helyettesítse (kép: programturizmus.hu) |
.
Sajnos egyelőre az elzavarásra minimális jel sem mutat, a félelemre annál több. "komnformnak látszani", állást nem foglalni... megúszni. Ez a taktika a munkahelyeken, sőt sok más közösségben is. Persze egyszer ez átfordul. De addig. Küsz íz írást. T.CS.
VálaszTörlésAz orbánság államformához az ország hivatalos elnevezéseként jól passzolna a Magyar Banánköztársaság.
VálaszTörlésTovábbá ide kívánkozik az alábbi gondolatmenetem:
Orbán Viktor kis hazánkat egy nagy tesztlabornak tekinti, amelyben a zemberek a kísérleti nyulak/egerek/patkányok. (Ki-ki választhat közülük ízlése szerint!)
Két dolgot tesztel egyszerre:
1. A helyzetfelismerésre, gondolkozásra képtelen többség a jól bevált demagóg eszközök felhasználásával meddig hülyíthető tovább?
2. Az elenyésző kisebbségnél meddig feszíthető a húr, meddig tart fásult beletörődésük a dolgok megállíthatatlannak tűnő menetébe? Illetve a néhány megszólaló elégedetlenkedő hangereje meddig nem lépi át a már Orbán számára zavarónak minősíthető küszöbértéket?
Egyelőre mindkét kísérletét nyugodtan folytathatja tovább, hiszen minden az ő elképzelése szerint történik.
joti
Bezzeg milyen szép és jó is volt a Fletó meg a Szelídszemű alatt.Ugyan már,ne hápogjanak Fidesz diktatúráról azok akik nem szóltak a 2006-os emberverésekről, kínzásokról.Akkor éreztem diktatúrát az országban, nem most.Idén végre lehetett kordonok nélküli fővárost látni hosszú idő óta és szabad lett ismét Budapest is.Komolyan, az agyam eldobom.A ballibek totál becsináltak a pillanatnyi helyzettől.Azt élik át, hogy van egy nagyon aktív és tettrekész, bátor kormánya ismét Magyarországnak és csak érzelmi alapon puffognak,mert szakmailag bebizonyították, hogy minden téren szerencsétlenek és dilettánsak voltak.Az ország egyértelműen döntött, teljesen lesöpörte az asztalról azt amit a ballib oldal művelt a "rendszerváltás" óta.Végre rendet csinálnak Orbánék és alig várjuk, hogy Fletónak is megszűnjön a mentelmi joga.Éppen ideje lenne annak, hogy kivizsgálják őkelme szennyesét.
VálaszTörlésNincs alternatívája a jobboldalnak jelenleg.
Kedves Még-Névjegyét-Sem-Megadó Bar(át)om!
VálaszTörlés„Fletó” (én szívesebben hivatkozom rá a nevén, Gyurcsány), akárcsak utódja, Bajnai alatt még valóban érvényesültek az azóta megszűnőben lévő demokratikus játékszabályok. Ha valaki akkor diktatúrát érzett, az nem egyéb, mint az akkori ellenzék verbális hadjáratnak a tükröződése. Persze, hogy ők is követhettek (és követtek is) el hibákat! Ez nem kérdés. De a papagáj módjára ismételgetett, és kellő mértékben felnagyított emberverések (szemkilövetések!) és kínzások nem állami megrendelésre történtek, hanem a kockaköveket dobáló „békés” tüntetők által megfélemlített, frusztrált rendőrök — nyilván minden körülmény ellenére elítélendő — egyedi túlkapásai voltak.
És persze, hogy most nincsenek kordonok, mert a jelenlegi ellenzék, ellentétben a korábbival, nem teszi szükségessé a létüket! Kordonbontókat, tojás- és kődobálókat sem fog a jelenlegi „ballib” ellenzék soraiban találni. A kulturálatlan hangvételre is előbb és főleg gyakrabban találhat példát a jobboldalon. Elég csak a sajtót és a blogokat megnézni!
Sajnos Orbán aktív tettrekészségének eddigi mérlege: romlik a forint, rosszul járnak a kis keresetűek, a nyugdíjasok, megharagszik ránk a szórvány magyarság egy mértékadó része, és a sort tovább lehetne folytatni.
Végül Gyurcsány mentelmi jogának felfüggesztése (ha tényleg sor kerül rá) még bumerángként is működhet. Gyurcsány szennyese nyilván ugyanabban a szekrényben van, ahonnan a rengeteg, eddig konkrétan senki által nem látott csontváz is előkerült. De szerintem Orbán is tudja ezt, aki úgy tart Gyurcsánytól, mint ördög a tömjénfüsttől. Nyilván nem felejtette még el, hogyan mosta le őt a miniszterelnök jelölti vitában, amikor még ki mert egy ilyenre állni.
joti