kedd, november 03, 2009

A Fideszhez képest is

Van a nyegle pofátlanságnak egy szintje, ami az egész politikai mezőben szinte csak a Fideszre jellemző. Lépten-nyomon rajta lehet kapni őket azon a csúsztatás-technikán, amelyiknek az a lényege, hogy le kell ugatni a másikat, mégpedig úgy, hogy már a hangerőtől, a durvaságtól is megsemmisüljön. Az egyáltalán nem baj, ha az igazsághoz nincs köze annak, amit a papagáj-kommandó beordibál.
A Fidesz beszorult történetének talán - a Bayer-ügyek után - a legszomorúbb és legsunyibb csapdájába, az elmolnároszkárosodásba. Mégpedig úgy, hogy azt már leégetni se lehet róla, hiszen nem csak a képviselő képviseli a pártot, hanem a párt is a képviselőt. A történet lényege, hogy még a buzizó, cigányozó, zsidózó, és amúgy is egetverő baromságokat beszélő listás képviselőt sem lehet elzavarni, mert hátha vele megy pár emberféle a Jobbikhoz a párt alfeléből a legsötétebb hívek közül, és akkor mi lesz a kétharmaddal.
Most egy megmondójuk azon örvendezik, hogy az MSZP a "saját maga által kreált botrányba bukott bele", mert az Echo televízió arról számolt be, hogy birtokába jutott a szocialista frakció lapjának, a Balközépnek egy száma, amely idézi Szabó Évának egy balatonőszödi frakcióülésen elhangzott szavait. E szerint a képviselő azt mondta: "a magasabb segélyek érdekében ördögi eszközökre is képesek tudatlan és befolyásolt anyák”.
Az a Fidesz számára már elhanyagolható különbség, hogy Molnár Oszkár a cigányokkal kapcsolatban mondta ezt, és még gumikalapácsozott is, Szabó Éva pedig arról számolt be, hogy miket beszélnek az emberek. Az egyik vérváddal illet egy népcsoportot, a másik aggódik a szavak és a nyomorult emberek miatt. Ez így, ebben a formában, még a Fideszhez képest is méltatlan.
Hogy félre ne értsük: elképzelhető, hogy van olyan leépült asszony Magyarországon, aki ilyesmire képes, az is lehet, hogy a cigányok között is, de senki sem lepődne meg azon se, ha sápadtarcú asszonyok tennének ilyet. Az emberi kapzsiság, gonoszság és hülyeség mérhetetlen. És senki ne gondolja, hogy nincsenek rasszista szocialisták, mert bizony ugyanolyan szép számmal vannak, mint a fideszesek között.
De ez nem az az eset. Másikat kell keresni. Szégyenszemre.



2 megjegyzés:

  1. Iván, itt nem az számít hogy milyen szándékkal mondta, hanem hogy mondta. Azoknak ,akik csak az alkalomra várnak, hogy " ugyehogyigazavoltoszibácsinak", azoknak mindegy. És akkor majd a logikájuk szerint az is jön, hogy Jeruzsálemben magyarul tanítják a gyerekeket.
    Itt már csak a gyors tényfeltárás segít, és az egy értelmű "igen" vagy "nem". Mert szándék ide vagy oda, EZ nem a demokratikus erőknek hozza a szavazatot.És ha elolvasod a BAlközép júniusi számát , ott nem az van, hogy hallott olyan szóbeszédet, hanem kijelentés. A közvélemény pedig abból tájékozódott. Utólag már lehet mosakodni. De inkább nem kell hülyeségeket leírni.

    www.lajosmizselap.hu " Krézigránát"

    http://www.lajosmizselap.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=12124:szoed-ujratoeltve&catid=89:irasok&Itemid=140

    VálaszTörlés
  2. ...Ördögi eszközökre is képesek, vagy ördögi eszközökre is képesek lehetnek? Nem ugyanaz a kettő; érdekes lenne tudni, konkrétan mire gondolt, vagy mit vélt tudni a képviselő asszony.

    VálaszTörlés