Együttállások

Valaki azt kérdezte, hogy ha regényes életrajzot írnék, akkor mi lenne az a legfontosabb pillanat az életemben, amit megemlítenék. De ne olyan közhelyekre gondoljak, mint a történelmi események vagy valamelyik gyerekem születése, hanem valamire, ami olyanná tett, amilyen lettem.
Talán, talán: az ember életében egyszer-kétszer fordul elő a harmóniák tökéletes együttállása.

Ha ezeket megfogjuk, olyan mélyen maradnak, hogy soha nem lehet kipiszkálni belőlünk. De annyira nem, hogy a harmónia a testi valónknak is részévé lesz, így aztán - ha kell, ha a külső és belső harmóniákat képesek vagyunk rendbe állítani, akkor beléjük merülhetünk. És az olyan, mintha visszatérnénk egy egykor volt állapotba. Ha sikerül. Az is lehet, hogy életünk vége felé már csak erre várunk.

Úgy tízéves koromban egy nyári délutánon egyszercsak észrevettem, hogy minden gyönyörű körülöttem. Gyönyörű volt az idő, gyönyörű a langyos meleg, ahogy a fények beestek a kertünk fái között - száz fenyő volt ott -, ahogy a csönd zümmögött. Biztos éjszakai eső után lehettünk, mert olyan harapnivaló volt a fű, és az illata is, ahogy keveredett a fenyőillattal, valahogy nem csak az orromban, hanem tüdőmben volt.

Egy nyírfa alá ültem, behunytam a szemem - nem le, hanem be -, és hallgattam, ahogy a fa mocorog, vagy a levelei, mindenesetre úgy éreztem, hogy a fa csakugyan él, és ezt az amúgy nyilvánvalóságot valamiképpen tudatja velem, jelzi nekem. Mintha nem tudná, hogy én az állati testemmel föl tudom fogni, hogy ami szinte nem mozog, az is élhet ám. Arra gondoltam, hogy ha kinyitom a szemem, elmúlik ez, nem hallom többé. De mégis kinyitottam, és nem múlt el a hallásom.

Az előttem fekvő fűmezőre úgy esett a fény, hogy láttam az átrepülő rovarokat, és hallottam, vagy azt is csak képzeltem, ahogy verdes a szárnyuk. Nem a szokásos zúgásuk volt ez, hanem valami olyasmi, mint amikor lassított fölvétellel látjuk a röpülésüket. De én nem csak láttam, hanem hallottam is ezt.

Nem olyan messze egy muslinca-felhő röpködött, és úgy láttam, mintha nem összevissza röpködnének, mint máskor, hanem szinte szabályos mértani alakzatokba rendeződtek.

És az illatok még erősebbek lettek. Akkor hirtelen azt éreztem, hogy mindjárt megszűnik, elmúlik a színvakságom, mert ez nem is lehet másképp. Sose zavart, hogy nem látom a színeket, csak tudomásul vettem, de akkor vágytam rá, hogy mégis, legalább egy percre lássam, milyen a világ azoknak, akik nem úgy születtek, ahogy én.

Megint behunytam a szemem, hogy fölkészüljek a színözönre, de úgy maradtam, mert meghallottam a testem belső mocorgásaiat. Nem csak a gyomromat, a tüdőmet, de esküdni mertem volna, hogy hallom a vérem surrogását. És nem az agyamban, hanem a testem hallja nekem a testem hangjait. Olyan volt, mintha egy harang alatt lettem volna.

Olyan, mint később, nagyon később, amikor már inkább öreg voltam, mint fiatal, ezer buddhista szerzetes mondta azt, órákon át, hogy AAAUUUUMMMAAAUUUMMMAAAUUUMMM, és nem tudtam kiszabadulni ebből a hangözönből, és először életemben tudtam, hogy van akkora erő az emberekben, hogy ki lehet szabadulni. Magunkból. És még csak lélek se kell hozzá.

Nem tudom, meddig hallgattam a nyírfa alatt, de amikor kinyitottam a szemem, már lement a Nap, és nem láttam színeket. Vagy, ha láttam, nem tudtam, hogy azok, mert a szürkeség penésze már rájuk telepedett.

Elvesztettem a mindenthallásomat, elvesztettem a mindentlátásomat, az élet megint viszketeggé és közönségessé lett. Hűvösebb is jött rám. Nem fáztam, de a hűvös végképp megtörte a harmóniákat. De tudtam, hogy egyszer oda, abba az állapotba még visszatérek.

Másnap délután is kipróbáltam. Nem jött össze a nyírfa alatt, mint ahogy harmadnap se. Próbáltam máshol is. Reggelente már nem csak azért figyeltem az idő járását, hogy esik-e vagy nem, hanem azt lestem, hogy van-e remény a tökéletes együttállásra. Remény sokszor volt, de talán, ha pillanatokra járhattam közel a varázshoz.

Mostanában egyszer, éjszaka arra ébredtem, hogy meghalok. Nem ugrottam föl rémülten, nem estem kétségbe, tulajdonképpen csodáltam, hogy lecsukott szemmel a vackomon mereven, hanyatt fekve színt látok: alighanem vörös lett minden, csak valahol az engem körülölelő vörös gömb legtávolabbi pontján egy fényes, fehér folt volt. Tudtam, hogy hamarosan arra kell indulnom. És az volt a csoda, hogy miközben azon gondolkoztam, hogy kell-e szólnom valahogy a feleségemnek, vagy minek zavarjam, mindenkinek jobb, ha csak reggel tudja meg, mi történt, miért okozzak fájdalmat neki, mennyi baja lesz, mi lesz vele, és azon is, hogy szegény gyerekeim, hány zűrzavaros ügyet hagyok rájuk, elkezdtem hallani a vérem surrogását, a külső világ pisszegéseit. És ahogy elindultam a fény felé, egyáltalán nem boldogtalanul, az jutott eszembe, hogy végre itt van a harmóniák együttállása, amit negyvennyolc éve keresek magamban.

Biztos azért maradtam életben, hogy ez is bekerülhessen regényes életrajzomba.

 

Velejéig

Tudom, hogy furát mondok, de ennek a választásnak egyetlen értelmes és jogos fölvetése az lehetne, hogy ha a pártok abban versenyeznének, hogyan lehetne mérsékelni az egész életünkre rátelepedő fenevad, a korrupció étvágyát.

Itt van például ezen a héten az a felmérés, amelynek végeredménye szerint a megkérdezettek több mint a fele úgy vélekedett, hogy hazánkban egy vállalkozás nem tud versenyképes maradni korrupció nélkül.

Mindig arról beszélünk, hogy a korrupció valami nagyon rejtett dolog. Egyrészt ez nem igaz, másrészt ugye honnan nézve. Mert ha elfogadjuk azt a feltételezést, miszerint Magyarországon 1000-2000 milliárd forintot visz el a korrupció, akkor mégiscsak vannak nagyon jól látható jelek. Például meg kellett szüntetni a 13. havi nyugdíjat, hogy mást ne mondjak. Mert semmiféle megszorításra nem lett volna szükség, ha nem egy feudális országban élnénk, ahol egyszerűen isteni rendeltetésre jár a tized, annak, azoknak, akiknek jár. Ez nem bensőséges pártfinanszírozási ügy, nem kis- és nagystílűek – valójában elpofátlanodottak – fosztogatósdija: ez az önök élete.
Nézzünk pár szenzációhajhász címet az eheti sajtóból:

Velejéig korrupt a politika, az önkormányzati képviselők járnak az élen
Korrupció: sokaknál belefér - Minden második ember lefizethető -
Korrupt az egész világ? Az állam "biztat" normasértésre
Magyar felmérés: 10-ből 9-es szinten a politikai korrupció
Stumpf: Aki nem korrupt, az lúzer
Korrupció: áldozatok és elkövetők is szívesen lennénk
Őrizetbe vételek a 4-es metró szerelvényeit gyártó cégnél
Kovács Árpád: a kiszámíthatatlan költségvetési politika korrupciót generál
Huszonkét országban korrumpált a Mercedes

Persze Magyarországon is. Folytassam? Lenne még száz címem. Önök komolyan gondolják, hogy ami itt zajlik, vagyis a gazdaság és immár a politika elképesztő mértékű kriminalizálódása, az nem törvényszerűen vezet ahhoz, hogy a szélsőségek erősödnek? Vagyis ahhoz, hogy a kicsi emberek úgynevezett tiszta kezűeket akarnak a parlamentbe?
De hát a kis emberrel mi van: azzal, aki maga is bevallja – legalábbis minden második -, hogy valamilyen módon részt vesz a korrupcióban, vagy tud róla. Ezek az emberek akarnak tisztakezűeket? Milyen alapon?
Az egy erkölcsi alap, hogy én csak legföljebb pici korrupcióban veszek részt, mert a nagyból kihagynak? De tulajdonképpen a nagyban is részt veszek, ám nem tudom egészen biztosan, hogy a nagy az nagy, sőt néha azt se, hogy az korrupció.
Akkor még tudom, amikor a rendőrt próbálom rávenni, hogy ne annyira büntessen meg, de amikor, mondjuk, hálapénzt adok, akkor meg tudom magyarázni, hogy az miért nem az.
De megtisztulni se karunk. Legalábbis erre utal, hogy ebben a választási kampányban lassan másról sincs szó, mint arról, hogy mennyire nagyon megbüntetik azokat, akik lerabolták az országot, de a programokban egy szó nincs arról, hogy ezt az egész fertőzést mégis miképpen lehetne megszüntetni. Nincs rá igény?
Tudják, min csodálkozom? Azon, hogy az utóbbi hetekben egészen jól ment a tőzsde és a forint is erősödött. Alighanem nagy szerencsénk, hogy egy kivételesen nehéz nyelvet beszélünk, amelyen szinte csak néhány nem magyar származású ember tud olvasni szerte a világon. Mert ha például a befektetők olvasnák a magyar lapokat, lehet, hogy meg tudnák magyarázni, miképpen alakultak át a belpolitikai rovatok bűnügyi rovatokká, de az biztos, hogy kedvük az messze szaladna. Hacsak nem állami megrendelésekbe akarnak befektetni.

(Klubrádió, Hetes Stúdió)

Szentistváni emberünk

A múlt héten nagyon megijedtem, hogy valami baj van Semjén Zsolttal, esetleg már nem annyira szereti Orbán, de szerencsére tévedtem: a kesernyésen parádés humorú Csermely Péter - nyilván a nép megnyugtatására - meghívta a HÍR TV-be. Az interjúban rólunk is szó esett: a KDNP elnöke szerint, ha a Népszava megdicsérné, erősen el kellene gondolkozni azon, hogy letért a szentistváni útról.
Hosszasan beszélgettek, elsősorban az SzDSz pusztulásán örvendezve, amit Semjén nem kis részben annak tulajdonít, hogy ő sok szöget vert a koporsójába.
Volt szó a KDNP jelentőségéről is: Semjén szerint az utóbbi választások és az április tizenegyedikei várható eredmények tükrében a Fidesz-KDNP konstrukció minden idők legsikeresebb politikai formációja. Csermely Péter erre persze nem mondja azt, hogy bolha szempontjából a bolha-kutya szövetség a legsikeresebb a lakásunkba bejutás szempontjából.
Csermely persze mást se mond, nem is kérdez. Például arról, hogy mekkora gyalázat érte az országot és a keresztény egyházakat alig egy hete, amikor a Barikád címlapján Szent Gellért püspök szobra menórával a kezében volt látható. Igazából azért néztem végig az interjút, mert ha már egyház nem nyilatkozik ebben az ügyben, hátha mond valamit Semjén, hiszen mégiscsak ő a magyar politikai kereszténység letéteményese. Persze egy szó se esett erről. Úgy látszik a dolog nem keltett megütközést keresztény körökben.
Gondoltam azt is, hátha beszélnek valamit az egyházat megalázó botrányról, a pedofil ügyekről. Na, erről már beszélt Semjén. Ezt: "Az egy egészen sajátos paradoxon: akik mást se csinálnak, mint különböző szexuális devianciákkal bombázzák a magyar társadalmat, azok támadják az egyházat állítólagos pedofil dolgok miatt bizonyos egyházi iskolákban. Ami azért abszurd, hiszen nekik ünnepelniük kellene. Hiszen amit ők akartak, az lám-lám itt is megvalósult."
Ennyit tudott mondani arról, amiért már Őszentsége XVI. Benedek is bocsánatot kért, miután kiderült, hogy gyerekek ezreit verték, kínozták és erőszakolták meg szerte a világon egyházi- vagy az egyház szolgálatában, az egyház felügyelete alatt álló emberek.
Semjén persze előveszi a legszánalmasabb védekezési technikát: arra hivatkozik, hogy mások is fajtalankodnak gyerekekkel.
Senki nem gondolja, hogy az ilyen estek túlnyomó többsége az egyházi intézményekben történt. A dolog kínja nem csak abban van, hogy ilyesmi előfordul, hanem abban, hogy az a Katolikus Egyház érintett, amelyik a legharcosabban lép föl például a homoszexuálisok kirekesztéséért, folyamatosan az emberek - nem csak a katolikusok - nemi élete fölött strázsál. Az igazi botrány pedig az, hogy az egyház hosszú éveken át megpróbálta mindezt eltitkolni, a megrontottakat elhallgattatni.
Ha Semjén Zsolt, az egyház lándzsájának hegye csak eltréfálkozni képes a dolgon, gyerekek ezreinek nyomorúságán, és ráadásul úgy tehet, mintha azok, akik például a melegekkel való emberséges bánásmódot követelik, a gyerekek megrontását sugalmaznák, akkor Semjén Zsolt nemhogy képviselőnek, pártelnöknek, kormányzati tényezőnek alkalmatlan, hanem arra is, hogy normális emberek közé engedjék. Egyszerűen nincs tisztában szavainak jelentésével.
Ha ez a "szentistváni út", akkor várjunk együtt Isten gyógyító tekintetére. Addig is gratulálunk azoknak, akik ennek az embernek Mindszenty-emlékérmet adtak.

Leköpetve

Nem mondom, hogy Barna bácsi bűnöző. Azt viszont, aki olyan embert jelöl képviselőnek, pláne miniszterelnöknek, aki villanyárammal csapatott agyon egy tolvajt, veszedelmes politikai bűnözőnek találom. Azt is, aki egy olyan jelölt mellett kampányol, aki legalábbis igen erősen gyanúsítható terrorizmussal. Olyan országban élünk, ahol Barna bácsi és Budaházy össze tudta gyűjteni a kopogtatócédulákat, miközben ez rendkívüli nehézségeket okozott például Debreczeni Józsefnek.
Persze elfogult vagyok Debreczenivel, mégse gondolom, hogy nem lehet őt szívből utálni, de azért az túlzás, ha Magyarország egyik legnagyobb hatású gondolkodója csaknem esélytelen egy halált okozóval és egy halálosan veszedelmes fölforgatóval szemben.
Milyen ország? Olyan, amelyikben a nácik méltán készülhetnek Magyarország megszégyenítésére, az 1939-es baljós politikai állapotok újrakeltésére. Olyan ország, ahol az immár jó okkal kétségbeesett Fidesz nem tudja megállítani azt a gépezetet, amit maga keltett életre. Nem arra gondolok, hogy belőlük nőtt a Jobbik, hanem arra, ahogy megterített a Jobbiknak szavakkal, gesztusokkal, kirekesztéssel, utcai politizálással, uszítással, fenyegetéssel, rendkívül színvonaltalan magyarkodással. És legfőképpen azzal, hogy magán nem vette észre, hogy hova vezet egy demokráciában az együttműködés hiánya - pláne totális válságban -, mire vezet egy katasztrofális gazdasági állapotban a leki és szellemi zsarnokoskodás, a már öncélú rombolás, a minél rosszabb, annál jobb politika.
Hát, most minél rosszabb. Csak éppen nem lesz jobb a Fidesznek sem. Nem ujjonghat önfeledten a lepusztult, ostobaságokkal és bűnökkel terhelt baloldal nyomorúságán.
Micsoda ország az, ahol a miniszterelnök-aspiráns nem mer kiállni vitára? Miféle párt az, amelyik olyan emberekből áll, akik képesek csak azért kétmillió kopogtatót összekaparni, hogy más politikai erőknek ne jusson? Mekkora ordas, mégis pitiáner visszaélés ez? Miféle nép az, amelyik az ilyet eltűri és még őket is juttatja a hatalomba?
Meglesz persze mindennek minden következménye. A demokrácia ellen elkövetett bűnök, mindig visszaütnek. Egy leköpködött demokrácia is demokrácia, csak ronda, kínos, beteges, és jó okkal szégyenkező. Az ilyenben pedig nehéz hamar emberekhez méltó életet teremteni.

 

Csak a Fidesz?

Semmi sem hiányzott ahhoz, hogy elégedetten vegyem tudomásul, hogy Orbán Viktor előre megjósolható módon közhelyeket és már régen elpufogtatott laposságokat kiáltozott népének a szinte forradalmian tavaszi szélben, korszakindító beszédében egy Coca-Cola-szlogen alatt, miszerint "itt az idő". Az italvilágcég legújabb reklámarca önfeledten sértegette a baloldalt, ám kevésbé merte ostorozni a szélsőjobbot. Pusztán azt tudta fölhozni nekik, hogy a választás is forradalom, föltéve, ha mindkét szavazatunkat a Fidesznek adjuk. Nem kell ám törni-zúzni!
Mivel Pápai Gábor ezt már a múlt héten rajzosan is megjelenítette, nem volt meglepetés az se, hogy Orbán értette a nép szavát: nagyon utáljuk már a telet. Az lett volna meglepő, ha nem ígéri meg szinte, hogy ő hozza meg a tavaszt a magyaroknak. Pech, hogy úgy néz ki, előbb jön, mint gondolná. Majd a píárosaival kezelteti ezt a skandalumot.
Egész este azt kutattam magamban, hogy miért maradt hiányérzetem. Reggel aztán, amikor a Magyar Nemzet címsorát megláttam, minden megvilágosodott. "Csak a Fidesz!". Rájöttem, hogy Semjén Zsolt hiányzott. Éveken át megszokhattuk, hogy afféle előzenekar gyanánt lép föl Orbán előtt, aztán ott áll mellette, áhítattal, bólogatva, néha elszabadult testbeszédében csücsörögve. Most meg nem volt sehol. És mintha a kereszténydemokraták úgy, ahogy vannak, hiányoznának a kampányból. Remélem, csak valami tévedésről van szó, és nem arról, hogy Orbán megunta Semjén nagyképűségét, és úgy döntött, hogy amortizálja a nagy amortizátort.
Megengedhetetlen veszteség lenne ez az egyatábornak, bár ehhez semmi közöm. Viszont ahhoz igen, hogy kiheverhetetlen csapás lenne az egész magyar humorszakmának. Nem ér így büntetni a baloldalt!

  

Amortizáltak

Orbán megújította a vérszerződést a hűséges vezérekkel. Ez nagyon helyes, mert a népek szeretik, ha a kormányzás széles alapú. Bár, ha most jó régen, királyi korban lennénk, akkor az óriás Orbán mellé valami nagyon picike emberkéket rajzolna az írnok, mert ugye volt idő, amikor rang szerint illett ábrázolni a magasságot. Például Semjén Zsolthoz nagyítót kellene használni, bár ebbe vélhetően belekötne egy matematikus. Ha ugyanis a közvélemény kutatói azt hozzák ki, hogy a KDNP támogatói mindösszesen nullán vannak, akkor azt miképpen lehet ábrázolni? Például szellemnek, gondolom. Erre támpontot adott Semjén óriásarcú nyilatkozata, miszerint az ő pártja adja a Fidesszel kötött igen hatékony csodakoalícióban a szellemi erőt. Hogy aztán mekkora szellemi erő lehet abban a pártban, amelynek összes erejét nullának értékeli a nép, az érdekes kérdés. Hacsak nem valami negatív erőről van szó, mert ugye azt is mondta Semjén, hogy ő volt a nagy gyurcsányamortizátor, száz százalékos teljesítménnyel. Ennek ugyan ellentmond az, hogy az utóbbi napokig a Fidesz még mindig Gyurcsányt akarta legyőzni. Ez azért érdekes, mert a nullára lepusztított erőt, minek már aprítani, ha csak nem az is valami szellem. Az utóbbi hétre aztán úgy alakult, hogy a Fidesz mégis inkább a Jobbik ellen fordult, mert Orbán fölfedezte, hogy akár félmillió ember is átszéledhet Vona egyazászlaja alá, ha tovább amortizálódik a Fidesz. Lehet, hogy Orbán jobban járna, ha most, az utolsó utáni pillanatban álszövetkezés helyett mégis elfogadná Bajnai jobb kezét, egy antifasiszta összefogásra. Nem kellene aggódnia: Semjén csücsörítene és szorgalmasan bólogatna ehhez is.

 

A későbbiekben

Mi történt Orbán Viktorral? Hogyan juthatott abba a szégyenletes állapotba, hogy gyakorlatilag az összes eddigi harsogó adócsökkentési ígéretét visszavonta? Mert ugye eddig, mintha azt sugallta volna, hogy amennyiben hatalomra kerül, legott csökkenti az adókat, mert az a gazdaság élénkítésének, a válság leküzdésének egyetlen valóban hatékony eszköze. Amikor fölvetődött, hogy na jó, de akkor miből fizeti az államszámlákat, nagyon viccesen azt mondta: az egy magyar betegség, hogy állandóan ezt firtatják. Most meg azt tudja csak ígérni, hogy ha pártja kormányra kerül, akkor a vállalatok adóterheit négy, a lakosságét hat év alatt a régiós versenytársak szintjére csökkenti. Aztán, majd a "későbbiekben" valamivel az alá megy.
Az történhetett, hogy Demján Sándor és a vezető vállalkozók előtt nem mert hülyeségeket hazudozni? Mert talán nyílt színen kinevették volna?
Mindig nagy ámulattal figyelem, amikor egy olyan ember, akit négy évre választanak, hat évre ígérget - vagy éppen tízre, mert ugye addigra gondol megteremteni egymillió munkahelyet. Ezt bárki meg tudja ígérni. Én például teljesen alkalmatlan vagyok miniszterelnöknek, de itt és most megesküszöm, hogy ha mégis inkább engem választanak, négy, pláne hat év múlva csökkentem az adókat. Bármilyen buta is vagyok pénzügyekben, a nyilvánvalóan várható gazdasági föllendülést, egy normális szinten működő államháztartás lehetőségeit megfelelő szakemberekkel ki tudom használni.
Vélhetően az történt, hogy Orbán fölébredt. El kellett pöttyenteni ezt a mondatot, hogy legyen mire hivatkozni, amikor majd ősszel a bal- és pláne a szélsőjobb számon kéri a nyolc év alatt összehordott hagymázas marhaságokat.
Kíváncsi vagyok, mikor jelenti be, hogy "kétszer mondom: lesz gázáremelés". Mert ugye, mintha meg lett volna ígérve, hogy az is csökkenni fog. Legalábbis a Fidesz itt erősen csúfolta a szocialistákat, mert képtelenek voltak a csökkentésre.
Csak csöndesen jelzem, hogy a jobbikos csőcseléket, de még a parlamentbe delegált díszcsűrhéjét se lehet majd valóságos és azonnali adócsökkentés és más jóléti intézkedések nélkül megzabolázni. Ja, hogy ezekre nincs mód, mert vannak gazdasági realitások? Ezen bizony előbb kellett volna gondolkozni.

 

ÉN OTT LESZEK:
Március 7-én vasárnap 5-től a MERLINBEN
Ezotükör és kollektív analízis: a politika evolúciója
KRITIKUS TÖMEG A CENTRIFUGÁBAN
Pszicho-politikai performanszok:
NAP, Fényt Most, Angyalkommandó, 100 Legszegényebb,
Cigány siratófal, Hétes, ICA, Néma Nővérek
Kreatív közéleti tettekről és következményekről beszélget:
Novák Éva, Andrassew Iván, Bódis Kriszta, Incze Ágnes,
Lovas Nagy Anna, Györe Gabi, Cilin és Szécsi Magda,
Lévai Katalin és Gordon Agáta
Bemutatkozik
József Etella sámán és médium, a költő nővére

Őrtállás

Holnap, szombaton őrt állunk a Hősök terén az Ismeretlen Katona sírjánál az utóbbi évtizedek legförtelmesebb és legaljasabb indíttatású gyilkosságsorozatának roma áldozataira emlékezve. Nem tudom, hányan leszünk, de biztosan nem elegen. Bár a kevés is sok ahhoz képest, hogy két hete még úgy volt, hogy a közelébe se mehetünk. Mert ott egy választási naggyűlésnek álcázott nemzetközi náci fölvonulás készült, ahol a Waffen SS és a velük szövetséges magyar alakulatok hősi tetteiről ordítoztak volna, arra emlékezve, hogy megpróbáltak kitörni a Vörös Hadsereg gyűrűjéből. Bármit is gondolunk, az biztos, hogy égbekiáltó pofátlanság egy olyan német alakultra emlékezni Magyarországon, amelyik teherautóiról lerugdostatta az oroszok elől menekülő magyar katonákat - ez hiteles családi emlék -, igen erős szerepet kapott Magyarország megszállásában, emberek százezreinek likvidálásában, az ország rombadöntésében. Hogy Magyarországon, ahol több mint egymillió ember veszett oda, és még negyven évnyi rabsággal is fizettünk minden idők legordasabb eszmefertőzéséért, megint vonulhatnak náci emlékgúnyában, őrseregben, csendőrködve, népet rémisztve - ez megengedhetetlen.
Mint ahogy megengedhetetlen alkotmánycsúfolás, hogy egyáltalán be lehet jegyezni ma náci pártot, és az működhet is, rendezvényeit sem a rendőrség, sem a bíróság nem tilthatja be. Egy olyan országban, amelyikben az egész politikai osztály tátott szájjal, tehetetlenül figyeli, ahogy a nácik az ország házába menetelnek.
A kérdés már csak az, hogy egyszer lesz-e annyi önérzetes őrtálló ember, amennyivel legalább el lehet takarni ezt a szégyent.

 

Beérik a hülyeség

Nagyot csapott Kósa Lajos, Debrecen polgármestere miután Bajnai Gordon miniszterelnök a Parlamentben azt merte mondani, hogy „Ez a szörny itt áll az ajtó előtt, dörömböl, hogy eresszük be”. És hozzátette: a Jobbik tönkreteszi az országot, mert nem megoldást, csak bűnbakokat kínál. Ezért szerinte össze kell fogniuk a demokratáknak. „Orbán Viktor és Mesterházy Attila demokrata és hazafi. Ha ez az egyetlen közös nevező köztük, az is elég a szélsőségesek legyőzéséhez”

Kósa Lajos szerint ez a gondolatsor nagyon kusza gondolkozásra utal, hogy Bajnai demokratának minősít egy pártot, másokat meg nem. És még hozzátette, hogy Magyarországon a bíróság a mércéje annak, hogy mi a demokratikus.
A bíróság nyilván demokratikusnak minősíti majd a Jobbikot, hiszen ha nem lenne az, már nyilván bejegyezni se engedte volna. Ezt persze föl kell ismerni. Nem könnyű megérteni, pedig világos: az a demokratikus, amit a bíróság bejegyez. Ez való az olyan kevéssé kusza gondolkozású embereknek, mint Kósa Lajos.
A bíróságokat azért hoztuk létre, hogy a társadalmat megóvják a leggonoszabb emberi törekvésektől. Sokmindenre képesek, de erre biztosan nem.
Van egy olyan történelmi tapasztalat, hogy időnkét fölcseperednek olyan erők, amelyek hatalomra, majd uralomra, végül egyeduralomra törnek. Nem tíz-húsz, hanem ezer években, birodalmakban gondolkodnak, amik szintén valami ősi birodalmiság folytatásai. De ha nem restek a hatalom jogfolytonosságának kutatói, akkor akár húszezeréves koronáról, harmincötezer éves írásról is képesek igen komor szavakkal beszélni. Kitalálhatják, hogy a hatalom joga gyakorlatilag az idők kezdete óta őseik vérében van letéteményben, akik az emberiség történetének kezdetétől mindig mindenhol a legmagasabb kultúrállamot létrehozva uralkodtak a Földön. Jogfolytonosságuk az uralomra kiszemelt ország területén kezdődött és azért van szükségük a hatalomra, hogy az idők végezetéig itt is maradjon. Különös tekintettel arra, hogy idegen népek ezt a szent földet veszélyeztetik, meg akarják szerezni, hogy éltető erejét - ami a vízében van -  elrabolják.
Nem folytatom, mert aki nem ismer rá arra, hogy ezek az újmagyar náci ideológia alapvetései, annak kár magyarázni. Ha viszont valaki tudja, és nem veszi észre, hogy megint a tolális elmebaj készül a totális hatalomra, és közben azt gondolja, hogy még van idő jogászkodni meg feleselni, azzal nem az a baj, hogy nem demokrata, hanem az, hogy alkalmatlan a helyzet elemzésére.
Lehet azt mondani, hogy ezek a dumák marhaságok, lehet azt mondani, hogy ha a vezetői azok is, a nép nem lehet annyira hülye, hogy ezt beveszi, és hagyja, hogy a hatalom majd azt is megmondja, kik lehetnek az ősi erények hordozói, kik uralkodhatnak és kikre vár a szolgaság osztályrésze, aztán meg kiket kell elűzni és kiket megölni.
Tévedés: a nép hagyja.
Pedig nem hülye. Ez a különös az egészben. Ez a legérdekesebb az emberiség történetében. Az évezredek alatt sokszor jöttek létre olyan társadalmak, amelyek beépíthették volna azokat a fékeket, jelzőrendszereket, sőt aktusokat, amelyek megakadályozhatták volna a rémuralmi törekvések rémuralomra jutását. Megtehették volna, úgy is gondolták, hogy meg is tették, de aztán kiderült, hogy mégse. A hatalom az emberek orra előtt növekszik, még meg is üzeni, hogy mit akar, még azt is, hogyan teszi meg, és a nép - és pláne annak szellemi és lelki vezetői - azon fecserészget, hogy hát ez még nem..., ez nem lehet..., ez még belefér, és így tovább.
Most az orrunk előtt növekszik ez a hatalom. Nem kell a legtámogatottabb politikai párt alalnökének, egy legendás város polgármesterének lenni ahhoz, hogy ezt fölfedezzük. A legegyszerűbb ember is látja, hogy a társadalmunk szervezetében nem valami jóindulatú pörsenés tenyészget, hanem maga a rák. Bár az intézményrendszerünk, a jogrendünk, a hagyománytalan hagyományrendszerünk, a politikai berendezkedésünk alkalmatlan erre, összefogással még le lehetne győzni. De lesz egy pillanat, amikor már nem. Azt is megmondom, hogy mikor: amikor a Fideszről kiderül, hogy a túlhatalommal sem tud mit kezdeni, nem tudja megetetni az éhes híveit se - nemhogy az ellenfeleit -, nem tudja teljesíteni az ígéreteit, kiderülnek azok a disznóságok, amelyeket nem egy párt, hanem az egész politikai osztály követett el - kivéve a jobbikosokat, mert ők még nem voltak ott, nem volt lehetőségük. Erről harsog majd a parmamentben a Jobbik. Akkor majd a Fidesz mai híveinek több mint harmada a Jobbikot kezdi éltetni. Ugyanaz a csőcselék, amelyet Orbán hívott életre, hogy Gyurcsányt zavarja el, elindul Orbánért. Beérik a hülyeség, a gonoszság és az ostobaság termése. Attól fogva megint csak Isten kegyelmében bízhatunk.
A balliberális-fideszes kettőshatalom után most egy bolsevik és egy náci párt kettőshatalma készülődik. Ha a Fidesz nem ébred föl idejében, nem lesz majd mentség, hogy a szocialisták végigaludták országlásuk nyolc esztendejét. A Fidesz olyan erővel áll szemben, amit nem lehet majd trükkösen leszalámizgatni, bármekkora szakértő ebben Orbán.
Elmúlt a nagypofájúskodás ideje. Bajnai Gordon merte kimondani az első kristálytiszta, minden önző politikai számítgatástól mentes antifasiszta üzenetet. Iszonyú árat fizet majd Orbán azért, mert az alvezérei ezért is leköpték a miniszterelnököt. Orbán a hatalmával, a népe meg életekkel.
Most múlt el az utolsó pillanat. Le fogjuk győzni az újnácikat, de úgy, mint a nyilasokat - külső segítséggel. Vagy úgy, ahogy a bolsevikokat győzhettük volna le ötvenhatban, ha nem kapnak külső segítséget. Száz évig sem gyógyuló sebekkel fizetünk.