péntek, április 25, 2008

Seres László és Bitter Brúnó házhoz ment

Tegnap Andrassew Iván kíváncsi volt, hogy Seres László bocsánatot kér-e a gój motorosoktól, vagy a szerkesztőség megvárja a beígért "alkotmányos" látogatást ezért a mondatért: „minden szempontból visszataszító, antiszemita elnevezésű motorosbanda”. Remélte, nem köt velük lapítós háttéralkut. Kíváncsi volt továbbá Bitter Brúnó véleményére: Seres házhoz ment-e a pofonért? Miután Bitter Brúnó munkatársunktól - telefonban - meghallotta, hogy éppen most fenyegették meg a gój motorosok Serest, szaladt a gój motorosok fórumára kicsit kommunikálni velük, hogy előre megmagyarázza másnap megjelenő írását. Seres viselkedéséről pedig maga Mészáros Imre gójelnök számol be a fórumon:
"Üdv. Mindenkinek ! Tájékoztatlak Benneteket, hogy az imént beszéltem Seres László újságíróval, és tisztáztuk az inkriminált mondatot. Átbeszéltük a gój szó jelentését, annak üzenetét. Közös álláspontra ugyan nem jutottunk, de azt készségesen elfogadta,hogy a Gój Motoros Egyesület tagsága nem antiszemita. Ezzel a magunk részéről az ügyet lezártnak tekintjük."

Ezek
után már csak ez jöhetett ki a hirszerzo.hu főszerkesztőjéből:

Nem teszünk Népszavát az ablakunkba
Gavra Gábor 2008-04-24 11:18

Nem teszünk Népszavát az ablakunkba. Kikérjük magunknak, hogy vezényszóra kelljen szolidaritást vállalnunk bárkivel. Nem vagyunk szolidárisak, a Népszavát és Andrassew Ivánt ugyanis nem érte fenyegetés.
Már csak ötöt kell aludni, és végre újabb nagyszabású antináci megmozdulásra kerül sor, ezúttal annak a napilapnak a szerkesztősége előtt, amelynek olvasótábora a szép emlékű Matula magazin örökbecsű megállapítása szerint az egykori munkásőr-állomány kihalásával párhuzamosan illant el az utóbbi néhány évben.

Az előző rész tartalmából: Andrassew Iván bizonyos körökben ünnepelt publicista és hivatásos feljelentő levelezésbe bonyolódott a Gój Motorosok Egyesületet vezető Mészáros Imre nevű férfiúval (mozgalmi neve: Imiblues), szó szót követett, majd a magyarországi motorospopuláció végtelenül egyszerű, de jobbára ártalmatlan végtermékei úgy döntöttek, hogy április 29-én a napilap szerkesztősége elé motoroznak, hogy kifejezzék Andrassew velük foglalkozó publicisztikai munkásságával szembeni fenntartásaikat.

*

A Hollán Ernő utcai jegyirodát ért valódi náci fenyegetésre és valódi támadásra adott egészséges civil válasz után a Népszava és a Gyurcsány Ferenc Baráti Kör többi alegysége úgy látta, ideje rátelepedni a végre a nácik ellen forduló közhangulatra, egyszersmind (Konrád György Demokratikus Chartája és Hegedűs Zsuzsa Tégy a gyűlölet ellen! mozgalma haladó hagyományait követve) rossz szájízt kölcsönözve mindennek, ami ma Magyarországon antináci.

A Népszava Gój Motorosok körüli hisztériakeltése jó eséllyel csírájában fojtja el a magát a Taxisofőr Robert de Nirojának képzelő, egykor a maga irritáló mivoltában is szórakoztató bloggerből ostoba, zsidózó paprikajancsivá züllött médiasztárt és forgatócsoportját ország-világ előtt nevetségessé tevő Hollán Ernő utcai civil megmozdulás nyomán kialakult antináci összefogást.
Egyfelől azzal, hogy az antifasizmust az egyik politikai oldal kizárólagos szellemi termékeként próbálja beállítani (Zuschlag-ügy pedig nincs, mint azt magától az érintettől tudjuk); másfelől azzal, hogy egy létező fenyegetésre adott adekvát választ egy nem létező fenyegetéssel szemben próbál reprodukálni. Miközben vérlázító módon egyszersmind az állítólagos náci hordák szálláscsinálójának, vagy legalábbis hasznos idiótájának állít be mindenkit (a Hollán Ernő utcai megmozdulást szervező judapest.org munkatársaitól kezdve lapunk vezető szerkesztőjéig), aki nem vállal szolidaritást a senki által nem fenyegetett szocialista üzenőfüzettel, esetleg (a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége kritikán aluli felhívására fittyet hányva) nem tesz Népszavát az ablakába jövő kedden.
Nem teszünk Népszavát az ablakunkba. Kikérjük magunknak, hogy vezényszóra kelljen szolidaritást vállalnunk bárkivel. Nem vagyunk szolidárisak, a Népszavát és Andrassew Ivánt ugyanis nem érte fenyegetés. Azt a tényt, hogy 25 rendezetlen arcszőrzetű, bőrruhába öltözött, általában is kevéssé rokonszenves ember benyomását keltő honfitársunk motorkerékpáron meglátogatja kollégáinkat (ahogy megtette korábban az Indexszel és előbb-utóbb lapunk sem fog megúszni egy hasonló, mérsékelt hatékonyságú, de legalább ingyenes marketingakciót), ugyan ne tekintsük már fenyegetésnek.

A motorosok petíciót átadni és bocsánatkérést sürgetni mennek szabadidejükben különböző szerkesztőségek elé; mint arról már volt szó, volt már erre példa. Aki emögött fenyegetést lát, az kóros nárcisztikus hajlamait óhajtja kiélni a nácik áldozata lettem-pózba vágva magát; lapja példányszámát próbálja kiterjeszteni az egykori munkásőr-állomány határain túlra; esetleg politikai hasznot remél az esettől, lévén fantomokkal hadakozni még mindig sokkal könnyebb, mint kormányozni.

*
Szögezzük le: Magyarországon vannak aktív és tevékeny náci csoportok, akikkel szemben a civil társadalom - konzervatív, liberális és baloldali politikusok tevékeny részvételével - helyesen és eredményesen lépett fel a Hollán Ernő utcában.
A magyar kormány és az irányítása alá tartozó hatóságok, valamint a független és impotens magyar igazságszolgáltatás példát vehetne az Újlipótvárosban fellépő civilekről. Az ellentüntetők erélyes választ adtak az egyre agresszívebben nyomuló, valós fenyegetést jelentő droidoknak.
Gyurcsány Ferenc pedig ahelyett, hogy öntestével védi meg házilapját a motorosok nem létező fenyegetésével szemben, esetleg rendet tehetne kormányában és a közigazgatásban, amely - rendőrségestől, NBH-stól - tökéletesen tehetetlen az alaposnak tűnő gyanú szerint büntetőjogi tényállások egész sorát kimerítő nyilas portál működtetőinek, valamint az MTV-székház felgyújtóinak azonosítása terén.
Persze a valódi és pszeudo-nácik mindig jól jönnek. Hozzájuk képest a legrosszabb kormány is tűnhet a kisebbik rossznak, antifasiszta szlogen: ek alatt pedig egészen hosszú ideig lehet büntetlenül nagyon rosszul kormányozni.


Ehhez csak annyit, amennyit Pocakos hozzáfűz: http://pocakosgondok.blogspot.com/2008/04/ivn-napjaink-franzi-bcsija.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése