Nem a szövegével veszít

„Valaki” azt kérdezi, hogy miért nem válaszolok támadásokra. Olyanokra, mint Bayer Zsolt Szentmihályi Szabó Péter vagy Apáti Miklós megjegyzései a Magyar Hírlapban. Azért, mert unom. Na jó, nézzük Apátit:
"Az újságírás végtermékcentrikus csapatmunka, amelynek az a végcélja, hogy egy olvasható, jól szerkesztett, kellemes megjelenésű, újdonságokat tartalmazó, ám mégis elemző, tájékoztató, életminőséget is óvó lapot hozzunk létre. Mindennap." (Népszava, május 29.)
Kőbe vésendő szavak. Nem is volna semmi baj ezzel a két mondattal, ha ebben a cikkében Andrassew Iván nem épp azt sugallná, hogy Orbán éppoly hazudós, mint Gyurcsány. Olyan szabályt hozna, hogy aki kettejük közül Jakupcsek hazugságvizsgáló gépe szerint két órán belül tíznél többször hazudik, az önként távozzon a politikából. Örökre.
Természetesen ez afféle népbutító trükk, hiszen a szerző maga is tudja, hogy Orbán azért nem ül le Gyurcsánnyal, mert Gyurcsány a vele való választási vitában úgy hazudott, mint a vízfolyás, miközben lelárifárizta Orbán mondatait. Épeszű embert kétszer lehet átverni: először és utoljára.
Mit tehet az újságíró, ha ennyire pontosan és árnyaltan képes megfogalmazni elképzeléseit a saját munkájáról, annak üdvtani mozzanatairól? A gyors, a pontos, a hiteles tájékoztatás belülről vállalt kényszerében nem áll jól az újságírón a mundér, ha a kereskedelmi tévécsatorna egyik legízléstelenebb műsorát veszi mintának. (Amely műsorról nem érdemes hosszan értekezni, s a kiutalható pénzről szól, nem az igazságról.) Az őszödi beszéd emléknapján a hazugságot oly módon emelni piedesztálra, hogy kilencszer szabad hazudni, de tízszer már nem, hát… nem elegáns.
A hírlapírói morált érintő dolog egy politikai téma (gumicsont) makacs ismételgetése. Újra és újra találni valamiféle fogást a számunkra nem kedves emberen (bocsánat: politikuson), ahelyett, hogy a tetteit venné vizsgálatba az újságíró, nem visz messzire. Nincs nyoma az adott orgánumban annak, hogy az ország állapotáért felelős személy teljesítményét elmarasztaló hang illetné. A magyar sajtó jelentős része az ellenzék ostorozásával van elfoglalva, úgy tesz, mintha nem sújtana milliókat a szociális válság.
És persze – az erkölcsi is. Miskolcon tárgyalják-tárgyalták az olaszliszkai tanárgyilkosságot. Tudósítónk nem látta ott sem a Népszabadság, sem a Népszava munkatársát.
Apáti Miklós szerkesztő

Nem is tennék megjegyzéseket erre az írásra, ha nem az általam igen nagyrabecsült, kiváló Apáti Miklós írta volna. Sajnos.
"A szerző maga is tudja, hogy Orbán azért nem ül le Gyurcsánnyal, mert Gyurcsány a vele való választási vitában úgy hazudott, mint a vízfolyás, miközben lelárifárizta Orbán mondatait. Épeszű embert kétszer lehet átverni: először és utoljára."
A szerző maga is tudja, hogy Gyurcsány nem feltétlenül hazudott. A politikában van úgy, hogy az elképzelések módosulnak. Például azért, mert a koalíciós partner akar valamit, és azt a politikus akkor is elfogadja, ha előtte a gyökeres ellenkezőjét gondolta. Ezen az alapon Gyurcsány se ülhetne le vitatkozni Orbánnal, hiszen a Fidesz egész választási kampánya hazugságokon alapult - "rosszabbul élünk..." stb.). Ezzel szemben Orbán pontosan tudja, hogy egy olyan vitában sem tudja Gyurcsányt legyőzni, amelyben mindketten kínosan ügyelnek az igazságra. Mert nincs hozzá elég tehetsége. Orbánt még Megyessy is lelépte, ami azért nagyon árulkodó, mert Medgyessynél – egyéb érdemei elismerése mellett - rosszabb szónokot és vitatkozót nehéz lelni ebben az országban. Orbán egyébként nem a szövegével veszít, hanem a testbeszédével, amit nem tud fegyelmezni. Nem tudja leplezni mérhetetlen mohóságát.
"A gyors, a pontos, a hiteles tájékoztatás belülről vállalt kényszerében nem áll jól az újságírón a mundér, ha a kereskedelmi tévécsatorna egyik legízléstelenebb műsorát veszi mintának."
A szerző maga is tudja, hogy tréfálkoztam, amikor a hazugságvizsgáló bevetését javasoltam. Ez nyilván abszurd.
"A magyar sajtó jelentős része az ellenzék ostorozásával van elfoglalva, úgy tesz, mintha nem sújtana milliókat a szociális válság."
A szerző maga is tudja, hogy a sajtó éppen úgy kettévált, mint az ország. Ez híven tükrözi a politika és szellemi viszonyokat. A szerző talán maga is érzi, hogy meglehetősen abszurd dolog éppen a Magyar Hírlap munkatársaként, egy erővel átállított szerkesztőségből mundérozni, bármit számon kérni más lapok újságíróitól.
Az pedig, hogy az olaszliszkai gyilkosság tárgyalásán a Magyar Hírlap munkatársa nem látta a Népszava munkatársát, egyenesen nevetséges.
Scipiades Erzsébet, korunk egyik legkiválóbb újságírója, akit Apáti szerkesztő úr nyilván jól ismer az egykori Magyar Hírlapból az Európai Újságírói Díj magyar győztese volt a Jobb volna ma 500 zsidó, mint 500 cigány című írásával. Ő tudósított folyamatosan a Miskolci Megyei Bíróságról, ahol nem volt ott a Magyar Hírlap tudósítója. Egyébként Jeles Andrással filmet is forgat erről, amit a Duna Televízió mutat majd be. Írása megjelent A sokszínűségért a diszkrimináció ellen című kiadványban - a 27 EU-s tagállam legjobb írásai uniós kiadásban, számos nyelven.
Nem baj, ha valaki ennyire tudatlan, de legalább ne írja le. Bayer Zsoltról majd máskor, Szentmihályiról meg minek?